Álomgyűjtemény: Társas magány

Kép forrása: Flickr

...avagy elidegenedés önmagunktól?
...a facebook hasábjain találtam ma egy amerikai nő álmát:

"Volt egy álmom. Egy nem-létező nő, egy beszélő kutya, egyik csirkém és én színdarabot adtunk elő egy bárban, ahol a házasságom előtt stand-up előadóként léptem fel. Minden akkori barátom jelen volt, beleértve azt a két személyt is, akiket mélyen tisztelek és nagyon hiányolok, de ma már nem érezném helyesnek, hogy megpróbáljak kapcsolatba lépni velük. A nő és én valahogyan összezsugorodtunk 9 centire, mielőtt még felsétáltunk a pici színpadra, hogy előadjuk a darabot. A barátaim imádták az előadást és gratuláltak nekem, meg a pici nőnek a munkánkhoz. Nagyon boldog voltam, amikor felébredtem, hogy újra láthattam a barátaimat, és láthattam őket nevetni, aztán rájöttem, hogy mindez álom volt. Ekkor a férjem mellkasára hajtottam a fejemet és csendben belezokogtam a mélyedésbe, amit a bordái formáznak a szíve fölött. Magányos vagyok. Úgy hiszem, a pici nő az álomban az 'árnyékszemélyiségem' volt. Csak azt szeretné, ha újra vicces lennék. Ő meg én azért voltunk annyira kicsik, mert úgy érzem, hogy a valóságos életem, mint kertvárosi háztartásbeli édesanya, elzárt engem és tönkretette a humorérzékemet. Még most is sírok. Fura, hogy egy álom mekkora megkönnyebbülést hozhat és mennyire betölthet egy érzelmi űrt, és annak a felismerése, hogy mindez nem része a fizikai valóságnak, ekkora hatással van rám."

...úgy tűnik, még az élet örömteli változásai is eltávolíthatnak bennünket teljességünk megélésétől
...amint egyoldalúvá válnak mindennapjaink, az álmokban elkezdenek felbukkanni az elhanyagolt érzések, személyiségvonások
...érdemes odafigyelni azokra az álmokra (is), amikor a valóságba való felébredés ekkora csalódással jár...