Kép: Andalúziai kutya (Un chien andalou, 1929) |
"Szó volt már arról, hogy a filmek értelmezésében az egyik legfontosabb az életről szerzett tapasztalat, a másik, tehát, a filmek kódnyelvéről szerzett ismeretanyag. Logikusnak mondható, mert más művészetekben is így van: a valóság és annak rekonstrukciójául szolgáló médium eszközrendszere az értelmezési alapja az irodalomnak is vagy mondjuk a festészetnek.
Azonban a film különbözik az említett műfajoktól, mert a művészetek közt szinte egyedülállóan megpróbálja a befogadóval saját magát elfogadtatni valóságosnak. Mindezen idő alatt jó esetben képesek vagyunk 'felfüggeszteni a kételyeinket', nem kérdőjelezzük meg a film valóságának sajátságos törvényeit. Ugyanúgy állunk tehát hozzá, mint egy álomhoz.
Értelmezhetjük-e tehát a filmet álmokként? Hathat-e hasonlóan valamiféle mechanizmus a filmnézés közben a tudatalattinkra, mint az álmodáskor?
A válasz mindkettő kérdésre: 'talán igen'. A film esetén a befogadó értelmezi és azonosul a központi karakterrel, csakúgy, mint az álmok esetén és mindkét esetben létrejöhet egy megtört illúzió, amennyiben a befogadó ráébred az általa addig valóságként elfogadott világ illúzió voltára. Tehát vannak hasonlóságok, melyek az álmokat a filmekkel hasonlatossá teszik.
Különös egybeesés, hogy a film megjelenése egybeesik Freud első pszichoanalitikus közleményeivel – elképesztő korszak, és 'korszellem'."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése