 |
| Kép forrása: itt |
...a filozófus regénybeli orvosa nem más, mint Joseph Breuer, aki a pszichoanalízis történetének elindításában játszott kulcsszerepet
...bár a terápiás beszélgetés a valóságban nem történt meg, idézem az álom regénybeli értelmezését - hiteles reakciók, még ha fiktívek is
"...Nietzsche elmesélte egy álmát, amire hatéves korából emlékezett. Édesapja akkor már egy éve halott volt.
- Olyan eleven ma is, mintha tegnap éjjel álmodtam volna. Kinyílik a sír, s az apám, akin halotti szemfedő van, kikel belőle, belép a templomba, de nemsokára visszatér, karjában egy kisgyermekkel. Visszabújik vele a sírba. A föld bezárul a fejük felett, a sírkő helyére csusszan fölöttük. Az igazán iszonyatos ebben az volt számomra, hogy nem sokkal az álom után az öcsém megbetegedett, és szörnyű görcsök közepette meghalt.
- Rettenetes történet! - felelte az orvos. - És micsoda hátborzongató dolog, hogy ilyen előre látta! Hogy magyarázta ezt meg magának?
- Sehogyan se. Hosszú időn át rémülettel töltött el ezután a természetfeletti gondolata, és nagy buzgalommal mondtam az imáimat. Az elmúlt néhány évben azonban gyanítani kezdtem, hogy ennek az álomnak voltaképpen nincs is köze az öcsémhez, hogy akiért apám eljött, az én magam voltam, s ez az álom a halálfélelmemnek a kifejeződése."
...személyes adalék: az álmok előrejelző szerepéről mindenki saját világnézete szerint dönthet; ami kétségkívül valós a történetből, az a halállal való korai szembesülés hatása a gyermeki lélekre - a személyiség egy része hirtelen felnő a trauma súlya alatt, és ezzel elveszíti biztonságos, gondtalan "gyermekségét"
/Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt című regénye alapján/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése