 |
| Kép forrása: Nyugat |
...Juhász Gyula költő személyi lapjának utolsó mondatai a szegedi idegklinikán történt 1929-es kezelése kezdetéről Nyáry Krisztián gyűjtéséből...
...íme a teljes írás:
"1883. április 4-én született és 1937. április 4-én, az 54. születésnapján követett el öngyilkosságot Juhász Gyula. Ez a róla készült utolsó fénykép. Élete utolsó évtizedében nyolc alkalommal kezelték hosszabb-rövidebb ideig a szegedi idegklinikán – ahogy akkor mondták - melancholiával. 1936. júliusában végleg hazaengedték. Onnantól kezdve senkivel sem érintkezett, még az őt gondozó édesanyjával sem beszélt. Ekkor már több mint két éve nem írt verset. Egész nap újságot olvasott, és esténként csak erős altatókkal tudott aludni. 1937. április 4-én, születésnapjának estéjén a titokban összegyűjtött altatókkal öngyilkosságot követett el. Édesanyja már nem tudta felébreszteni. Kórházba szállították, de már nem lehetett megmenteni, április 6-án délután meghalt.
Ezt a személyi lapot halála előtt nyolc évvel vették fel róla a szegedi idegklinikán:
Juhász Gyula beutalt beteg személyi adatai
1929. január 29.
Foglalkozása: író. Életkora: 46 éves — Vallása: róm. kath. Lakik: Szegeden, Fodor u. 6. alatt.
Hozzátartozói elmondják, hogy csecsemő korában gyenge volt, nem bíztak életben maradásában. Azután már rendesen fejlődött, rendes időben kezdett iskolába járni. Tanári diplomát szerzett, 1906-tól 1917-ig mint latin—magyar szakos tanár különböző gimnáziumokban működött. Nőtlen.
1906-tól 1929-ig naponta 1—1,5 liter bort fogyasztott és másfajta szeszes italt is, de azt rendszertelenül. Erős dohányos.
Mindig ideges volt. Először 1907-ben volt kifejezett depressziója, de munkáját rendesen végezte; a depressziója minden külső októl független volt, néhány hétig tartott. Azóta többször jelentkezett a kedélyi nyomottság öngyilkossági gondolatokkal.
1914-ben öngyilkosságot kísérelt meg, a golyó még most is benn van jobb mellkasában; akkor egy hónapig ápolták.
1917-ben a Moravcsik Klinikán volt, ahol egyéb kezelésen kívül ópiumkúrát kapott.
1929-ben márciustól novemberig Budapesten a Schwarzer Szanatóriumban ápolták, itt is ópiumkúrában, továbbá rendszeresen göngyölésekben részesült.
Mostani nyomott kedélyállapota már január elején kezdődött, fájdalmas szorongásokkal, szívtáji félelemérzettel, azzal a gondolattal, hogy „én”-jét elveszíti. Az volt az érzése, hogy „szellemi felépítménye” megszűnik, és ezentúl csak vegetatív élet következik.
Önvádlások léptek fel, attól fél, hogy elkárhozik. 16 éves korától 17 éves koráig piarista novícius volt. Vallásos érzülete, bár megváltozott alakban, egész életében végigkísérte.
Baját az alkoholizmussal magyarázza. Tönkretette magát az alkohollal. Vétett a család és a közösség ellen is, anyjának szenvedést okozott; a köznek is használhatott, többet produkálhatott volna. Kezdetben még remélte a gyógyulást, most állapotát reménytelennek tartja.
Múltjára úgy tekint vissza, mintha egészen más dimenzióban élne, emlékei ködösek. A halált megváltásnak tekintené, de a megsemmisülés, énjének megszűnése igen fájdalmas érzelmeket kelt benne.
Állandóan saját állapota foglalkoztatja, más nem érdekli. Étvágytalan. Január óta kb. 12 kg-ot fogyott. Csak altatóval alszik. [itt következik az álmokról szóló fent idézett rész]"
1929. január 29.
Foglalkozása: író. Életkora: 46 éves — Vallása: róm. kath. Lakik: Szegeden, Fodor u. 6. alatt.
Hozzátartozói elmondják, hogy csecsemő korában gyenge volt, nem bíztak életben maradásában. Azután már rendesen fejlődött, rendes időben kezdett iskolába járni. Tanári diplomát szerzett, 1906-tól 1917-ig mint latin—magyar szakos tanár különböző gimnáziumokban működött. Nőtlen.
1906-tól 1929-ig naponta 1—1,5 liter bort fogyasztott és másfajta szeszes italt is, de azt rendszertelenül. Erős dohányos.
Mindig ideges volt. Először 1907-ben volt kifejezett depressziója, de munkáját rendesen végezte; a depressziója minden külső októl független volt, néhány hétig tartott. Azóta többször jelentkezett a kedélyi nyomottság öngyilkossági gondolatokkal.
1914-ben öngyilkosságot kísérelt meg, a golyó még most is benn van jobb mellkasában; akkor egy hónapig ápolták.
1917-ben a Moravcsik Klinikán volt, ahol egyéb kezelésen kívül ópiumkúrát kapott.
1929-ben márciustól novemberig Budapesten a Schwarzer Szanatóriumban ápolták, itt is ópiumkúrában, továbbá rendszeresen göngyölésekben részesült.
Mostani nyomott kedélyállapota már január elején kezdődött, fájdalmas szorongásokkal, szívtáji félelemérzettel, azzal a gondolattal, hogy „én”-jét elveszíti. Az volt az érzése, hogy „szellemi felépítménye” megszűnik, és ezentúl csak vegetatív élet következik.
Önvádlások léptek fel, attól fél, hogy elkárhozik. 16 éves korától 17 éves koráig piarista novícius volt. Vallásos érzülete, bár megváltozott alakban, egész életében végigkísérte.
Baját az alkoholizmussal magyarázza. Tönkretette magát az alkohollal. Vétett a család és a közösség ellen is, anyjának szenvedést okozott; a köznek is használhatott, többet produkálhatott volna. Kezdetben még remélte a gyógyulást, most állapotát reménytelennek tartja.
Múltjára úgy tekint vissza, mintha egészen más dimenzióban élne, emlékei ködösek. A halált megváltásnak tekintené, de a megsemmisülés, énjének megszűnése igen fájdalmas érzelmeket kelt benne.
Állandóan saját állapota foglalkoztatja, más nem érdekli. Étvágytalan. Január óta kb. 12 kg-ot fogyott. Csak altatóval alszik. [itt következik az álmokról szóló fent idézett rész]"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése