 |
| Kép: Rembrandt van Rijn - Meditáló filozófus |
...Adrien Baillet tolmácsolásában ismerhetjük meg az álmokat:
"Descartes elmondja, hogy amikor 1619. november 10-én lefeküdt, még teljesen eltöltötte a lelkesedés, és az a gondolat foglalkoztatta, hogy ezen a napon megtalálta a csodálatos tudomány alapjait. Ezen az éjszakán egymás után három álmot látott, amelyekről úgy gondolta, hogy csak valamilyen felsőbb erő sugározhatta őket.
"Descartes elmondja, hogy amikor 1619. november 10-én lefeküdt, még teljesen eltöltötte a lelkesedés, és az a gondolat foglalkoztatta, hogy ezen a napon megtalálta a csodálatos tudomány alapjait. Ezen az éjszakán egymás után három álmot látott, amelyekről úgy gondolta, hogy csak valamilyen felsőbb erő sugározhatta őket.
Miután elaludt, úgy rémlett neki, hogy valamiféle szellemeket lát, és ez a jelenés megijesztette. Úgy tűnt, az utcákat járja, és a jelenés annyira megrémítette, hogy a bal oldalára kellett hajolnia, hogy el tudjon jutni arra a helyre, ahova igyekezett. A jobb oldalán ugyanis nagy gyengeséget érzett, és nem tudta magát egyenesen tartani. Szégyellte, hogy így kell mennie, és megpróbált felegyenesedni, de akkor heves széllökést érzett. A szél úgy elkapta, mint valami forgatag, úgyhogy a bal lábán háromszor vagy négyszer körbefordult. De voltaképpen nem ez ijesztette meg. Olyan nehezen tudott haladni, hogy minden lépésnél azt gondolta, el fog esni. Útközben végre észrevett egy kollégiumot, amely nyitva volt, ő pedig belépett, hogy ott menedékre leljen, és szorongattatottságában segítséget találjon. Megpróbálta elérni a kollégium templomát, és az első gondolata az volt, hogy mond egy imát, de észrevette, hogy egy ismerőse mellett köszönés nélkül ment el, és vissza akart fordulni, hogy ne legyen vele udvariatlan. A szél azonban, amely abba az irányba fújt, ahol a templom volt, erővel visszatartotta. Ugyanebben a pillanatban az iskolaudvar közepén meglátott egy másik férfit, aki Descartes-ot udvariasan és előzékenyen a nevén szólította, majd azt mondta neki, hogy ha N. urat fel akarja keresni, akkor kellett volna neki hoznia valamit. Descartes úgy hitte, hogy annak egy egzotikus országból származó dinnyének kellett volna lennie. De nagyon meglepődött, amikor észrevette, hogy az emberek, akik ezzel a férfival együtt köré gyűltek, hogy beszélgessenek egymással, valamennyien egyenesen és szilárdan tudtak állni a lábukon, míg neki ugyanazon a helyen meggörnyedve és botorkálva kellett járnia, habár a szél, amely többször azzal fenyegetett, hogy feldönti, időközben teljesen elcsendesedett.
Amikor ezt álmodta, felébredt, majd ugyanabban a pillanatban valódi fájdalmat érzett, és attól félt, hogy ez a gonosz szellemek műve lehet, akik el akarták őt csábítani. Nyomban a jobb oldalára fordult, mert amikor elaludt, és az előbbieket álmodta, a bal oldalán feküdt. Mondott egy imát, és arra kérte Istent, hogy óvja meg álmának gonosz hatásától, és mentse meg minden szerencsétlenségtől, ami bűneiért kirótt büntetésként fenyegetheti. Úgy érezte, a bűnei olyan súlyosak, hogy a fejére vonják a mennyeknek villámait, habár ez idáig az emberek szemében makulátlan életet élt. Majd pedig miután két órán át a világban lévő jón és rosszon gondolkodott, újra elaludt.
Amikor ezt álmodta, felébredt, majd ugyanabban a pillanatban valódi fájdalmat érzett, és attól félt, hogy ez a gonosz szellemek műve lehet, akik el akarták őt csábítani. Nyomban a jobb oldalára fordult, mert amikor elaludt, és az előbbieket álmodta, a bal oldalán feküdt. Mondott egy imát, és arra kérte Istent, hogy óvja meg álmának gonosz hatásától, és mentse meg minden szerencsétlenségtől, ami bűneiért kirótt büntetésként fenyegetheti. Úgy érezte, a bűnei olyan súlyosak, hogy a fejére vonják a mennyeknek villámait, habár ez idáig az emberek szemében makulátlan életet élt. Majd pedig miután két órán át a világban lévő jón és rosszon gondolkodott, újra elaludt.
Hamarosan újabb álmot látott. Úgy rémlett neki, erőteljes, éles zajt hall. Azt gondolta, hogy a zaj egy villámcsapás. Ettől megijedt, és abban a pillanatban felébredt.
Amikor kinyitotta a szemét, észrevette, hogy a szoba tele van szikrával. Ez már korábban is többször előfordult vele, és nem volt számára benne semmi rendkívüli, hogy az éjszaka közepén felébred, és elég tisztán lát ahhoz, hogy a közeli tárgyakat ki tudja venni. De most végre a filozófiából vett magyarázatokra akart támaszkodni, és azzal, hogy a szemét kinyitotta, majd becsukta, és a dolgokat, amelyek megmutatkoztak előtte, a maguk természete szerint megfigyelte, kedvező következtetéseket vont le, amelyek meggyőző felismeréseknek tűntek. Így eloszlott a félelme, és megnyugodva újra elaludt.
Hamarosan egy harmadik álmot látott, amely nem volt olyan félelmetes, mint a másik kettő.
Ebben az álomban az asztalán talált egy könyvet, de nem tudta, ki tette oda. Felcsapta, és amikor meglátta, hogy egy lexikon, rendkívül megörült ennek, mert azt remélte, hogy nagy hasznára lehet. Ebben a pillanatban hirtelen egy másik könyvet talált a kezében, de ezt nem ismerte és nem tudta, honnan került hozzá. Látta, hogy különböző szerzőktől származó verseket tartalmazó gyűjtemény, amely a Corpus Poetarum címet viselte. Kíváncsi volt, és bele akart olvasni a könyvbe. Amikor kinyitotta, a pillantása egy versre esett: 'Quod vitae sectabor iter?' stb. Ebben a pillanatban észrevett egy férfit, akit nem ismert, és aki átnyújtott neki egy 'Est et Non' kezdetű verset, és kiváló darabként dicsérte. Descartes azt válaszolta neki, hogy ismeri a verset, ez Ausonius egyik idillje, és ez az idill benne van a nagy versgyűjteményben, amelyik az asztalán fekszik. Maga akarta megmutatni a férfinak a verset, és elkezdett lapozgatni a könyvben, azzal büszkélkedve, hogy pontosan ismeri annak elrendezését és bevezetőjét. Amíg a helyet kereste, a férfi megkérdezte tőle, hogy honnan van a könyv, Descartes pedig azt válaszolta neki, hogy nem tudja megmondani, milyen módon került hozzá; de egy pillanattal azelőtt még egy másik könyv volt a kezében, amely abban a pillanatban eltűnt, anélkül, hogy tudná, ki adta neki, és ki vette el tőle. Még be sem fejezte a mondandóját, amikor az asztal másik végén újra megjelent a könyv. Azonban Descartes megállapította, hogy a lexikon már nem olyan teljes, ahogyan azt előzőleg látta. Közben átlapozva az antológiát megtalálta benne Ausonius verseit, de az 'Est et Non' kezdetű nem volt sehol. Azt mondta erre a férfinak, hogy ugyanattól a költőtől ismer egy még szebb verset, a 'Quod vitae sectabor iter' kezdetűt. A férfi kérte, hogy mutassa meg neki, Descartes pedig elkezdett keresgélni, és különböző kicsi rézkarc portrékat talált a könyvben. Erre azt mondta, hogy a kötet nagyon szép, de nem ugyanaz a kiadás, mint amelyet ő ismer. Még mindig ezzel foglalatoskodott, amikor a férfi és a könyv eltűntek, és kihunytak képzeletében, anélkül, hogy felébredt volna.
Amikor kinyitotta a szemét, észrevette, hogy a szoba tele van szikrával. Ez már korábban is többször előfordult vele, és nem volt számára benne semmi rendkívüli, hogy az éjszaka közepén felébred, és elég tisztán lát ahhoz, hogy a közeli tárgyakat ki tudja venni. De most végre a filozófiából vett magyarázatokra akart támaszkodni, és azzal, hogy a szemét kinyitotta, majd becsukta, és a dolgokat, amelyek megmutatkoztak előtte, a maguk természete szerint megfigyelte, kedvező következtetéseket vont le, amelyek meggyőző felismeréseknek tűntek. Így eloszlott a félelme, és megnyugodva újra elaludt.
Hamarosan egy harmadik álmot látott, amely nem volt olyan félelmetes, mint a másik kettő.
Ebben az álomban az asztalán talált egy könyvet, de nem tudta, ki tette oda. Felcsapta, és amikor meglátta, hogy egy lexikon, rendkívül megörült ennek, mert azt remélte, hogy nagy hasznára lehet. Ebben a pillanatban hirtelen egy másik könyvet talált a kezében, de ezt nem ismerte és nem tudta, honnan került hozzá. Látta, hogy különböző szerzőktől származó verseket tartalmazó gyűjtemény, amely a Corpus Poetarum címet viselte. Kíváncsi volt, és bele akart olvasni a könyvbe. Amikor kinyitotta, a pillantása egy versre esett: 'Quod vitae sectabor iter?' stb. Ebben a pillanatban észrevett egy férfit, akit nem ismert, és aki átnyújtott neki egy 'Est et Non' kezdetű verset, és kiváló darabként dicsérte. Descartes azt válaszolta neki, hogy ismeri a verset, ez Ausonius egyik idillje, és ez az idill benne van a nagy versgyűjteményben, amelyik az asztalán fekszik. Maga akarta megmutatni a férfinak a verset, és elkezdett lapozgatni a könyvben, azzal büszkélkedve, hogy pontosan ismeri annak elrendezését és bevezetőjét. Amíg a helyet kereste, a férfi megkérdezte tőle, hogy honnan van a könyv, Descartes pedig azt válaszolta neki, hogy nem tudja megmondani, milyen módon került hozzá; de egy pillanattal azelőtt még egy másik könyv volt a kezében, amely abban a pillanatban eltűnt, anélkül, hogy tudná, ki adta neki, és ki vette el tőle. Még be sem fejezte a mondandóját, amikor az asztal másik végén újra megjelent a könyv. Azonban Descartes megállapította, hogy a lexikon már nem olyan teljes, ahogyan azt előzőleg látta. Közben átlapozva az antológiát megtalálta benne Ausonius verseit, de az 'Est et Non' kezdetű nem volt sehol. Azt mondta erre a férfinak, hogy ugyanattól a költőtől ismer egy még szebb verset, a 'Quod vitae sectabor iter' kezdetűt. A férfi kérte, hogy mutassa meg neki, Descartes pedig elkezdett keresgélni, és különböző kicsi rézkarc portrékat talált a könyvben. Erre azt mondta, hogy a kötet nagyon szép, de nem ugyanaz a kiadás, mint amelyet ő ismer. Még mindig ezzel foglalatoskodott, amikor a férfi és a könyv eltűntek, és kihunytak képzeletében, anélkül, hogy felébredt volna.
Figyelemre méltónak tűnik, hogy noha nem tudta bizonyosan, hogy amit az imént látott, az álom-e vagy látomás, még alvás közben nemcsak azt döntötte el, hogy álom volt, hanem mielőtt felébredt volna, elkezdte értelmezni az álmát. Úgy gondolta, a lexikon nem jelenthet mást, mint azt, hogy az összes tudomány összefügg, a Corpus Poetarum című verseskötet pedig különösen és egyértelműen azt mutatta, hogy a filozófia és a bölcsesség elválaszthatatlan egységet alkotnak egymással. Mert azt hitte, hogy nem kell azon csodálkozni, ha az ember a költőknél - még azoknál is, akik csak szórakoztató balgaságokat írnak - sokkal komolyabb, értelmesebb és jobban kifejezett gondolatokat talál, mint a filozófusok írásaiban. Az elragadtatottság isteni mivolta és a képzelet ereje hozta létre a csodát. A bölcsesség magja (amely minden egyes ember szellemében megtalálható, mint kovakőben a szikra) sokkal könnyebben és sokkal ragyogóbban hajt ki, mint a filozófusi ráció. Mialatt Descartes folytatta álmának megfejtését, arra a következtetésre jutott, hogy a 'Quod vitae sectabor iter' kezdetű vers, amely arról szól, hogy 'az élet melyik módját válasszuk', egy bölcs személy tanácsát vagy magát az erkölcsteológiát jelenti. Descartes, még bizonytalanul abban, hogy álmodik-e vagy elmélkedik, minden izgatottság nélkül felébredt, majd ébren folytatta álmának és gondolatmenetének az elemzését.
A kötetben összegyűjtött költőket úgy értelmezte, mint azt a kinyilatkoztatást és elragadtatottságot, amelyben részesült. Az 'Est et Non' kezdetű verset, amely Püthagorasz 'Igen és nemje', úgy értette, mint az emberi ismeretek és a profán tudományok igazságát és tévedését. Amikor látta, hogy mindezen dolgok alkalmazása kívánsága szerint alakult, kezdte azt hinni, hogy az igazság szelleme volt az, aki álmán keresztül fel akarta neki fedni valamennyi tudomány kincsét. Már csak a kicsi rézkarc portrékat kellett megmagyaráznia, amelyeket a második könyvben talált, de miután másnap felkereste egy itáliai festő, nem kutatott tovább a magyarázat után."
...a beszámolót Marie-Louise von Franz közli Álmok című könyvében, ahol részletes elemzést találunk a tiszta ráció felé forduló tudós három álmában fellelhető sokrétű szimbolikáról, amelyek tükrözik mind az ész felismeréseinek erejét, mind pedig a tudattalan kompenzációs törekvéseit a gondolkodás egyoldalúságával szemben
A kötetben összegyűjtött költőket úgy értelmezte, mint azt a kinyilatkoztatást és elragadtatottságot, amelyben részesült. Az 'Est et Non' kezdetű verset, amely Püthagorasz 'Igen és nemje', úgy értette, mint az emberi ismeretek és a profán tudományok igazságát és tévedését. Amikor látta, hogy mindezen dolgok alkalmazása kívánsága szerint alakult, kezdte azt hinni, hogy az igazság szelleme volt az, aki álmán keresztül fel akarta neki fedni valamennyi tudomány kincsét. Már csak a kicsi rézkarc portrékat kellett megmagyaráznia, amelyeket a második könyvben talált, de miután másnap felkereste egy itáliai festő, nem kutatott tovább a magyarázat után."
...a beszámolót Marie-Louise von Franz közli Álmok című könyvében, ahol részletes elemzést találunk a tiszta ráció felé forduló tudós három álmában fellelhető sokrétű szimbolikáról, amelyek tükrözik mind az ész felismeréseinek erejét, mind pedig a tudattalan kompenzációs törekvéseit a gondolkodás egyoldalúságával szemben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése