"Csak az éj első óráiban változhatom emberré..."

Kép: H. Lee Shapiro

...az idézet nem egy népmeséből, hanem C. G. Jung egyik fontos álmából származik:

    "1912-ben, karácsony táján volt egy álmom. Pompás olasz loggiát láttam oszlopokkal, márványpadlóval és márvány mellvéddel. Ott ültem aranyozott reneszánsz széken, előttem ritka szép asztal. Zöld kőből készült, mintha smaragd lett volna. Ott ültem tehát és a távolba meredtem, a loggia ugyanis egy kastély magas tornyának a tetején ékeskedett. Gyerekeim szintén az asztal mellett ültek.
    Egyszer csak leereszkedett valamiféle madár, talán egy sirály vagy egy galamb. Kecsesen rátelepedett az asztalra, én pedig intettem a gyerekeknek, hogy maradjanak nyugton, nehogy elriasszák a szép fehér madarat. A galamb csakhamar szőke hajú, mintegy nyolcéves kislánnyá változott. A gyerekekkel együtt elszaladt, és játszani kezdett velük a kastély oszlopos folyosóin.
    Gondolataimba merülve a helyemen maradtam, és azon tűnődtem, amit épp az imént éltem át. Erre a kislány visszatért és karját gyöngéden a nyakam köré fonta. Aztán váratlanul eltűnt, ám ismét ott volt a galamb, és emberi hangon, lassan, tagoltan így szólt: 'Csak az éj első óráiban változhatom emberré, mialatt a hím a tizenkét halottal foglalatoskodik.' Ezzel a kék levegőbe emelkedett, én pedig fölébredtem.

    Az egyetlen, amit az álmomról mondhattam, az volt, hogy a tudattalan hallatlan felélénkülésére vallott. De nem ismertem olyan technikát, amellyel rá lehet találni a benső folyamatok nyitjára. Mi dolga lehet egy hím galambnak tizenkét halottal? [...] ...a rejtélyt csak nem tudtam megoldani. Végül is kénytelen-kelletlen feladtam a küzdelmet. Nem maradt más hátra, mint várni, tovább élni és figyelni a fantáziáimra."

/Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok/

...később ebből a gondolatból született meg - az álomképekkel és fantáziákkal való kísérletezés eredményeként - az aktív imagináció módszere, amelynek segítségével Jung kapcsolatba léphetett tudattalanjának alakjaival
...mind a technika felismerése, mind a tudattalanról szerzett tudás egészen új dimenziókkal gazdagította a pszichológiát
...az aktív imaginációk szövegéből és Jung festményeiből készült a Vörös könyv (Liber Novus) című páratlan dokumentum (sajnos magyar nyelven még nem elérhető...)

Híres álmok: Salvador Dalí

Kép: Salvador Dalí - Krisztus mennybemenetele

...Dalí elmondása szerint a Krisztus mennybemenetele (The Ascention of Christ, 1958) című festmény egy 'kozmikus álomból' született...

...ebben az álomban, amely rendkívüli színekben pompázott, a festő egy atom magját látta - ezt az atommagot fedezhetjük fel Krisztus hátterében a festményen
...Dalí az álom után 8 évvel döbbent rá, hogy az atommag nem más, mint Krisztus egyesítő szellemének igaz szimbóluma

...Krisztus lábai a képen a néző felé mutatnak, így a tekintetünket végigvezetik a test mentén az atommag közepéig, amely egy napraforgó virágára emlékeztet (és egyúttal Selbst-szimbólum)
...Dalí más festményeihez hasonlóan Krisztus arcát itt sem láthatjuk - Gala viszont fontos helyet kapott: könnyekkel a szemében tekint le Krisztusra az égből

Forrás: itt

Feljegyzések Juhász Gyula álmairól...

Kép forrása: Nyugat

    "Álmában úgy érzi, hogy öntudata teljesen megszűnik, egy Nirvana-szerű állapot köszönt be. Vannak kellemes álomképei is, azt álmodja, hogy fiatal és egészséges. Nemrég álmában egy holttestet látott, felsóhajtott, és felébredve arra gondolt, hogy tulajdonképpen ő az élő holttest. Álmában abszolút kicsinynek érzi magát, az az érzése, hogy lassacskán teljesen megszűnik."

...Juhász Gyula költő személyi lapjának utolsó mondatai a szegedi idegklinikán történt 1929-es kezelése kezdetéről Nyáry Krisztián gyűjtéséből...

...íme a teljes írás: 

    "1883. április 4-én született és 1937. április 4-én, az 54. születésnapján követett el öngyilkosságot Juhász Gyula. Ez a róla készült utolsó fénykép. Élete utolsó évtizedében nyolc alkalommal kezelték hosszabb-rövidebb ideig a szegedi idegklinikán – ahogy akkor mondták - melancholiával. 1936. júliusában végleg hazaengedték. Onnantól kezdve senkivel sem érintkezett, még az őt gondozó édesanyjával sem beszélt. Ekkor már több mint két éve nem írt verset. Egész nap újságot olvasott, és esténként csak erős altatókkal tudott aludni. 1937. április 4-én, születésnapjának estéjén a titokban összegyűjtött altatókkal öngyilkosságot követett el. Édesanyja már nem tudta felébreszteni. Kórházba szállították, de már nem lehetett megmenteni, április 6-án délután meghalt.
    Ezt a személyi lapot halála előtt nyolc évvel vették fel róla a szegedi idegklinikán:

Juhász Gyula beutalt beteg személyi adatai
    1929. január 29.

    Foglalkozása: író. Életkora: 46 éves — Vallása: róm. kath. Lakik: Szegeden, Fodor u. 6. alatt.
    Hozzátartozói elmondják, hogy csecsemő korában gyenge volt, nem bíztak életben maradásában. Azután már rendesen fejlődött, rendes időben kezdett iskolába járni. Tanári diplomát szerzett, 1906-tól 1917-ig mint latin—magyar szakos tanár különböző gimnáziumokban működött. Nőtlen.
    1906-tól 1929-ig naponta 1—1,5 liter bort fogyasztott és másfajta szeszes italt is, de azt rendszertelenül. Erős dohányos.
    Mindig ideges volt. Először 1907-ben volt kifejezett depressziója, de munkáját rendesen végezte; a depressziója minden külső októl független volt, néhány hétig tartott. Azóta többször jelentkezett a kedélyi nyomottság öngyilkossági gondolatokkal.
    1914-ben öngyilkosságot kísérelt meg, a golyó még most is benn van jobb mellkasában; akkor egy hónapig ápolták.
    1917-ben a Moravcsik Klinikán volt, ahol egyéb kezelésen kívül ópiumkúrát kapott.
    1929-ben márciustól novemberig Budapesten a Schwarzer Szanatóriumban ápolták, itt is ópiumkúrában, továbbá rendszeresen göngyölésekben részesült.
    Mostani nyomott kedélyállapota már január elején kezdődött, fájdalmas szorongásokkal, szívtáji félelemérzettel, azzal a gondolattal, hogy „én”-jét elveszíti. Az volt az érzése, hogy „szellemi felépítménye” megszűnik, és ezentúl csak vegetatív élet következik.
    Önvádlások léptek fel, attól fél, hogy elkárhozik. 16 éves korától 17 éves koráig piarista novícius volt. Vallásos érzülete, bár megváltozott alakban, egész életében végigkísérte.
    Baját az alkoholizmussal magyarázza. Tönkretette magát az alkohollal. Vétett a család és a közösség ellen is, anyjának szenvedést okozott; a köznek is használhatott, többet produkálhatott volna. Kezdetben még remélte a gyógyulást, most állapotát reménytelennek tartja.
    Múltjára úgy tekint vissza, mintha egészen más dimenzióban élne, emlékei ködösek. A halált megváltásnak tekintené, de a megsemmisülés, énjének megszűnése igen fájdalmas érzelmeket kelt benne.
    Állandóan saját állapota foglalkoztatja, más nem érdekli. Étvágytalan. Január óta kb. 12 kg-ot fogyott. Csak altatóval alszik. [itt következik az álmokról szóló fent idézett rész]"

Híres álmok: Arthur Miller

Kép: Chris Hagan - Wolf

    „Azt álmodtam, hogy gyermekem született – és még álmomban is tisztában voltam vele, hogy ez az életem. Teljesen fogyatékos volt, én pedig elmenekültem. De állandóan az ölembe mászott és a ruhámba kapaszkodott. Aztán azt gondoltam, bárcsak meg tudnám csókolni azt, ami mélyen az enyém benne – talán akkor tudnék aludni. Lehajoltam a törött arcához, és iszonyatos volt ... de megcsókoltam. Azt hiszem, az embernek végül karjaiba kell venni a saját életét.” 

/Arthur Miller/

Forrás: Életközép

Híres álmok: Albert Einstein

Kép forrása: itt

...1890-95 (azaz 11-16 éves kora) között álmodta valamikor a következőket az elméleti fizika géniusza:

    "Az éjszaka közepén szánkóztam a barátaimmal. Elkezdtem lesiklani a domboldalon, de a szánkóm egyre csak gyorsult. Olyan gyorsan haladtam, hogy arra gondoltam: elértem a fénysebességet. Ezen a ponton felfelé néztem és a csillagokat láttam. A fényük megtört és még soha nem látott színeket hozott létre. Borzongató érzés töltött el. Kimondatlanul is megértettem, hogy életem legfontosabb gondolatának látványa tárul a szemem elé."

...az álom fontosságának érzése évtizedekkel később sem csökkent, sőt Einstein így fogalmazott:

    "Tudtam, hogy meg kell értenem ezt az álmot, és azt mondhatnánk, és ki is jelenteném, hogy a teljes tudományos karrierem tulajdonképpen az álmom értelmén való merengésből született."

Forrás: Jungcurrents

Álom a romantika korában...

Kép forrása: Flickr

...Novalis (1872−1801) álma a kék virágról a romantika jelképe lett - hiszen a törékeny szerelem, a természetes szépség, a magány, valamint az autentikus lét utáni vágy gyönyörű szimbóluma:

„Valami édes szender fogta el, leírhatatlan eseményeket álmodott; álmából új megvilágosodás ébresztette fel. Egy forrás szélén, puha gyepen találta magát, a forrás a légbe áradt ki, és abban mintha elemésztődött volna; nem nagy távolságban tarka erezetű sötétkék sziklák emelkedtek; a napvilág vadabb és világosabb volt, mint máskor az ég feketén kékes és tökéletesen tiszta. De ami teljes erővel vonzotta, az a forrás közvetlen közelében egy magas, világoskék virág volt, mely széles leveleivel megérintette az ifjút. Körülötte számlálhatatlan virág pompázott mindenféle színben, és fenséges illat töltötte be a levegőt. Nem látott mást, csak a kék virágot, és hosszasan szemlélte megnevezhetetlen gyöngédséggel. Amikor azonban közeledni akart feléje, a virág hirtelen mozogni és változni kezdett. A levelek csillogóbbak lettek, a növekvő szárra simultak, a virág az ifjú felé hajolt, a szirmok két kiterített gallért mutattak, melyben egy gyengéd arc lebegett.”

/Novalis: Heinrich von Ofterdingen/

Verena Kast az álmok szerepéről Marc Chagall művészetében...

Kép: Marc Chagall - A jelenés (1917/c.1937)

    "Elsősorban a művészek azok, akik az archetípusos képeket átültetik a jelen nyelvére, akik átformálják, olykor egész életük folyamán új meg új formába öntik ezeket a képeket. Előfordul, hogy egy álomból merítik az archetípusos képet. 'Életem' című könyvében Chagall leírja, mit álmodott egyszer parányi szobácskájában Szentpéterváron, ahol illegálisan tanult, mert a zsidóknak akkor tilos volt körzeteiket elhagyni.

    'Egyszer csak megnyílik a plafon, szárnyas alak ereszkedik le nagy zajjal, felhők gomolygásával telik meg a szoba. Hallom a szárnysuhogást. Angyal, gondolom. De szememet nem tudom kinyitni, nagyon is világos van, erős a fény. Átkutat minden zugot, aztán felemelkedik és eltűnik a résen át, ahol bejött, magával viszi a sok fényt, kékséget. Most megint sötét a szoba. Felébredek.'

    Chagall elmondja, hogy ennek az álomnak köszönheti 'A jelenés' című, 1917-ben festett képét. De nem csak ezt a képet: Chagall képeiről sohasem hiányoznak az angyalok.

    Az angyalok archetípusos szimbólumok, amelyeknek éppen manapság megint nagy a jelentőségük. Az angyalokat egy istenség szolgálatában álló, annak megbízásait teljesítő, túlvilági lényeknek látjuk, akik kísérik az embert életútján és halála útján. Mint követek, megbízást adnak át az embernek, és a megbízással együtt energiát is annak teljesítéséhez. Az angyalok kapcsolatot is teremtenek: a hagyomány szerint összekötők ég és föld között; egyesíthetik is azt, ami elszakadt. Ebben a 'kapcsolatteremtésben' határokat lépnek át, újat teremtenek; ami eltörött, újra egésszé válhat, fényes világosság váltja fel a sötétséget, s ez azt is jelenti, hogy felfogjuk a dolgok értelmét.

    Chagallnál a művészi alkotás múzsája az angyal, isteni ihlet. Amikor az angyal leszáll a földre, hírül adja, hogy az isteni sugallat megvalósulhat, műalkotássá formálódhat. Amikor álmát látta, Chagall nagy szegénységben és bizonytalanságban élt, kérdéses volt, hogy továbbtanulhat-e, lesz-e belőle festőművész. Álma megerősítette abban, hogy felülről jövő megbízatása van, megerősítette hivatásérzetében. Az angyal nagy zengés-bongás közepette hatol be a szobácskába, hatalmas erőt, dinamikát hoz magával. Egész életében újra meg újra megfesti Chagall ezt az angyalt, újra meg újra átülteti a jelen nyelvére. Még a tehenek is lehetnek nála angyalok!"

/Verena Kast: Álmok/

Híres álmok: Elias Howe (1819-1867)

Kép forrása: itt

...bár az amerikai feltalálót sokan a varrógép megálmodójának tekintik, működőképes varrógépeket már 1790-től készítettek más fejlesztők - Howe érdeme valójában a tű tökéletesítése és a huroköltés feltalálása volt
...az áttörést hozó ötlet - mely szerint a tű nyílását a hegyén kell elhelyezni és nem a szárán - a legenda szerint 1845-ben egy álomban érkezett, melynek története a következő:

    Elias Howe már majdhogynem koldusbotra jutott, mielőtt sikerült volna megoldania a varrógép tűjének problémáját, ugyanis a korábbi elképzeléseknek megfelelően a kézi varrótűhöz hasonlóan tervezte meg a gépesített változatot, ám ezzel gondok adódtak, amiket nem tudott kiküszöbölni. Nem is gondolt másfajta megoldásra, amíg egyszer álmában egy idegen afrikai ország kannibál királya előtt nem találta magát, aki 24 órát adott neki a működőképes varrógép elkészítésére. Tudta, hogy ha nem készül el az eszköz a határidőn belül, halálbüntetés vár rá. Minden erőfeszítésével próbálkozott, minden ötletét bedobta, de nem jutott semmire és végül feladta a harcot.
    A törzs emberevő harcosai el is fogták és egy hatalmas vízzel teli fazékba ültették, majd tüzet gyújtottak leendő vacsorájuk alatt. Howe kétségbeesetten próbált kimászni a fazékból, de a kannibálok folyton visszalökték lándzsáikkal a vízbe. Rettegve riadt fel a rémálomból, a szíve kalapált és elöntötte a pánik...
    Egy apróság azonban szöget ütött a fejében: a vademberek lándzsáinak a hegye lyukas volt az álomban. Amint ez a részlet tudatosodott a hajnali ébredés kusza gondolatai között, Howe számára egy pillanat alatt világossá vált a hosszan keresett megoldás: a varrógép cérnáját a tű hegyén kell átfűzni és nem a szárán keresztül!

...bár Howe konstrukciójának további kidolgozása az álomban kapott ihlet után már zökkenőmentesnek bizonyult, nem volt könnyű piacot találni az új fejlesztéshez
...végül egy angliai visszautasítás és némi szabadalmi pereskedés után, Isaac Singer sikerrel megvalósította Howe technikai megoldásainak tömeggyártását, a Singer varrógépek pedig világhírűvé tették a felfedezést

Források: Wikipedia és World Dream Bank

Wass Albert: Emese álma

Kép: Hebling Ferenc - Emese álma (1928)

    Messze keleten, a végtelenbe vesző, füves síkságon, békés, szép életet éltek a magyarok. Lassan terelgették nyájaikat legelőről legelőre a fű növése szerint, s asszonyaik, gyermekeik nehéz, hatkerekű sátorszekereken követték a nyájak útjait. Hosszú szarvú, fehér ökrök vonták a szekereket, serdülő leányok nógatták az ökröket, s a sátrak likán kék füst szállt föl az ég felé, ahogy odabent asszonyok főzték az ételt. Férfiak, legények, serdülő kamaszok a nyájakat ügyelték lóháton, mások vadásztak, halásztak. Ez a nyájait terelgető lovasnép a csillagoktól tanulta a bölcsességet, és a puszták végtelen síkjától a türelmet. Nem építettek házakat maguknak. A szellős sátor tisztább volt és sokkal kényelmesebb, mint a megtelepedett népek alacsony földkunyhói, vagy sötét kőházai. Sátraikat színes szőnyegek díszítették, s öltözetük is jobb volt, mint a megtelepedett népeké. Szakértelemmel cserzett, puha bőrruhát viseltek a magyarok, s alatta vászonból készült alsóruhát, amit abban az időben még sem a rómaiak, sem a görögök, sem a germán népek hírből sem ismertek.
    Ősi szokás szerint a fiúgyermek hároméves koráig anyja sátorszekerén töltötte életét. Mikor betöltötte a három évet, kapott egy birkát, amin lovagolni tanulhatott, és egy gyermek-íjat, hogy hozzászokjon a használatához. Birkáján ülve követte a nyájak mozgását, míg be nem töltötte a hatodik esztendőt, és apja megajándékozta egy csikós-kancával. Megesett, hogy a csikóval együtt szopta a kancát a gyerek is. Mire elérte a tizedik esztendőt, ismernie kellett harminchárom ősének a nevét. Megtanult lovat pányvázni, vágtató ló hátáról vadat nyilazni, értett a pásztorkodás minden csínjához, és futárszolgálatot végzett szükség esetén, vadászhatott egyedül, és a csatában apja fegyverét hordozta. A csaták egyre gyakoribbak lettek a síkságon, míg végül is hozzá tartoztak az élethez. A régi jó idők elteltek már, amikor mindenki számára volt bőven hely a nagy síkságon, s csak kalandra vágyó legények portyáztak csatát keresve. Népek és nyájak megsokasodtak, s harc döntötte el, hogy ki él meg és ki nem. A gyöngébb törzseket észak felé szorították föl az erősebbek, ahol rövidebb volt a nyár és szigorúbb a tél s az élet nehezebb. Pásztorkodó népek számára mindég a váratlan ráütés volt a legnagyobb veszedelem. A nyílt mezők nem nyújtottak menedékhelyet. Porfelhő jelent meg az ég alján valahol, s még a birkán lovagló kisgyermek is tudta, hogy csak veszedelmet jelenthetett.
    Abban az időben a besenyők voltak a magyarok legádázabb ellenségei. Ez a harcias rokon-nép kelet felől nyomult nyugatnak a nagy síkságon, akárcsak századokkal azelőtt a hunok meg a magyarok tették. Támadásuk pusztulást jelentett mindenki számára. Besenyők nem kértek s nem adtak kegyelmet.
Egy szép meleg, nyári napon szokatlanul kis létszámú törzs vonult lassan a síkságon, keletről nyugatnak. Csaba vezér leszármazottjának, Ügyeknek a törzse volt a vándorló csoport. Elöl a fiatal törzsfő maga vezette a harcosok csapatát táncos, fekete ménjén. Mögöttük, az első sátorszekéren, fiatal asszonya, Emese. A szekérsort nem követték nyájak, mint máskor. Ügyek és Emese útban voltak a táltos szállásához, hogy áldást kérjenek házasságukra.
Délről gyorsan közeledő porfelhő tűnt föl hirtelen. Jókora besenyő portya támadt reájok.
    Nem volt fejveszett kapkodás. Erős karok emelték be a szekerekbe a kisgyermekeket. A szekéroszlop megállt. Asszonyok, gyermekek íjak után nyúltak. A lovasok félkörben helyezkedtek el a szekerek és a támadók között. Nyilaik leszedték a nyargaló lovak hátáról a támadók első sorát. Gondosan célzott nyilak süvítettek elő a szekérponyvák alól is. De a támadás jött tovább.
    Ügyek és emberei kardot vontak, csákányt markoltak. Tudták, hogy az ellenség túlerőben volt, és csupán a csoda menthette meg őket. De készek voltak meghalni, mindannyian.
    Egyszerre csak új porfelhő támadt nyugaton. Szélesebb, nagyobb, mint amit a besenyő lovak vertek föl azelőtt. Gyorsabban is közeledett. Már hallani lehetett a paták dübörgését is. A besenyők megtorpantak, de már késő volt. Megnyílt a porfelhő és hosszú, gonosz szarvak hatalmas erdeje jelent meg, sok ezer nyargaló, megvadult fehér marha, s kikerülve az ismerős szekereket, rászakadt a megdöbbent besenyőkre, porba taposva lovat és embert. A hatalmas ökörcsorda mögött magyar csordások nyargaltak habzó lovakon, pattogó karikásokkal. Vezetőjük megállította ágaskodó lovát Ügyek előtt.
    – Hála legyen Úrnak – lihegte az ember –, idejében jövénk!
    – Ki küldött? – kérdezte Ügyek.
    – A táltos parancsa, uram – felelte a főpásztor –, Attila vérének nem szabad elvesznie!
    Másnap Ügyek törzse, az utolsó hun törzs, megérkezett a táltos szállására. Hatalmas tömeg gyűlt egybe az oltárkő körül, és üdvrivalgás fogadta Ügyeket, amikor leemelte Emesét a sátorszekérről. Ősi szokás szerint a fiatal pár egy tányérból evett, egy kupából ivott, s utána a talpig fehérbe öltözött táltos rájok adta az áldást.
    – Nemzetünk Istene, Úr, áldd meg ezt az embert és ezt az asszonyt, hogy sok gyermekük legyen, és Attila vére ne pusztuljon ki soha!
    Azon az éjszakán a nász-sátor körül égő fáklyákkal a kezükben fiatal harcosok őrködtek, fáklyáikkal tűzfalat képezve a sátor körül, hogy Ármány, a gonosz, be ne osonhasson fiatal vezérükhöz és szép asszonyához. Az éjszaka közepén Emese fölébredt. Szeme végigjárta a sátor félhomályát, melyet csak a kintről beszűrődő fáklyák fénye világított meg. Nézte a sátor-oszlopok cifra aranyozását, a padló gazdag, puha szőnyegeit, a falakat borító selymek és bársonyok pazar pompáját. Ahogy Emese szeme körüljárta a sátor gazdag kincseit, boldog büszkeség töltötte el szívét. Magyarok törvénye szerint egyetlen felesége Ügyeknek, Attila leszármazottának.
    Egyszerre csak úgy tetszett, mintha hatalmas szárnyak suhogását hallotta volna az éjszaka csöndjében. A sátor bejáratát fedő nehéz szőnyeg mögül mintha két tüzes szem, egy óriási madár szemei néztek volna reá. Sikoltani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. Mozdulni akart, hogy fölébressze álmából urát, Ügyeket, de nem tudta mozdítani karjait.
    Az óriási sas, a szent turul madár, reáereszkedett, és betakarta széles, fekete szárnyaival. A hatalmas szárnyak alatt Emese álmot látott. Kristálytiszta folyó indult el testéből, és folyni kezdett nyugat felé, egyre duzzadva, növekedve, míg valóságos áradattá válva áthullámzott hólepte hegyeken, és elöntötte a hegyeken túli gyönyörű rónaságot. Ott megállt a folyó s vizéből kinőtt egy csodálatos fa. Tiszta aranyból volt minden ága és minden levele annak a fának, és ágain aranygyümölcsök nőttek. Álmában Emese lefeküdt a csodálatos fa alá, a szépséges-szép ország kellős közepén, és álomba merült.
    Amikor fölébredt, ura sátrában találta magát. Napsugaras, szép reggel volt. Tudta, hogy csak álom volt az egész, de annak a különös álomnak az emléke vele maradt egy életen át.
    Kilenc hónapra rá fia született Emesének. Az álomra való emlékezés miatt Álmosnak nevezték el a gyermeket, aki később Árpád apja lett, azé az Árpádé, aki valóra váltotta Emese álmát és elvitte a magyarokat, síkságokon és hólepte hegyeken át a hunok hajdani hazájába. Ahol még ma is élnek, több mint tizenkét évszázad után.

Forrás: itt

Híres álmok: Albrecht Dürer

Kép forrása: Web Gallery of Art

...Albrecht Dürer apokaliptikus álmot látott 1525 júniusában, amelyből szöveggel kísért ecsetrajzot készített
...a megörökített álom a reformáció születésekor, bizonytalan vallási periódusban érkezett, amikor Isten haragjától tartva sokan özönvíztől rettegtek...

    "Waetzold írja nagy Dürer-monográfiájában, hogy az 1525-ös évre többen is új vízözönt jósoltak. Ezek a jóslatok olyan határozott formát öltöttek, és a korabeli hit a Jegyekben olyan mély volt, hogy előrelátóbb emberek már gondoskodtak maguknak magasabb emeleteken levő lakásokról. A kormányzat magas hegyekre költöztetését is számításba vették. Ilyen körülmények idézhették elő Dürer rémálmát, amelyet leírt és meg is festett, hogy nagyobb nyomatékot adjon ennek a 'darab Apokalipszis'-nek, ahogyan Wölfflin nevezte. Számunkra pedig ezek a tények arra világítanak rá, hogy Dürer gondolatvilágában milyen jelentőséggel bírtak az álmok.
    'Az 1525-ös évben Pünkösd után, szerda és Pünkösdnap között (június 7-8.) éjszaka álombeli látomásom volt, hogy nagy vizek hulltak az égből. És ez csak mintegy 4 mérföldnyire tőlem érte a Földet nagyon nagy kegyetlenséggel, zajjal és süstörgéssel, és elöntötte az egész országot. Ezenközben olyan erősen megijedtem, hogy felébredtem, előbb hogysem a többi vizek is lezúdultak volna. És a vizek nagyon nagyok voltak. Némelyek messzebb, mások meg közelebb estek, és olyan messze magasból, mintha lassan hulltak volna. De hogy az első víz, ami hamarságosan földet ért, oly gyorsasággal, széllel és zajgással jöve, olyannyira megijedtem, hogy felébredtem, egész testemben reszkettem, és sokáig nem tértem magamhoz. De amint reggel felkeltem, ide felfestettem, úgy, ahogy láttam. Isten fordítson mindent jóra, Albrecht Dürer.'
    Az aláírt kézirat fölött, ugyanazon a papíron egy ecsetrajz látható. Enyhén hullámzó, sík táj, elszórt fákkal, vízparton épületcsoportok (falvak) körvonalai tűnnek fel. A magasból sötétebb és világosabb foltok ereszkednek lefelé: a vizek közelebbi és távolabbi tömege. A horizontvonal fölött van a legsötétebb, óriási víztömeget jelző, fentről lefelé vonuló, majd hullámokban szétterülő folt: atomrobbanásra emlékeztető forma - csak éppen megfordítva."

/részlet Ditrói Ervin: A fantasztikus Dürer című írásából, in: Korunk 38. évf. 1-2. sz. (1979. január-február, p. 75-80./

Publius Ovidius Naso: Átváltozások - Ceyx és Alcyone. Az álom

...Publius Ovidius Naso: Átváltozások (Metamorphoses, Kr. u. 1 – Kr. u. 8) című művének egyik legszebb része Ceyx és Alcyone története
...Ceyx tengerre száll, hogy felkeressen egy jósdát, de vihar támad és a hajótörésben a férfi életét veszíti
...ám felesége, Alcyone, továbbra is hazavárja férjét, ezért Juno istennő megkéri Irist (az istenek hírnökét), hogy látogassa meg az álmok istenét, Somnust, és kérje meg őt, mutassa meg álmában az aggódó asszonynak a valóságot, férje halálát
...Alcyone másnap reggel kétségbeesésében a tengerhez rohan, ahol férje holttestét a partra sodorja a víz, és hitvesét látva Alcyone a habokba veti magát...
...az istenek ekkor megszánják a szerelmeseket és jégmadarakká változtatják őket
...Aeolus azóta minden télen a hét napra megállítja a szeleket a tengeren, hogy a szerelmesek találkozhassanak és szerethessék egymást

Átváltozások
Tizenegyedik könyv: Ceyx és Alcyone. Az álom

    Közben az öccsét ért s öccsét azután követő sok
szörnyü csodás történéstől riadottszivü Ceyx
arra tökéli magát, hogy az emberi szív vigaszához
tér, Clarus istene szentélyéhez; mert phlegyei
haddal a bősz Phorbas Delphit elzárta egészen.
Mégis e szándékát legelőbb elmondta tenéked,
Alcyone, hűséges nő, kinek ekkor a csontját
fagy foglalta el, és arcát megszállta a puszpáng-
fának sápadtsága, s elomlott rajta a könnyár.
Szólana háromszor, háromszor fékezi sírás,
majd fel-felszakadó zokogással küzdve kimondja
szép szerető panaszát: "Míly vétkem tette, te édes,
hogy már elfordulsz tőlem, hova lett a szerelmed?
Távolidőzni ma már nyugton tudsz Alcyonétól?
Vonz a nagy út? Távolból jobban kedvel a szíved?
Hogyha a szárazföldön mégy, csak a kín gyötör engem,
és nem a félelem is, búmhoz nem járul a féltés!
Engem az ár rettent, szomorú fölidéznem a tengert:
nemrég is láttam roncsolt deszkákat a parton,
sok testnélküli sír iratát olvastam idáig.
Lelked a túlságos bizalom sose szállja meg, édes,
hogy veje Hippotadesnak vagy, ki erős szeleket tud
tartani tömlöcben, s lecsitítja az árt, ha kivánja.
Hogyha az elszabadult sok szél megszállja a tengert,
nincs nékik, mi tilos: zsákmányuk már az egész föld
és az egész habözön, s odafönn felhőket is űznek,
összeütik s vöröses tüzeket vernek ki belőlük.
Ismerem őket jól (láttam kicsi korban, apámnak
házában) s annál iszonyúbbnak tartom a mérgük.
Hogyha pedig szándékodtól sose vonhat el esdés,
én szeretett férjem, s mindenhogyan útnakeredsz már,
vígy hát engem is el! S együtt hadd hányjon a hullám;
attól félnék csak, mi valódi veszély; veled együtt
tűrném, bármi jön, és úsznánk tág tengeren együtt."
    Aeolis íly szava, könnye bizony meghatja a fényszült
hitvest: nem lobogott szerelemtüze lankatagabban;
mégsem akarja a már kijelölt utazást halogatni,
s Alcyonét se kívánja kitenni a vízi veszélynek;
hogy riadott kebelét lecsitítsa, beszél neki hosszan.
Megnyugtatni sehogysem tudja; de enyhiti eggyel
mégis az aggályát, nem mással győzi meg, ezzel:
"Minden késlekedés hosszú, de tüzére apámnak
esküszöm én teneked, ha megengedi nékem a végzet,
még mielőtt kétszer telnék meg a hold, hazatérek."
    Megtérésre reményt miután ez igérete gyújtott,
rendeli rögtön, hogy vonják ki a csöndes öbölből
már a fenyőbárkát s lássák el fölszereléssel;
mit mikor Alcyone meglát, valamint ki jövőt lát,
megborzad, s ismét sürü sok könny önti el arcát,
s míg az urára borul, szomorú szájjal, nyomorultul
szól: "Isten veled!", és elnyúlik a földön aléltan;
késnék most Ceyx örömest, de az ifjak, a kettős
sorban ülők, izmos mellükhöz húzva lapátot,
már ütemes mozgással az árt szelik: ő meg, az asszony,
fölveti még nedves szemeit, s úgy nézi a görbe
tat magasán álló férjét, ahogy int a kezével;
látja a jelt, viszonozza; mikor meg a part tovahátrál,
messzebb mint arcot láthatna a messze tekintet,
ő a szökő gályát, valamíg szeme tudja követni,
nézi; s a távolság nőttén hogy ez is tovatűnt már,
hát, mi az árbocfán odafönt leng, nézi a vásznat;
s hogy vásznat sem lát, üres ágyát gondteli szívvel
felkeresi s rádől: szoba s ágy új könnyre fakasztja
Alcyonét, s hogy mit veszitett, az eszébe idézi.
    Elhagytak kikötőt; kötelekbe csapódtak a szellők:
már a hajós függő evezőket félrerakosgat,
szarvakat árboc-csúcshoz köt, leereszti a vásznat
mindenhol, s vándor szeleket vendégel a vászon.
Még nem egész a felén útjának, vagy feleútján
járt a hajó, mindkét földtől jó távol az árban,
s kezd, úgy estefelé, dagadó tajtékkal a tenger
szerte fehérleni, és hevesebben fúni az Eurus.
Harsog a kormányos: "Szarvakkal vissza a csúcsról;
és odakötni az árbocfákhoz mind a vitorlát!"
Mondja; de véghezvinni vihar nem ereszti parancsát,
s tengeri hab dörgése nem engedi hallani hangját.
Némelyik önként kél evezőket menteni gyorsan,
más meg az oldalakat tömi, más becsavarja a vásznat,
áradatot mer emez, s a vizet veti vissza a vízbe,
az rudakat leemel; rend nélkül föl-le sürögnek,
s nő a goromba vihar, bősz szél fú innen-amonnan,
szél szaggat szeleket, haragos hab hull a habokba.
Retteg a kormányos, maga is; nem tudja, hogy állnak;
sem, hogy mit tiltson, s hogy rendeletet mire adjon:
oly nagy a vész, a tudásánál oly sokkal erősebb.
Harsog a dúlt népség, recsegéssel zúg a kötélzet,
zeng hullám hegyiben hullám, magas égben a villám.
Tengeri ár meredez, már-már odaér a nagy éghez,
szinte a feltorló felhőkön fröccsen a tajték;
sárga fövenyt forgat felszínre a víz fenekéről
sárgán, máskor meg feketén, feketébben a Styxnél,
majd ismét lelapul, s robajos tajtéka fehérlik.
S lám, Trachis gályája lebeg s hull árral az áron,
látszik most magasan, valamint hegyorom tetejéről
nézni a völgybe alá, mélységes-mély Acheronba,
majd, hogy aláhuppan, s homorún veszi körbe a vízár,
lenti világ fenekéről néz magasába az égnek.
Gyakran nyög csúnyán, mikor oldalt csapja a hullám,
s nem zúg gyöngébben, mint hogyha a bástya tövében
vas-kos vagy hajitógépek zúzzák be a várat;
s mint az oroszlán ront, erejét tömörítve futásba,
mellel a mellének meredő gerelyek seregének,
így a hab is, rábízva magát a goromba szelekre,
tört a hajótestnek, sokkal magasabbra tolulva;
minden csap kilazul, hasadékok fosztva viasztól
rendre kitágulnak, s az ölő patakok benyomulnak.
Felleg megnyílik, zivatar zúg, zúdul a zápor,
azt vélnéd, hogy az ég a vizek közepébe merül be,
és a dagadt tenger föl az ég tetejére türemlik.
Vászon nedvesedik felhőktől, égi habokkal
tengeri ár elegyül; csillagtól árva az égbolt,
nyomja az éjt maga mélye, vadult viharok feketéje.
Át-és átszeli ezt felcsilló fénnyel a villám:
tornyosodott tajték tetején tüze tombol az égnek.
És már szökken az ár a kivájt gályának ölébe;
mint az az ostromló, ki vitézül előzi a többit,
s többször a védekező város bástyáinak ugrik,
végre, reménye szerint, dicsvágytól lángrahevülten,
elfoglalja falát, egyedül maga annyi ezer közt:
így, magas oldalait megcsapva kilencszer a hullám,
jött az erős tizedik, hevesebben fölmagasodva,
s addig a lankadozó gályát ostromlani nem szűnt,
míg végtére mikéntha bevett üregébe, le nem szállt.
Tenger tört kintről a fenyőfa-hajóba, zuhogva,
s tenger volt odabent: nem másképp reszket a nép bent,
mint városban, ahol kintről törik által a bástyát,
míg a bevett falakon belül is bolydulnak a bőszek.
    Mesterség nem elég, szív csügged; látnak, amennyi
hullám jő, ugyanannyi halált rájuk viharozni.
Ez zokogást nem fojt el, amaz csak bámul, amaz meg
kit vár még temetés, boldognak mondja; a másik,
égre, mit úgysem lát, kart tár, fogadalmas imáját
mondja, segélyt kér; az testvért, szüleit, gyereket mind
és házát s aki benne maradt, fölidézi eszébe;
Alcyone Ceyx fájdalma, csak Alcyonéról
szól szomorú szájjal, s noha csak rá vágyik e vészben,
hogy nincs véle, örül; néz vissza, kivánja honának
látni megint partját, s mégegyszer látni a házát,
csakhogy merre lehet, nem tudja: a tengeri örvény
annyira forr, a szurok-felhők sürü árnya szakad rá
s teljes eget betakar, képét kettőzi az éjnek.
Eltörik egy forgószélnek rohamában az árboc,
el kormányuk is, és zsákmánya fölé magasodva
görbült háttal a hab, büszkén letekint a habokra;
majd, nem könnyebben, minthogyha Athost vagy a Pindust
forgatnák ki tövükből és vetnék be a vízbe,
zúdul alá ismét, s erejével s nagy nehezével
mélybe meríti egész gályájukat; ekkor a legtöbb
ember a ránehezült örvénytől verten, a légre
nem kerül, elpusztul; sok más még csüng a hajónak
tört részén: maga Ceyx is máskor jogar-őrző
kézzel roncson függ; s apját, szólítja apósát,
jaj, be haszontalanul! S legtöbbször a hű feleséget,
Alcyonét hivogatja, reá emlékezik úszva:
testét Alcyone elibé görgesse a hullám,
sírhalmot tetemére az ő szerető keze rakjon!
És valahányszor a víz, ajakát hogy nyissa, ereszti,
Alcyonét harsan, s mormogja nevét a habokba.
S íme az ár közepén feketén víz íve magaslik,
megtörik, omlik alá, s a fejét tört habba borítja -
Lucifer akkoridőn beborult volt, látni se tudták
aznap: amért nem volt lehető odahagynia égi
fönti helyét, füstös felhővel fedte el arcát.
    Közben az Aeolis, íly nagy vészt nem sejtve sehogysem,
már számolja az éjeket, és készíti ruháit
férjének, s készíti elő, miket ő maga ölt fel,
hogyha a férj hazaér, s ennek - be hiába! - örül már.
Mindegyik istennek, kegyesen, tömjénnel is áldoz,
mindjüknél jobban Junónak látogatója,
férjéért, ki pedig nincs már, oltára elé lép,
s kéri, hogy épségben térjen haza hitvese hozzá,
s hogy más nőt ne szeressen már: sok volt a kivánság,
és ami teljesedett, csak e végső, nem lehetett más.
    Már Juno nem tűri, hogy így kérjék a kimúltért;
oltárához kéz, mit a gyász fertőz, ne is érjen.
"Iris," eképpen szól, "szavaim hű hírüladója,
szállj el a szenderitő Álom házába, sietve:
s mondd, hogy a holt Ceyx képében küldjön el éji
álmokat Alcyone elibé: hadd tudja, mi történt."
Mondta; ezerszinü öltözetét, nosza, ölti fel Iris,
fut le, szokott ívvel vetvén jelt fönt, ahol ível:
felleg alatt rejlő fejedelmet fölkeresendő.
    Cimmerius népnek közelén mélyöblü üreg van,
odvas hegy, házát hol az Álom lakja, a lomha,
s abba bizony sugarát sem reggel, sem deleléskor,
s nem veti hulláskor Phoebus: csupa köd, csupa felhő
gőzöl a földje felől, szürkén ing-leng a borongás.
Itt tarajosfejü szárnyas ugyan sose hívja rikoltva
Aurorát, csaholásukkal csöndet sose törnek
éber ebek, sem a lúd, mely jobban hall az ebeknél;
sem vadak és barmok, sem a széltől lengedező ág,
emberi nyelveknek szava sem töri itt meg a csöndet.
Néma a mély nyugalom; mégis, sziklának alóla
csermelye csorran a Lethének, s csobogással aláfut
kis kavicsok tetején, csalogatja a habja az álmot.
Barlang szája előtt buja mák száz szirma virágzik,
és sok fű, melynek szendert szedegetve tejéből,
hinti a harmatos Éj szanaszerte az árnyteli földön.
Ajtó, mely küszöbön fordul s fordulva csikordul,
nincs az egész házban, figyelő őr nincs kapujában;
áll feketében a barlangnak közepében egy ében
ágy, éjszín tollal, s teritett éjszín takaróval:
lankadozó bágyadt testtel hever ott el az isten.
És szanaszerte körül, számnélküli tarka alakban,
sok hiú Álomkép, ugyanannyi, amennyi kalász van
búzamezőn, erdőn falevél, pici porszem a parton.
Lép be a szűz úrnő, útjából söpri kezével
mindet szét; fényes fátylától csillog a szent ház;
lomha nehéz súlytól lecsukott szemeit, noha bajjal,
nyitja az isten, majd ismét s ismét lehanyatlik,
bólogató állal mellét meg-megböki többször,
végre magát fölrázza magából, s felkönyökölve
kérdi, miért jött (mert ráismert); mondta az úrnő:
"Legszelidebb isten, te, kitől megnyugszik a minden,
Álom, lelkek igaz békéje, ki gondokat űzöl,
s munkában kimerült testet munkára üdítesz,
küldd a való alakot megjátszó álomi képet
Hercules ős Trachisa felé, képében urának
Alcyone elibé, hadd lássa a gályatörést ő,
Juno rendeli így." S miután átadta e szókat,
ment tova már Iris: nem tudta az álmositó gőzt
tűrni tovább; érezte, belé mint csusszan az álom;
hát szökik, és fut az égbe megint föl a tarka fonálon.
    Álom, a nagy nemző, ivadékai sűrü rajából
hívja elő Morpheust, ki utánzani mesterien tud
s nagy művész: ügyesebb nem akad mímelni a mások
járását, arcát, s ahogyan szól ez s az, a hangját;
még a ruháját is, meg amit kiki mondani kedvel,
leggyakoribb szavait; de csak embert játszik örökkön;
más szárnyast alakít, vadakat, hosszúhasu kígyót;
égilakó Icelos, de Phobetor néven idézi
ezt a halandó nép; van művész harmadik is még,
Phantasos: ő fává, földdé, busa sziklakövekké,
vízzé, s lelketlen tárggyá alakul csalafintán;
arcukat ők a királyok elé s a vezérek elébe
éjszaka villantják, kószálnak mások a nép közt.
Elmellőzi a többieket, s valamennyi rokonból
csak Morpheust választja ki, Thaumas lánya parancsát
tenni, a vén Álom; s ez után laza bágyadozásban
ejti alá a fejét, puha párnán szunnyad el ismét.
    Morpheus meg tovaszáll, puha szárnnyal nesztelen illan
át a homály terein, s máris feltűnik a várban,
Haemoniában, ahol testéről tolla-letéve
Ceyxnek képét meg alakját ölti magára,
s lép, haloványan, akár a halott, csupaszon, ruha nélkül,
fekvő bús felesége elé: szakadoz le szakállán
végig a tengervíz, hajafürtjei nedvesedettek.
Sírva hajol kerevetje fölé, könnyezve kimondja:
"Ismered-é Ceyx uradat, te szegény feleségem,
vagy pedig arcom a vég elváltoztatta? Tekints rám:
hitvesed arca helyett itt látod a hitvesed árnyát!
Szent fogadalmaid, Alcyone, meg nem segitettek!
Meghaltam! Magadat sose merd áltatni reménnyel!
Fergeteges délszél Aegeus habján a hajómat
megtámadta, meg is pörgette, letörte lehével.
Szám, amikor szeretett nevedet hivogatta hiába,
megtelt hullámmal. - Nem kétes hírnöki szájból
hallod e hírt, nem a kósza beszéd hordozza füledbe:
gályatörött, magam én, festem teelébed elestem.
Ébredj, kelj, könnyezz, gyászköntöst öltve sirass meg,
megsiratatlan a mély árnyakhoz menni ne engedj!"
Mindezeket Morpheus oly hangon mondja: az asszony
elhiszi, férje beszél (s úgy látja, a könnye valódi),
és kíséri szavát Ceyx keze mozdulatával.
Alcyone felnyög, könnyezve kitárja a karját
álma alatt, s ura teste helyett levegőt ölel azzal,
s felzokog: "Állj! Ne tovább! Hova futsz? Veled indulok én is."
Most maga hangja s a férj árnyképe elűzi az álmát,
felriad, és legelőbb szétnéz, vajon ott van-e most is,
kit csak imént látott, mert hangja-riasztva a szolgák
lámpással jöttek. S amikor nem látja seholsem,
verdesi orcáját, melléről marja a ruháját,
öklözi két kebelét, nincs gondja feloldani fürtjét:
tépdesi; és gyászának okát hogy kérdi a dajka,
"Alcyone odavan, nincs többé!" mondja, "urával,
Ceyxével halt. Ne zavarjon semmi vigasz-szó!
Gályatörötten halt: láttam, s kart tártam elébe,
ráismertem, ahogy tovatűnt, itt tartani vágytam.
Árnyék volt nem más, de valóban az én uram árnya,
ez bizonyos. Nem olyan, ha kiváncsi vagy, arca vonása,
mint máskor, nem olyan sugaras, mint mindezidáig:
sápadtan, csupaszon láttam, boldogtalan asszony,
s még iszamos hajjal. Szánandó állapotában
itt állt, itt e helyen"; (s ha vajon nyoma ott-e, körülnéz).
"Ettől rettegtem, jóslón ezt félte a lelkem;
s kértem, a szélre ne bízd magadat, tőlem ne szaladj el.
Jaj be kivánnám már, mivel így vesztedbe rohantál,
vittél volna veled: jó is lett volna, valóban
véled erednem; mert perc sem lett volna, amit nem
oldaladon töltök, s nem váltunk volna a végben.
Most pedig itt vagyok, ott halok én, hányódom a habban,
távol a tengertől tengerben pusztulok. Elmém
tengernél dühödöttebb volna, ha élni kivánnék
még ezután, s túlélni e nagy kínt kínnal akarnám!
Nem küzdök, te szegény, s árván sose hagylak el immár,
most legalább veled indulok el, s ha a sírban az urna
egybe veled nem ölel, sírvers fűz egybe betűkkel:
csontunk hogyha nem is, de nevünk majd illeti egymást."
Tilt a keserv több szót, veri minden szóra a mellét,
megdöbbent szive mélyéből sürü sóhaja serken.
    Megvirradt: ki a partra ered, s oda tart szomorúan,
hol legutolszor látta urát, a vizekre kiszállót,
és míg ott elidőz, míg szól: "Köteléket e parton
oldott, innen eredt útnak, csókolt meg utolszor",
míg mindent, ami itt történt, fölidéz, s ki az árra
néz, lát messzünnen valamit közeledni a vízben,
holttestnek tűnik, de először nem bizonyos még,
hogy mi; azonban amint közelebb hordozza a hullám,
látni, hogy emberi test, noha így is messze lebeg még;
még nem tudja, ki; gályatörött; meghatva e jeltől,
bár idegennek véli, siratja: "Szegény, te," kiáltja,
"bárki vagy is; nyomorult nőd is, ha van!" Ekkor a hullám
hozza közel s közelebb: s ő néz rá, nézi erősen,
s lesz gyöngébb s gyöngébb, ó jaj, már part közelében
úszik a test, már ráismerhet, látja: a férje!
"Ő az!" sír föl a nő, hasogatja körömmel az arcát,
tépi haját, leplét leszakítja, kitárja a karját
Ceyxhez remegőn: "Hát, édes hitvesem, így jössz,
így térsz meg hozzám, te szegény?" Áll ott a haboknál
emberkézzel emelt töltés, min a tengeri hullám
megtörik és meglankad a víz rohanó dühödése.
Erre fölugrik a nő; csoda, hogy megtette: röpült már,
most-lett tollaival lebegő levegőben evezve,
s érintette a hab tetejét szárnyheggyel az árva,
s míg szálldos, szomorú hangot, tele bús panaszokkal,
csattogató vékony csőrén át cserdit a légbe.
És hogy a vérehagyott, elnémult testet elérte,
kedves tagjait ott mostlett két szárnnyal ölelte,
s rácsippenti hideg csókját csontcsőre, hiába.
Ceyx ezt érezte-e, vagy csak a habremegésben
látszik emelni fejét, kétlette a nép, de bizony hogy
érzett ő: s végül - hisz az ég is szánta - madárrá
vált ez a két szerető; s miután így végzetük egy volt,
megmaradott a szerelmük is, és e madári alakban
hitvesi hűségük: van nászuk, kél ivadékuk;
hét csöndes napon át, télvíz idején, üli mindig
Alcyone libegő fészkét a habok tetejében.
Akkor az ár nyugoszik: szeleket zár Aeolus, őriz,
mert unokáinak így kedvez, hogy az árt szelidíti.

/Fordította: Devecseri Gábor/

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Gyász és megbékélés Karinthy Frigyes álmaiban...

Kép forrása: MEK

...részletek a Nyugat 1938/XII. számából:

Karinthy Frigyes kiadatlan naplójából

    "Ascher Oszkár közlésében adjuk itt azt a naplótöredéket, melyet egy tépett kis Karinthy-notesz rejtett: első felesége, 'Boga' Judik Etel halála utáni hónapok rapszodikus feljegyzései ezek. (Judik Etelt 1918 októberében az első spanyolnátha-járvány vitte el.)"

1918. október 28.

    "Kezdem elfelejteni az arcát. De ma álmomban láttam megint. Az ágyban föléje hajoltam, a ritka éjszakák egyikét ismételtem meg, mikor én közeledtem hozzá felmosolygott rám, olyan szép volt, mint azelőtt a legnagyobb mámorok idején. Aztán valami hosszú és kusza dolog volt, ő börtönben ült sokáig, aztán felmentették, aztán öngyilkos lett."

1918. november 12.

    "(Hatvanyéknál ülök a kandalló előtt.)

    Itt aludtam és egész éjszaka róla álmodtam. Valamelyik régi lakásukat kerestem, ahol B [B. Boga első férje.] -vel laktak együtt. A házvezetőnő mondta, hogy itt laktak, de már nincsenek itt és szidni kezdte B-t, hogy nem fizetett. Én erre elmondtam neki, hogy azóta sok év telt el, a gyönyörű asszony az enyém volt, de sajnos nemrég meghalt spanyolban. Dicsekedtem a házvezetőnőnek.

    Aztán azt álmodtam, hogy beszélek vele. A lila pongyolában van, panaszkodik, hogy milyen szép és csodálatos volt és ez neki kellemetlen, mert azóta már többen is felkeresték, Molnár, Bródy stb. és ő érzi, hogy csalódnak azokhoz képest, amiket én beszéltem, hagyjam ezt abba. Kérdem tőle, igaz-e, hogy nem engem szeretett, hanem egy barátomat. Bólint, hogy igen, de azzal a kacér gonoszsággal, amivel kínozni szokott, hogy ne higgyem el. Erre faggatni kezdtem. Hát akkor miért mondtad mindig, de jó, de boldog vagyok ugye, mindig mondtam, hogy hazudsz, alakoskodsz? mosolyog.

    Egészen bizonyos, hogy halálosan szeretett. Tegnap vagy 300 levelét olvastam, amiket B.-néhez írt. [Békeffyné.] Irtózatos golgota volt az élete, névtelen szomorúság és rémület nem tette boldoggá, hogy mohón vágynak rá sokan, félt a vágytól, mást akart."

1918. november 23.

    "Álom:

    Kezdődik valami különös, békés érzéssel. Már végleg el vagyunk válva és én kezdek beletörődni. Ő zavarosan és hevesen és romantikusan hagyott el, valami nagy szerelem miatt, amivel maga sem volt tisztában. Most nagyon szegényen és nyomorultan lakik valami rettenetes helyen, nekem nem árulja el a lakcímét.

    Együtt vagyunk K.-val és beszélgetünk, én bús és nyugodt vagyok, cigarettázunk. Egyszerre jön valami, egy ember, félrehívja K.-t. K. félremegy vele beszélni, én nyugodtan várok, tudom miről van szó. Visszajönnek és abban a hitben, hogy én nem tudom miről van szó, K. idegesen befejezi a mondókát: 'Hát kérem, mondja meg őnagyságának, hogy most nem lehet nagyon el vagyok foglalva... irodalmi dolgok és család... majd máskor.' Az ember hajlong és el akar menni, én visszaintem és hangosan, de lassan és nyugodtan ezt mondom neki: 'és mondja meg ezt is neki: én izenem, hogy ha majd túl lesz ezen a csalódáson és túl lesz minden szerelmen és egészen szegény és egészen nyomorult és öreg lesz és elhagyatott, ne haljon meg, hanem jöjjön vissza hozzám és ne féljen több semmitől' könnyek öntenek el és felébredek."

1919. január 13.

    "Tegnap este megkértem őt (mert már régen nem álmodtam róla), hogy ezen az éjszakán jelenjen meg álmomban. Megjelent és sokáig voltunk együtt nevettünk és beszélgettünk. Még mindig a válásunkról beszél, de már érzem, hogy nem ragaszkodik hozzá, meg hagyja győzni magát."

1919. január 20.

    "K. S.-sel találkoztam. Álmát beszélte el. Bogával ültek és ő nem merte kérdezni tőle, tudja-e már, hogy meghalt. De ő maga mesélte aztán K. S. kérdésére, hogy jó-e így, azt mondta, hogy igen jól érzi magát."

...az érzelmi viharok a gyász kezdeti, intenzív szakaszában küzdelmessé teszik a nappalokat - így az álmok igyekeznek segíteni a maguk fájdalmas módján a krízissel való megbirkózásban
...eleinte a tudat kénytelen újra és újra szembesülni a szeretett személy közelségének illúziójával és a halál tényével (1. álom) - időbe telik a felfogni a traumát
...majd sorra felmerül a rengeteg bonyolult érzés, amelyet a gyászoló érez elhunytja iránt: a birtoklás hiú dicsőségének érzése és az ezzel együtt járó kétkedő féltékenység (2. álom), a csalódás, amiért a szeretett személy képes volt örökre elhagyni és a könnyek között történő megbocsátás mindezért (3. álom)
...végül lassan elérkezik a megbékélés (4. álom) és a gyászoló újra képes átélni a szeretés önfeledt pillanatait eltávozott kedvese iránt - a fájdalom ellenére már elbírja a szembenézést azzal, hogy mit veszített
...a megbékélésben a külvilág is segít: az utolsó álommal egy ismerős megerősíti, hogy az eltávozott miatt már nem kell aggódni, ő jól érzi magát - így talán nem bánja, ha itthagyott kedvese lassan elengedi őt és megpróbál továbblépni...

Híres álmok: József (Szűz Mária hitvese)

Kép: T'oros Roslin - Joseph's Dream (1262)

...az Újszövetségben, Máté evangéliumában olvashatunk arról a négy álomról, melyeken keresztül az Úr angyala útmutatást nyújtott Józsefnek a kis Jézus születését megelőző és kísérő zűrzavaros, ám ugyanakkor reményteli időszakban...

...az első álom (Máté 1,18-25) akkor érkezik, amikor Mária, hazatérvén az Erzsébetnél tett látogatásból, gyermeket vár és József hűtlenséget feltételezve azt tervezi, hogy 'elobocsátja':

    1,18 Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől.
    1,19 Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el.
    1,20 Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van!
    1,21 Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől."
    1,22 Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:
    1,23 Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.
    1,24 József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét,
    1,25 de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta.

...a második álom (Máté 2,13-15) Jézus születését követően arra figyelmezteti Józsefet, hogy menekítse családját Egyiptomba:

    2,13 Azután, hogy [a napkeleti bölcsek] elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: "Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni."
    2,14 Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba.

...az Izraelbe való visszatérés lehetősége szintén egy álomban (Máté 2,19-21) jut József tudomására:

    2,19 Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala,
    2,20 és így szólt hozzá: "Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek!"
    2,21 Erre fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment.

...végül Júdea helyett József a galileai letelepedés mellett dönt a negyedik álom (Máté 2,22-23) hatására:

    2,22 De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött.
    2,23 Odaérve Názáret városában telepedett le. Így teljesedett a próféták jövendölése: "Názáretinek fogják hívni."

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Híres álmok: Nebukadnezár király

Kép forrása: itt

...egy vészjósló álom az ószövetségi Dániel próféta könyvéből...
...amelyben Nebukadnezár, Babilon királya, uralkodásának második évében meglátta a közelgő őrületet - önteltsége és Istentől való elfordulása büntetését

"Dániel könyve 4. fejezet
    4,1 Én, Nebukadnezár nyugodtan éltem házamban és vidáman palotámban.
    4,2 De álmot láttam, és ez megijesztett. Fekvőhelyemen támadt gondolataim és elmém látomásai megzavartak.
    4,3 Azért megparancsoltam: Bábel minden bölcsét vezessék elém, hogy fejtsék meg nekem álmom jelentését.
    4,4 El is jöttek a jósok, varázslók, káldeusok és csillagjósok. Elmondtam nekik az álmot, de a jelentését nem tudták nekem megfejteni.
    4,5 Végül elém járult Dániel, akit istenem neve után Béltsacárnak is hívnak, s akiben Isten szent lelke lakik. Elmondtam neki az álmomat:
    4,6 Béltsacár, te jósok feje! Tudom, hogy Isten szent lelke lakik benned, s nem okoz neked fejtörést egyetlen titok sem. Ezt az álmot láttam, fejtsd meg nekem.
    4,7 A látomásban, amely fekvőhelyemen előttem állt, ezt láttam: Lám, egy igen magas fa állt a föld közepén.
    4,8 A fa magas volt és erős, teteje az eget érte, és a föld határairól is lehetett látni.
    4,9 Lombja gyönyörű, gyümölcse bőséges, és minden élőlény számára ehető. Árnyékot adott a mező vadjainak, ágai közt meg az ég madarai fészkeltek, és minden élőlény róla táplálkozott.
    4,10 A látomásban, amely fekvőhelyemen előttem állt, egyszerre egy szent őrt pillantottam meg, amint leszállt az égből.
    4,11 Harsány hangon parancsot adott: Vágjátok ki a fát, üssétek le ágait, verjétek le lombját és szórjátok szét gyümölcsét. Meneküljenek alóla az állatok, és ágai közül a madarak.
    4,12 De gyökereinek a törzsökét hagyjátok meg a földben, vas- és rézbilincsbe verve a mező füvén. Az ég harmata öntözze, és a vadállatokkal egy sorban a föld füve legyen osztályrésze.
    4,13 Szíve vetkőzzék ki emberi mivoltából, s állati szív adassék neki! Így múljék el fölötte hét időszak.
    4,14 Ez az üzenet az őrök határozata, és ez a javaslat a szentek végzése, hogy elismerjék róla az élők: A Fölséges uralkodik az emberek királysága fölött. Annak adhatja, akinek akarja; akár a legutolsó embert is trónra emelheti.
    4,15 Ez az az álom, amelyet én, Nebukadnezár király, láttam. Nos, Béltsacár, fejtsd meg a jelentését, mert királyságom összes bölcsei sem tudták nekem megfejteni. Csak te vagy rá képes, mert benned a szent Isten lelke van.

    4,16 Ekkor Dániel, akit Béltsacárnak is neveztek, egy órára mozdulatlanságba dermedt, mert gondolatai annyira megrémítették. De a király figyelmeztette: "Béltsacár, ne rémítsen meg az álom és jelentése!" Béltsacár ezt a feleletet adta: "Uram, bárcsak gyűlölőidnek szólna ez az álom, és ellenségeidnek a jelentése.
    4,17 Az a fa, amelyet láttál, magas és erős, úgyhogy a teteje az eget éri és az egész földön lehet látni;
    4,18 lombja gyönyörű, gyümölcse bőséges, és minden élőlény számára ehető, alatta tanyáznak a mező vadjai, és ágai közt fészkelnek az ég madarai -,
    4,19 te magad vagy, ó király. Naggyá, hatalmassá lettél, nagyságod egyre gyarapodott, elérte az eget és hatalmad a föld határát.
    4,20 Egy szent őrt is látott a király. Leszállt az égből és így szólt: Vágjátok ki a fát és pusztítsátok el! De gyökereinek törzsökét hagyjátok meg a földben, vas- és rézbilincsbe verve a mező földjén; az ég harmata öntözze, s a mező vadjaival éljen egy sorban, míg hét időszak el nem múlik fölötte.
    4,21 Ennek, ó király, ez a megfejtése: Ez a Fölséges határozata, amely az én uramra, a királyra vár:
    4,22 Kiűznek az emberek közül, a mező vadjai közt lelsz tanyát, füvet legelsz, mint az ökrök, és az ég harmatja fog öntözni. Hét időszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja.
    4,23 Mivel azonban az volt a parancs, hogy gyökerének törzsökét hagyják meg: a Fölséges visszaadja neked királyságodat, ha elismered az ég hatalmát.
    4,24 Ezért, ó király, fogadd szívesen tanácsomat: váltsd meg bűneidet az igazságosságot gyakorolva, és gonoszságaidat az elnyomottak iránt irgalmat gyakorolva! Akkor talán tovább tarthat jó sorod."

    4,25 Ez mind utol is érte Nebukadnezár királyt.
    4,26 Tizenkét hónap múlva fölment királyi palotája tetejére, amely Bábelben van, és ott sétálgatott.
    4,27 Akkor azt mondta a király: "Nemde, ez az a nagy Bábel, amelyet hatalmas erőmmel építettem ki igazi királyi székhellyé, hogy hirdesse dicsőségemet?"
    4,28 A szó még ott volt a király ajkán, amikor szózat hallatszott az égből: "Neked szól a szózat, Nebukadnezár király! Elveszem királyi hatalmadat.
    4,29 Kitaszítanak az emberek közül, a mező vadjai közt lelsz tanyát, s füvet legelsz, mint az ökrök. Hét időszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja."
    4,30 Még ugyanabban az órában beteljesedett a jövendölés Nebukadnezáron: kivetették az emberek közül, füvet legelt, mint az ökrök, az ég harmata addig öntözte testét, míg szőre olyan hosszú nem lett, mint a sas tolla, és körmei, mint a madárkarmok.
    4,31 Mihelyt letelt a kiszabott idő, én, Nebukadnezár, az égre emeltem tekintetemet, és visszanyertem értelmemet. Akkor hálát adtam a Fölségesnek, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt: Hatalma örök hatalom, országa megmarad nemzedékről nemzedékre.
    4,32 A föld lakóit olyannak tekinti, mint a semmit, tetszése szerint jár el az égi seregekkel és a föld lakóival. Nincs senki, aki ellenállhatna kezének, vagy azt mondhatná neki: Miért tetted ezt?
    4,33 Ugyanabban az időben visszanyertem értelmemet, királyi méltóságom mellé visszakaptam tekintélyemet és dicsőségemet. Szolgáim és főembereim fölkerestek, és visszahelyeztek királyságomba, sőt még nagyobb hatalomra tettem szert.
    4,34 Ezért én, Nebukadnezár, áldom, magasztalom és dicsőítem az Ég Királyát, mert minden tette igaz és útjai igazságosak; s akik kevélyen járnak-kelnek, azokat meg tudja alázni."

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Gyermekálom a szülők közötti konfliktusról...

Kép forrása: Flickr

...találtam egy újabb álomfejtést a pszichoanalízis fénykorából, ezúttal Wilhelm Stekel tollából, aki Freud követőjeként indult, majd az ún. aktív analízis módszerének 'atyjává' vált
...a történet megkapóan mutatja be, hogy a gyerekek lelki világában szimbolikusan leképeződnek az otthoni viszonyok és bizonyítja, hogy mindebből a kicsik bizonyos dolgokat pontosan meg is értenek (többet, mint azt a szülők általában remélik)
...az álmot és az értelmezést Herbert Silberer idézi az Okkult és alkímiai szimbólumok című könyvében, amelyben az alkímia szimbólumrendszerének az álomfejtés módszerével való megközelítéséről olvashatunk

    "Egy nem egészen hat éves kislány a következő álomról számolt be édesanyjának: 'Együtt sétáltunk és megláttunk egy tevét egy szikla tetején és te felmásztál a sziklára. A teve állandóan össze akart téged nyálazni, de te nem hagytad és azt mondtad: Meg akarom tenni, de ha így viselkedsz, akkor nem fogom.'

    Ezután az anya megkérdezte a lánytól, hogy szerinte mit jelent az álombeli teve, mire az azonnal így válaszolt: 'A papát, mert neki is vonszolnia kell magát és nehéz az élete, mint egy tevének. Tudod mama, amikor össze akar nyálazni, az a tevék nyelvén azt jelenti, hogy 'Kérlek játssz velem! Elveszlek feleségül és nem hagyom, hogy elmenj.' A szikla, amin voltatok, nagyon meredek volt. A felvezető út elég széles, de a korlát nagyon koszos volt és nagyon mély volt alatta a szakadék és egy férfi átesett a korláton, bele a szakadékba. Nem tudom, hogy a papa vagy a nagybácsikám volt-e az a férfi.'

    Stekel a következőket fűzi mindehhez: 'Az idegileg érzékeny gyerek megérti a szülők közötti konfliktust. Az anya visszautasítja az apa közeledését, vagyis nem hajlandó 'játszani' a tevével. A teve 'el akarja venni'. Furcsa, hogy a gyerek tudja, hogy a mama régóta fontolgatja válási szándékát... A gyerekek nyilvánvalóan sokkal tisztábban és élesebben látják a világot, mint azt sejtettük. Az álom eléggé nyilvánvaló szimbóluma a közösülésnek. De az álomképek ennél még mélyebbre vezetnek. Egy férfi a szakadékba zuhan. Az apa néha a hegyekbe jár kirándulni. A gyerek azt kívánná, hogy az apa lezuhanjon? Az apja durván bánik a gyerekkel és néha ok nélkül meg is üti. Érdemes megjegyezni, hogy a kis huncut egyszer a következő kérdéssel fordult édesanyjához: 'Mama, igaz, hogy ha apa meghal, akkor hozzámész Stekel doktorhoz?' Egy másik alkalommal pedig így fecsegett: 'Tudod mama, N. doktor sokkal aranyosabb, mint a papa, jobban összeillenétek.' Ezentúl megjelenik még a tiszta és a koszos ellentéte, amely olyan fontos szerepet játszik a neurotikusok pszichikumában."

/Herbert Silberer: Okkult és alkímiai szimbólumok/

Híres álmok: Sergei Pankejeff - A Farkasember

Kép: Sergei Pankejeff - My Dream (1964)

...Sergei Pankejeff, orosz arisztokrata, Sigmund Freud depresszióval kezelt pácienseként lett híres
...a Farkasember álnevet egy álmáról kapta azért, hogy a róla készült esettanulmányban és előadásokon titokban maradhasson valódi kiléte (annak ellenére, hogy végül nem így lett)
...Pankejeff analízise nagyrészt 1910 és 1914 között zajlott (majd néhány eseti találkozás alkalmával, illetve egy rövidebb 1919-es analízis során, a későbbiekben is folytatódott a kezelés)

...az álmot, amelyet Pankejeff nagyjából négy és fél évesen, karácsony előtt nem sokkal látott, Freud a következőképpen ismerteti:

    "Azt álmodtam, hogy éjjel van, és az ágyamban fekszem. (Az ágyam láb felőli vége az ablaknál állt, az ablak előtt egy öreg diófa volt. Tudom, hogy amikor álmodtam, tél volt és éjszaka.) Hirtelen magától kinyílik az ablak, s rémülten látom, hogy a nagy diófán az ablak előtt néhány fehér farkas ül. Hatan vagy heten voltak. Egészen fehérek voltak, inkább rókákra vagy vérebekre emlékeztettek, mert hosszú farkuk volt, mint a rókáknak, a fülük pedig felállt, mint a kutyáknak, amikor egymásra figyelnek. Nagy félelmemben, nyilvánvalóan attól, hogy megesznek a farkasok, felkiáltottam és felébredtem. Dadám sietett az ágyamhoz, hogy megnézze, mi történt velem. Jó ideig eltartott, amíg meggyőződtem róla, hogy az egész csak álom volt, annyira természetesen és világosan jelent meg előttem a kép, amint nyílik az ablak, és a farkasok ott ülnek a fán. Végül megnyugodtam, úgy éreztem magam, mint aki nagy veszélytől szabadult meg, és újból elaludtam."

...az álmodó kommentárja:

    "Az egyetlen álombeli cselekedet az ablak kinyílása volt, mert a farkasok teljesen nyugodtan, mozdulatlanul ültek a faágakon, a törzstől jobbra és balra, mintha csak teljes figyelmüket rám irányították volna. Azt hiszem, ez volt az első szorongásos álmom. Három-négy, legfeljebb ötéves voltam akkor. Attól kezdve tizenegy vagy tizenkét éves koromig mindig attól féltem, hogy valami borzalmasat fogok látni álmomban."

...az esettanulmány részletekbe menően feltárja a páciens gyermekkori élményeit, amelyek megelőzték az álmot és Freud arra jut, hogy az álom hátterében az ún. ősjelenet-élmény áll: Pankejeff másfél éves korában megláthatta szüleit szeretkezés közben és bár a jelenetet elfeledte, ugyanakkor a tudattalanjában mindez szorongásos érzésektől kísérve megőrződött

...az ősjelenetet a következőképpen rekonstruálja az analízis:

    "[A páciens] akkortájt váltólázban szenvedett, és a roham mindennap ugyanabban az órában tört rá. [...] Valószínűleg éppen betegsége miatt a szülők szobájában [...] aludt a kiságyában, s talán felmenő láza miatt délután. Meleg nyári napot feltételezünk, amikor a szülők félig levetkőzve [fehérneműben] délutáni szunyókálásra vonultak vissza. Amikor felébredt, háromszor megismételt coitus a tergo [behatolás hátulról] tanújává vált, az anya nemi szervét éppúgy látta, mint az apa péniszét, a műveletet éppúgy megértette, mint annak jelentését [Freud kiegészítése, hogy ezt csak négy és fél évesen, az álom idején értette meg]. Végül megzavarta a szülők nemi érintkezését [mint a későbbiekben kiderül, beszékeléssel]..."

...az álom kontextusához a Pankejeff felidéz egy mesét is, amelyet nagyapjától hallott gyerekkorában (Freud szerint valószínűsíthetően még az álom előtt) és amely egy másik, A farkas és a hét kecskegida című mesével együtt önmagában is szorongást váltott ki a kisfiúból:

    "A történet: egy szabó ül és dolgozik a szobájában, majd kinyílik az ablak, és beugrik egy farkas. A szabó rácsap a rőffel - nem, javítja ki magát [a páciens], a farkánál fogva megfogja, kitépi a farkát, mire a farkas rémülten elszalad. Kis idő múlva a szabó az erdőbe megy, hirtelen farkasfalkát vesz észre, amely elől egy fára menekül. A farkasok először tanácstalanok, ám a megcsonkított állat, amely szintén köztük van, és bosszút akar állni a szabón, azt javasolja, hogy álljanak fel egymásra, s így a legutolsó eléri majd a szabót. Ő maga, mint idős és erős farkas lesz alul a piramisban. A farkasok így tesznek, a szabó azonban felismeri megfenyített látogatóját, s hirtelen felkiált: 'Fogd meg a farkánál a szürkét!' A farkatlan farkas megrémül az emléktől, elfut, a többiek pedig lezuhannak."

...Freud szerteágazó álomfejtéséből egy olyan részt emelnék ki, ahol a látott (manifeszt) álomtartalom - farkasok a fán - viszonyát mutatja be a mögötte vélhetően meghúzódó (látens) tudattalan tartalmakhoz [ősjelenet, mesék, szülőkhöz fűződő érzések]:

    ">>Éjszaka van, az ágyamban fekszem.<< Az utóbbival kezdődik az ősjelenet felidézése [is]. Az 'éjszaka van' az 'aludtam' [a kiságyban] gondolat torz változata. A 'tudom, tél volt, amikor álmodtam, és éjszaka' megjegyzés az álomra való emlékezéshez, s nem az álom tartalmához tartozik. Az emlék helyes, a születésnap, illetve karácsony előtti egyik éjszaka volt.
    >>Hirtelen magától kinyílik az ablak.<< Fordítása: hirtelen magamtól felébredek, visszaemlékezés az ősjelenetre. A farkas-történet hatása, amelyben a farkas beugrik az ablakon, módosított formában érvényesül, a közvetlen kifejezést képszerűvé alakítja át. Az ablak bevezetése egyszersmind arra szolgál, hogy a rákövetkező álomtartalmat elhelyezze a jelenben. Karácsony este hirtelen kinyílik az ajtó, s meglátjuk a fát az ajándékokkal. Itt tehát a tényleges ünnepi várakozás befolyása érvényesül, magába foglalva a szexuális kielégülését is.
    >>A nagy diófán.<< A karácsonyfa képviselője, tehát aktuális; ezen kívül a farkas-történetben szereplő fa, amelyre az üldözött szabó menekül, s amely alatt a farkasok vonítanak. A magas fa egyben, mint erről gyakran meggyőződhettem, a megfigyelés, a voyeurség jelképe. Amikor fent ülünk a fán, mindent láthatunk, ami alant történik, bennünket viszont nem láthatnak. [...]
    >>Néhány fehér farkas... hatan vagy heten voltak.<< A farkas-történetben csordáról van szó, létszám nélkül. A meghatározott szám a hét kecskegida meséjének hatását mutatja. Az ősjelenetben szereplő kettes szám többel helyettesítése, ami amott abszurd lenne, az ellenállásnak torzító eszközként kapóra jön. Az álomhoz készített rajzon az álmodó az ötös számot fejezi ki, ami valószínűleg az 'éjszaka volt' közlést korrigálja.
    >>A fán ülnek.<< Először is a fán lógó ajándékokat helyettesítik. Egyszersmind a fán is vannak, ami azt jelentheti, hogy néznek. A nagyapa történetében a fa alatt feküdtek. Az álomban tehát megfordult a fához való viszonyuk, amiből arra lehet következtetni, hogy az álomtartalomban a látens tartalom más elemei is megfordulnak.
    >>Feszült figyelemmel nézik őt:<< ez a vonás teljesen az ősjelenetből ered, az álomban csak megfordul [az ősjelenetet az álmodó nézte feszült figyelemmel].
    >>Teljesen fehérek.<< Ez az önmagában jelentéktelen, ám az álmodó elbeszélésében erősen hangsúlyozott vonás erősségét abból nyeri, hogy az anyag minden rétegéből származó elemek olvadnak össze benne, s a többi álomforrás mellékes részleteit az ősjelenet egyik fontosabb részletével egyesíti: a szülők ágy- és fehérneműjének fehérsége. Ehhez járul a birkák fehér színe, a fehér szín jelentősége a hét kecskegidáról szóló mesében. [...]
    >>Mozdulatlanul ülnek.<< Ez ellentmond a megfigyelt jelenet legfeltűnőbb vonásának, nevezetesen a heves mozgásnak, amely a helyzet révén helyreállítja a kapcsolatot az ősjelenet és a farkas-történet között.
    >>Hosszú farkuk volt, mint a rókáknak.<< Ez ellentmond annak a tételnek, amelyet a szexualitás kutatásából levont legfontosabb következtetésnek ismertünk el: a kasztrációs félelemnek. A rémület, amellyel ezt a gondolati következtetést fogadja, végül az álomban tör utat magának, s erre a következtetésre vezet.
    >>Félelem, hogy felfalják a farkasok.<< Az álmodó számára ez úgy jelentkezik, mint ami nem az álom tartalmából fakad. Azt mondta: 'nem kellett volna félnem, mert a farkasok inkább rókáknak vagy kutyáknak látszottak, nem is jöttek hozzám, hogy megharapjanak, egészen nyugodtak voltak s egyáltalán nem voltak rémületesek'. Felismerjük, hogy az álommunka egy ideig azon fáradozott, hogy a kínos tartalmakat ellentétekbe fordítva tegye ártalmatlanná (nem mozdulnak, a legszebb farkuk van). Amíg végül kudarcot vall ez a kísérlet, s kitör a félelem. Kifejeződési formáját annak a mesének a segítségével találja meg, amelyben a kecskegidákat felfalja a farkas-apa. Ez a mesetartalom maga is valószínűleg emlékeztetett az apa játék közbeni ijesztgetéseire; így a félelem, hogy felfalja a farkas, éppúgy lehet emlék, mint eltolási pótlék.
    Az álom vágymotívumai kézzelfoghatóak: a felszíni napi vágyakhoz, a karácsonyi ajándékokhoz (türelmetlenségi álom) csatlakozik egy mélyebb, ebben az időszakban állandóan jelen lévő vágy, hogy az apja kedvére tegyen; ezt az a vágy pótolja, hogy újból lássa azt, ami akkoriban annyira megragadó volt. A lelki folyamat ennek a vágynak a beteljesítésétől a felidézett ősjeleneten át a vágy elkerülhetetlen elutasításáig és az elfojtásig halad."

...személyes adalékok...

...bevallom, az idézett anyag kapcsán felmerültek bennem a Freud rendszerével kapcsolatos örök kérdések: tényleg minden szimbolikus megnyilvánulásunk mögött szexuális tartalmak, vágyteljesítés és konkrét, visszanyomozható személyes emlékeink állnak?
...nem tudok szabadulni az álomban és a mesében egyaránt felbukkanó agresszív elemek kibontatlanságától - különösen úgy, hogy az álmodó beszámolója szerint az álom időszakában visszatérő dühkitörésekkel és indulatkezelési problémákkal küzdött
...és az olvasottak alapján az sem vált teljesen világossá számomra, miért pont a fán ülnek a farkasok és miért érzem azt, hogy furcsasága miatt ennek a látványnak különös jelentősége van - ha nem a legfontosabb elem az álomban?

...elgondolkodtam, vajon miért olyan rettenetesen ijesztő ez az álom?

...a kezelhetetlen érzések, zabolázatlan ösztönkésztetések gyermekkorban (és persze később is) gyakran öltik magukra rémisztő állatok testét és kiszámíthatatlan viselkedését - a mesék farkasszereplői és az álom személyes problematikája talán ebből a közös emberi élményből fakadhatnak
...véleményem szerint mégis az összkép a legmegdöbbentőbb elem: a fát, amely a kisfiú növekvő személyiségének szimbóluma, ellepték, megszállták az - önmagukban még akár szépnek, ártalmatlannak, sőt hasznosnak is mondható - ösztönlények (legyenek a farkasok akár az agresszív-önérvényesítési, akár a szexuális-kapcsolati késztetések hordozói) és igéző pillantásukkal, puszta jelenlétük hatalmas erejével uralják a helyzetet, megsemmisítik a kisfiú kontrollra irányuló törékeny képességeit (dühkitörések)

...az álom válasza a problémára: a szorongás
...a rémálom a burkolt szexuális utalások megértése nélkül, önmagában is hat: eléri, hogy a fiú környezete szemében gyámolításra szorulóvá és szerethetővé váljon (a dada meghallja a kiáltást és beszalad megnyugtatni a kis Sergeit), ezen felül gátat állít a család által kezelhetetlennek ítélt - így a fiút szeretteitől és önmagától egyaránt elidegenítő - indulatkitörések útjába (hiszen ha szorong, akkor mérlegel)

...a személyes kiegészítéseim C. G. Jung megközelítéséhez húznak - ezzel talán lehetővé teszik, hogy egyazon álom esetében összehasonlíthatóvá váljon két eltérő - ám egymást nem kizáró - álomfejtési próbálkozás

Forrás: Sigmund Freud - A "Farkasember" (Egy kisgyermekkori neurózis története)

Híres álmok: Jorge Odón

Kép forrása: itt

...Jorge Odón autószerelő arról lett híres, hogy megálmodott egy szülést segítő eszközt, amely ugyan még a kísérleti fázisnál tart, de máris elnyerte a WHO (Egészségügyi Világszervezet) támogatását

...a történet egy YouTube videóval kezdődött, amelyben megtudhatjuk, hogyan lehet egy zacskó segítségével kihúzni a borosüvegbe esett dugót
...Odón kipróbálta a dugóhúzós módszert, ami valóban működött - sőt a legenda szerint még egy vacsorát is nyert a trükknek és az arra kötött fogadásnak köszönhetően -, majd aludni tért
...bár az nem derül ki a forrásokból, hogy pontosan mit álmodott mindezek után, de Odón utóbb azt nyilatkozta, hogy hajnali 4 órakor felébresztette a feleségét, mondván, zseniális ötlete támadt
...Odón szerint tudattalanja összekötötte a dugó átjutását a szűk üvegnyakon, a szülőcsatornában megrekedt babák nehézségeivel és elültette a fejében a gondolatot, mely szerint ugyanazzal az eljárással megoldható mindkét probléma
...felesége persze másként vélekedett a hajnali ébresztés hangulatában, őrültségnek titulálta az ötletet és visszafeküdt aludni
...Odónt azonban nem hagyta nyugodni az ötlet, másnap reggel kölcsönvette kislánya játékbabáját és otthon, a konyhájukban kísérletezni kezdett: behelyezte a játékbabát egy befőttes üvegbe, egy műanyag zacskót illesztett a feje köré, amely levegő befúvásával meg tudta "fogni" a baba fejét, ugyanakkor lehetővé is tette, hogy Odón finoman kihúzza a babát az üvegből

...barátai biztatására Odón konzultált egy szülésszel és továbbfejlesztette az eljárást, amelyet végül Odón Készülék (Odón Device) néven szabadalmaztatott
...a WHO támogatását azért nyerhette el, mert a szegény országokban is elérhető (előzetes becslések szerint 50 dollárnál kevesebb összegből gyártható), egyszerű eljárást talált fel, amely ugyan első látásra veszélyesnek tűnik, de a fejlesztők szerint nemcsak orvosok, hanem bábák által is biztonsággal alkalmazható
...az első tesztek nagy sikerről számolnak be: argentin nők vállalkoztak - normál szülés során - az eszköz alkalmazására és az Odón Készülék valóban jelentősen megkönnyítette a kitolási fázisban a baba átjutását a szülőcsatornán
...a hosszú távú cél természetesen az olyan komplikációk kiküszöbölése, mint például a kitolás elakadása, ha a baba feje túl nagy
...a fejlett országokban mindez a műtéti beavatkozás elkerülését segíthetné; ami még ennél is fontosabb: a szegényebb területeken - megfelelő orvosi ellátás hiányában -, a WHO reményei szerint az eljárás életmentő segítséget nyújthat a kismamáknak

...az ötlet zsenialitása a szakemberek szerint annak köszönhető, hogy Jorge Odón mechanikai jártasságának köszönhetően új szemmel tudta szemlélni a szülészet régóta ismert problémáját - de azt se feledjük, hogy az úttörő elgondolást egy álom merészsége ihlette

...ezen a videón megnézhetitek az eredeti dugóhúzós trükköt és az Odón Készülék működését is

Forrás: New York Times

Híres álmok: Jack Niklaus

Kép forrása: itt

...a legendás golfbajnok 1964-ben - rá nem jellemző módon - már egy ideje nem volt formában (sorozatosan jóval 70 pont feletti eredményeket produkált), ám egyik napról a másikra hirtelen visszanyerte önbizalmát és újra a csúcsra került játékával
...közvetlenül a nagy visszatérés után a sportoló így nyilatkozott:

"Szerda éjjel a golfütő lendítéséről álmodtam. Álmomban nagyon jól ment a játék és egyszer csak rádöbbentem, hogy azért, mert nem úgy fogom az ütőt, ahogyan mostanában szoktam.
Az utóbbi időben gondjaim adódtak a jobb karom hajlításával, amikor az ütő fejét elemeltem a labdától, de alvás közben tökéletesen ment ez a mozdulat.
Így aztán, amikor tegnap kimentem a pályára, megpróbáltam úgy ütni, ahogyan az álomban, és tényleg működött. A tegnapi versenyben 68, a maiban pedig 65 pontot értem el így."

...Jack Niklaus a mai napig az álomban látott technikával golfozik

Forrás: BBC

Híres álmok: Jákob

Kép: William Blake - Jákob lajtorjája

...a Biblia Ószövetségében megismerhetjük Jákob történetét, aki rossz lelkiismerettel hajtja nyugovóra a fejét, majd csodálatos álmot lát...

...a bűntudat oka, hogy a szerény és szorgalmas fiú korábban csalással nyerte el haldokló édesapja áldását, amely valójában Ézsaút - Jákob zabolátlan természetű elsőszülött ikertestvérét - illette volna meg (Jákob kihasználta, hogy atyja rosszul lát és Ézsaúnak adta ki magát)
...Jákob tettének hátterében tulajdonképpen hite állt: édesanyja korábban "kijelentést kapott Istentől, amely szerint Jákób fogja elnyerni Isten akaratából az elsőszülöttségi áldást, noha mivel az ikerfiúk közül ő született másodiknak, természet szerint Ézsaút illette volna meg"
...így bár nemes cél érdekében, ám mégis hamis eszközökhöz folyamodott, majd a csalás következtében el kellett menekülnie Ézsaú gyilkos haragja elől...

„És jutott egy helyre, ahol meghált, mivelhogy a nap lement. Vett egyet annak a helynek kövei közül, és feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Íme egy létra volt a földön felállítva, melynek teteje az eget érte, és az Isten angyalai fel- és alájártak azon. És az Úr állt azon, és szólt:
- Én vagyok az Úr, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene; ezt a földet, amelyen fekszel, néked adom és a te magodnak. És a te magod olyan lesz, mint a földnek pora, és terjeszkedsz nyugatra és keletre, északra és délre, és tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. És ímé, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova mész, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem, amit néked mondtam.” /I.Móz. 28:11-15/

...az álom megerősítette Jákobot abban, hogy bár cselekedeteiben még nem, de szíve vágyában már méltó Isten segítségére - így elindulhatott a jellemformálódás rögös útján és el tudta viselni a rá váró megpróbáltatásokat

Híres álmok: Srinivasa Ramanujan

Kép: Namagiri istennő szobra

...Srinivasa Ramanujan (1887-1920) indiai matematikus géniusz, aki jelentős felfedezéseket tett a számelméletben, a kombinatorikus számelméletben és a végtelen sorokkal kapcsolatban, álmain keresztül tartott kapcsolatot - hinduizmus-hívő családja által mélyen tisztelt - Namagiri istennővel...

...az ifjú zseni 13 éves korában állította fel első matematikai elméletét, ugyanakkor egyetemi tanulmányait nem tudta befejezni, ugyanis a nem matematikai jellegű tárgyakból sorra megbukott
...könyvelőként, majd kikötői hivatalnokként helyezkedett el, és miután hasztalanul küldte el tételeit az ismert indiai matematikusoknak, kapcsolatba lépett az angliai G. H. Hardyval a Cambridge Egyetemen - Hardy végre felismerte munkái értékét és meghívta őt Angliába
...csakhogy az ortodox hinduk - mint Ramanujan családja - számára vallásuk szerint tilos átszelni az óceánt és idegen földre lépni - mindez a kasztból, a közösségből való kizárással jár
...az utazás legnagyobb ellenzője, Ramanujan édesanyja, azonban sorsdöntő álmot látott ekkor, amely megváltoztatta döntését: fiát európaiak vették körül, és közben Namagiri istennő hangját hallotta, aki azt parancsolta neki, hogy ne álljon a fia és annak életküldetése közé

...Angliában a géniusz végre kibontakoztathatta képességeit, ugyanakkor a zord időjárásban megtartott vegetáriánus étkezési szokások és a rengeteg munka hatására megbetegedett tuberkulózisban, ami fokozatosan tönkretette egészségét, majd hazatérése után egy évvel a halálát okozta
...testi problémái ellenére gyakorlatilag élete végéig dolgozott, halálos ágyán is oldalakat írt tele matematikai képletekkel - a képleteket pedig saját beszámolói szerint Namagiri istennő mutatta álmában, majd a matematikus felébredve lejegyezte, és igazolta ezeket
...egyik ilyen álmáról a következőket mesélte:

"Szokatlan élményben volt részem, miközben aludtam. Egy áramló vérből formálódó vörös táblát láttam magam előtt. Folyamatosan ezt figyeltem. Hirtelen egy kéz elkezdett írni a táblára. Izgatottan figyeltem. Az a kéz számos elliptikus integrált leírt. Ezek belevésődtek az emlékezetembe. Amint felébredtem, lejegyeztem mindent."

...az utolsó leveleiben lejegyzett theta függvényekhez hasonló képletekkel Ramanujan messze megelőzte korát, olyannyira, hogy eredményei igazolásához 90 évre volt szüksége a matematikus társadalomnak...

Források: Huffington Post és Wikipedia