2013. november 7., csütörtök

Szimbólumtár



...Pál József és Újvári Edit Szimbólumtár című könyve igazi kincsesbánya, rengeteget merítek belőle, amikor a szimbólumok kultúrtörténeti és vallástörténeti hátterére vagyok kíváncsi



    "A szimbólumok világát gyakran tekintik titkosnak, misztikusnak. Ebben az értelmezésben – a hieroglifákhoz hasonlóan – meg kell fejteni és újra meg kell tanulni jelentésüket. Kétségtelen, hogy bizonyos jelek – elsősorban a nem képszerű (non-ikonikus) szimbólumok, például a geometrikus jelek – kizárólag az azokat megalkotó kultúra ismeretében értelmezhetők, vagy – forrásértékű adatok híján – örökre némák maradnak. De a jelképek döntő hányada, a képszerű (ikonikus) jelek olyan természetességgel hordozzák jelentéseiket, hogy értelmezésük kézenfekvő. Nem igényel magyarázatot az, hogy az oroszlán elsődleges szimbolikus jelentésében miért a hatalom és az erő, a bárány pedig miért a gyengeség és a szelídség megtestesítője. [...]

    A szimbólumok saját kultúránk és valamennyi emberi civilizáció megismeréséhez elvezetnek, hiszen gondolkodásmódunk alapvető sajátossága a (jel)képek és analógiák használata. A környezet természeti jelenségei, élőlényei és maguk az ember teremtette tárgyak is a képalkotás alapszókincsébe tartoznak. Minden a világról alkotott tudás kifejezőjévé és érzéki szemléltetőjévé válhat. Például a fény, az ég mindenütt a menny, az istenség, a földön túli erő szimbóluma, és a sötétséghez egyetemes érvénnyel kapcsolódik a pusztulás, a halál képzete. A madár az ősi koroktól megjelenő lélek-szimbólum: az egyiptomi madár alakú ba-lélek, az óind Upanisadok lélek-hattyúja, a kereszténység Szentlélek-galambja egyaránt a lélek-madár archetípus variánsai. A ragadozó madarak az égi eredetű hatalom megtestesítői, a magyar eredetmonda turulja csakúgy, mint a görög mitológiában a Zeusz-sas. Számtalan példa bizonyítja a különböző kultúrák analógián alapuló szimbólumainak jelentésbeli rokonságát, a jelképteremtés és -használat egyetemes jellegét. Ugyanakkor a jelentések eltérései, az adott környezethez igazodó tartalmai egy-egy kulturális terület sajátosságait emelik ki. Míg a kínai hagyomány jin és jang eszméjében a női és férfi elem egymást kiegészítő, egyenértékű, egységbe foglalt alapminőség, addig a bűnbeesés vétkét a nőnek tulajdonító kereszténységben a férfi és nő – mint szellem és anyag – dualisztikus ellentétpárként is megjelenik. [...]

    Az ember a maga alkotta szimbólumokban fogalmazza meg a világhoz és a másik emberhez fűződő viszonyát... Cassirert idézve: '…tudatunk nem elégszik meg a különböző benyomások befogadásával, hanem minden benyomást a kifejezés tevékenységével kapcsol össze és hat át. A magunk teremtette jelek és képek világa kerül szembe azzal, amit a dolgok objektív valóságának nevezünk.' Ez magyarázza a szimbólumok alapvetően emberközpontú jellegét: az egyedüli viszonyítási pont az ember. A világ keletkezésének folyamatát a legkülönbözőbb világteremtési mítoszok például az emberi aktivitások vagy az ember által érzékelhető természeti folyamatok analógiájára fogalmazzák meg. Számos mítoszban jelenik meg a kozmikus méretű emberi test mint a világ eredője, illetve az emberi test mint mikrokozmosz, a makrokozmosz tükörképe. A szent nász, a szó/ige, a csakra, a tojás, a mag, a kozmikus ember szócikkeink ennek a szimbólumalkotásnak az egyetemes példái közül ismertetnek néhányat. Az egyes dolgokhoz, színekhez, állatokhoz, növényekhez mint jelölőkhöz kapcsolódó jelentéstartalom mögött szintén felsejlik az ember elsődleges, szubjektív értékítélete, amely kultúránként gyakran eltérő is lehet. (A sárga, a fekete vagy a denevér és a nyúl szócikkek jól illusztrálják ezt a változatosságot.) A kulturális szimbólumok e jellemző, általános sajátosságára az antropológia is rávilágít: 'az antropomorfizáló hajlam természetszerűleg adódik a tudat kialakulásának körülményeiből.' [...]

    Az ember eszményeire, érzelmi világára, művészi és hitélményére adekvát módon a szimbolika ad formai lehetőséget, hiszen az egyéni és viszonylagos élmény sohasem fogalmazódhat meg egzakt módon abszolútnak tekintett meghatározásokban. A művészet lényegénél fogva használja ezt a nyelvet:

    Sár és virág, kavargó semmiség,
    de hirtelen, mint villám, hogyha lobban –
    két sor között – kinyíl nekünk az Ég.
    /Kosztolányi Dezső: Vers/"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése