 |
| Kép: Maria Neschetna - Me and My Shadow |
...vakfoltnak is nevezhetjük, hiszen ezen a területen hasonlóképpen nem érzékeljük a tudat fényét, mint a szem az ideghártya területén a környezetből érkező fényt
...néhány példa, melyek segíthetnek a mechanizmus megértésében:
- ha én csupaszív, önzetlen, nagylelkű embernek tartom magam, akkor az önzéssel kapcsolatos késztetéseim kiszorulnak a tudatomból az Árnyékomba és amikor önző módon viselkedem, azt mindenki más észreveszi, csak én nem (holott, nyíltan is képviselhettem volna az érdekeimet, felvállalva, hogy bizonyos helyzetekben igényeket támasztok)
- ha mérhetetlenül okosnak és tévedhetetlennek szeretnék látszani mások szemében, akkor butaságaimat másokban fogom felfedezni (azaz kivetítem az Árnyékomat), hiszen velem nem fordulhat elő, hogy ne tudjak valamit: ugyanakkor mivel természetes, hogy időnként tévedünk, a környezetem szemében pont attól fogok ostobának tűnni, hogy a hiányosságaimat nem ismerem (f)el
- és egy szép ellenpélda, amely azt hivatott szemléltetni, hogy az Árnyék nem feltétlenül 'rossz': ha én totálisan tehetségtelennek és hasznavehetetlennek tartom önmagamat, akkor a képességeimmel kapcsolatban lesz vakfoltom és előfordulhat, hogy a környezetem sokkal többre tart, mint azt valaha is képzeltem
...álmainkban az árnyékszemélyiségünk általában velünk azonos nemű és sokszor nemtetszéssel, megbotránkozással, elutasítással vagy akár félelemmel, agresszióval reagálunk felbukkanására - kivéve persze, ha titkon irigykedünk rá, mert olyasmit tud, amit mi nappal nem fedezünk fel önmagunkban
...ezektől az Árnyék-figuráktól sokat tanulhatunk vakfoltjainkról, ugyanakkor az önismeret legkevésbé népszerű szereplői és gyakran fájdalmas felismerésekhez vezetnek el - mégis, az ő segítségükkel válthatja fel végül a tökéletesség illúzióját a teljesség élménye
/C. G. Jung nyomán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése