2013. szeptember 29., vasárnap

Álomszimbólumok: szekrény


Kép forrása: itt
  • tárolásra alkalmas bútorként a személyiségünkhöz tartozó emlékek, hatások, tudattalan belső tartalmak helyét és jellegzetességeit jelenítheti meg az álomban - rendelkezésünkre álló és elérhető, vagy éppen ellenkezőleg, rejtett, elfojtott tulajdonságainkat tartalmazhatja szimbolikus tárgyak formájában
  • testi viszonylatban 'üreges' szerveinkkel, leginkább a tüdővel és a légzéssel, valamint az anyaméh képével állhat összefüggésben
  • bezárva utalhat élményekre, érzésekre, amelyekhez nem férünk hozzá tudattalanunkban, valamint személyiségünk zárkózottságára a külvilág felé - különösen, ha mi magunk vagyunk foglyul ejtve a szekrényben (az utóbbi esetben talán szimbolikusan még mindig múltunk emlékeinek csapdájában vagy egy jelenlegi szorongató emocionális helyzetben lehetőségeinktől elvágva élünk)
  • kinyitása igényt, indíttatást tükröz, hogy feltárjuk titkos vágyainkat, felfedezésre váró képességeinket, amelyeket eddig valamiért félretettünk, így a változást vagy a belső gazdagodás vágyát képviselheti a keresgélés és a kutatás
  • a használati tárgyakat tároló szekrény megjelenítheti eszközeinket, képességeinket, amelyekkel a feladatainkkal, kapcsolatainkkal járó problémákat, konfliktusokat kezeljük, míg a ruhásszekrény megmutathatja a szociális reprezentációnkat hordozó lehetőségeinket a viselhető ruhák (mint szerepek) formájában - összességében az énképünkről és egyúttal a mások felé önmagunkról nyújtott benyomások vizsgálatáról árulkodhat a szekrény tartalmához való viszonyulásunk
  • a rendezgetést, válogatást tekinthetjük aktuális életszakaszunk vagy egy adott szituáció áttekintésére való vágyunk kifejeződésének - lehet, hogy felgyűltek emocionális vagy teljesítéssel kapcsolatos terheink, amelyek közül szeretnénk szelektálni, vagy éppen ellenkezőleg, kiüresedett élethelyzetünkkel szembesülünk, mely kapcsán feltöltődésre - érzelmi melegségre, örömökre vagy célokra, hasznosítható eszközökre - vágyunk
  • a bútor méreteivel, mélységével, állapotával érzékeltetheti, hogy privát gondolataink, ki nem fejezett érzéseink, vágyaink és hiedelmeink mennyire hangsúlyosak, intenzívek, megközelíthetőek számunkra, illetve környezetünk szempontjából
  • felbukkanhat, mint személyes terünk jelképe; egyúttal erőtartalékaink, pszichés eszköztárunk, valamint belső forrásaink helye, ugyanakkor a tudattalan tartalmakhoz való viszonyulásunktól függően hordozhatja félelmeink gyökereit, elfojtott indulataink ijesztő alakjait és megtagadott személyiségrészeinket egyaránt

Vers: Edgar Allan Poe - Álmok


Kép: Kovács Kriszta - Éjszaka
Edgar Allan Poe: Álmok

Bár volna örök álom életem!
S ne kelnék fel, csak majd, ha reggelem
Az öröklétnek hozza egy sugára.
Sőt! Ha e hosszú álom kínra válna,
Az is jobb volna, mint a lét rideg,
Éber világa, annak, akinek
Szíve ez édes földön csupa mély
Érzés káosza volt s lesz, míg csak él.

S ha lehetne ez örökkévalón
Sodró álom, akár gyerekkorom
Szép álmai, ha épp olyan lehetne:
Balgaság volna vágynom szebb egekbe.
Hisz örvendeztem én - míg nap tüzelt
A nyári égen - vágyakkal-betelt
Hő álmaim közt, s szívem ott maradt
Az álmok tájain - otthonomat
Messze-hagyva - oly lényekkel, kiket
Enlelkem szült, s ennél mi volna szebb?!

S egyszer volt bár - egyszer! -, azt a vad órát
Sose felejtem el; varázs karolt át,
Bűvös erő, a hűvös szél, talán
Az volt, mely rám fuvallt egy éjszakán
Lelkemen hagyva képét, vagy a hold,
Mely - delelvén - túl hűs fénnyel hatolt
Álmomba, vagy a csillag: meglehet,
S ha szellő volt is álmom, egyremegy.

Mert bár álmok közt: boldog voltam ott!
Boldog, s ezért szeretem ezt a szót:
Álom! - míg benne eleven szinek
Kuszán, ködben, árnyban tülekszenek
Valónak látszani, s e forgatag
Kábult szememnek sokkal többet ad
Mennyből, vágyból - mely mind csak az enyém! -
Mint legszebb órán az ifjú Remény.

/Tellér Gyula fordítása/

Liezen-Mayer Sándor: Alvó nő (1867)

Kép forrása: Flickr

Álomrajzok: Sok hűhó semmiért


...50 év körüli amerikai nő álma, Sok hűhó semmiért címmel:

"Egy idősebb, őrült férfi, aki II. világháborús veteránnak tűnik, két hatlövetű fegyverrel lövöldözik egy múzeum előtt. Futok, hogy menedéket találjak és régészeti leleteknek tűnő dolgok közé bújok el: oszlopok, hatalmas kőtömbök mögé az épülettel szemben. Egy nő átkarol; kék kabátot visel. Egyrészt saját félelme miatt kapaszkodik belém, másrészt viszont vigasztalni szeretne."

...és az álmodó saját értelmezése:

"Ez a bennem élő gyermek rettegése, amint szembekerülök dühös édesapámmal kora gyermekkoromban. Ő egy múzeum előtt áll, ahol a múlt (az én múltam) relikviáit őrzik. Anya és én a romok között húzódunk meg - ezek a fájdalmas családi interakciók rossz emlékei. Az álom illusztrációjának készítése segített a megértésben: amivel apa lőtt, az a szája volt. Ingerlékeny volt, és bár nem gonosz vagy rosszindulatú módon, de ezzel mégis megijesztette kedves és kissé félénk édesanyámat, legalább annyira, mint engem. Nevettem, mire végeztem a rajzzal; a buta kép megmutatta, ahogyan félősen túlreagáltunk néhány dühös szót - amelyek végső soron olyasvalakit képviseltek, aki éppen kiereszt némi gőzt. Most, hogy felnőtt szemmel tudok rátekinteni erre a haragra, már látom, hogy nincs okom a félelemre."

Vers: Pilinszky János - Nyitás


Kép forrása: Flickr
Pilinszky János: Nyitás

A gyerekkor alkímiája
beteljesül, sikerül végre.
Az érintetlen kapukat,
az álom zsiliprendszerét kinyitják.
Mindenből csönd lesz és közelség.


Giotto di Bondone: Joachim álma (The Dream of Joachim, ~1305)

Kép forrása: Wikipaintings

Hárdi István: Képi kifejezés és a tudattalan


Kép: Gulácsy Lajos - Fellázadt játékok
...részletek a tanulmányból:

    "Már a történelmi időkben – pl. az ókorban vagy a középkorban – az inger nélkül keletkezett látási képeket nevezték 'látomásnak'. Amikor a belső és külső világ, nem volt oly élesen [elhatárolt] – mondhatni, a természettudományok által befolyásolt – másfelől a mindennapi életet a hit és a hiedelmek erőteljesen befolyásolták, több embernek volt 'látomása', mint manapság. Az elgondolások, a képzelet – sok mindent érzelmileg felerősítettek, s hoztak a valóság élményét jelentő szintre. Az álombeli – különösen vallásos – tartalmak hathattak akár reveláció átéléseként."

    "[Manapság] az átlagember főként álomban találkozhat a tudattalannal. A 'megfestett álmok' mindenki számára közel hozzák, és az éber tudat számára élményszerűvé teszik az éjszaka elsuhanó képsorokat."

    "Freud szerint a művészek én-je hajlékonyabb, s így könnyebben képesek a saját tudattalanjukhoz, ... hozzáférni, s azt művészi tehetségükkel, technikai tudásukkal alkotássá formálni.
Milyen módon ábrázolják a művészek az álmot és az álmodást?
... A legegyszerűbben, ha az alvó személyt természetes helyzetben jelenítik meg, s a kontextus, a történet utal az álmodásra...
... A második az álom tartalmának bemutatása. Álomvilág a vásznon!
... A harmadik út az álmodó és álom együttes megjelenítése."

    "A tudattalan világ ... nem csupán művészek alkotásában jelentkezhet közvetlen módon. A lelki betegségekben, elmebántalomban szenvedőknél a tudattalan áttöri a konvencionális határokat, s különféle tünetek, kóros tartalmak: téveszmék, hallucinációk stb. formájában közvetlenül tapasztalható. Az ilyen betegeknek nem okoz nehézséget a tudattalan tartalmak ábrázolása, mert az a tudatban 'kéznél van', súlyos szorongástól, kóros gondolatoktól, hallucinációktól, kínzó látomásoktól szenvednek. Megkönnyebbülést okoz, ha azokat papírra vagy vászonra tudják vetni."

    "Gulácsy Lajos (1882-1932) művészete sok tanulságot tartalmaz a tudattalan, valamint a kreativitás és a betegség összefüggéseiről... Betegsége [szkizofrénia] folyamatos előrehaladásával mindinkább előtérbe kerülnek az álomszerű, szürrealista alkotások."

    "A tudattalannak a művészi munkában betöltött fontos szerepe nem jelenti azt, hogy a tudatos tényezőknek, ... a művészi adottságnak ne lenne alapvető szerepe. Természetesen a tudattalan befolyása – az ismertetett területeken álomban, pszichotikus tartalmakban – erőteljesebb, s közvetlenebbül jelentkezik, ill. kutatható, ami egyben megegyezik az alkotó szándékával."

    "Az ősember barlangi rajza nem csupán ábrázol, nem pusztán megjelöl, ... hanem a kép azonos az élővel... Az emberiség fejlődésével, a valóság változásával a képnek ez a tulajdonsága a 'józan ész' hatására a tudatunkból eltűnt ... Ugyanakkor mindez a tudattalanban megmaradt! A tudatunkban a fejlődéssel a szobrok, képek elvesztették a személlyel való azonosulásukat, s tárggyá váltak, kőbe faragott vagy vászonra festett 'képmások'. A 'képek hatalma' éppen a tudattalanra s az abban rejlő animisztikus elemekre hat..."

Forrás: itt


William Blake: Milton titokzatos álma (Milton's Mysterious Dream, 1816)

Kép forrása: Wikipaintings

Vers: John Keats - Az álomhoz


Kép forrása: Flickr
John Keats: Az álomhoz

Ó, csöndes éjjel enyhe balzsama!
Lágy ujjaiddal érints könyörülve
s fénytől futó, éjimádó szemünkre
boruljon a felejtő éjszaka;

ó, édes Álom! hogyha akarod,
törd meg dalom most s fogd le gyenge pillám,
vagy várd meg a záró áment, amíg rám
a mákonyos ágy suttog altatót;

de óvj s erősíts, mert a vánkoson
a sírba szállt nap árnya átoson;
űzd el szobámból a busarcu gondot,

mert éjjel áskál, mint sunyi vakondok;
csukd el a lelkem ékszerét vigyázva
s fordítsd meg kulcsod az olajos zárba.

/Kosztolányi Dezső fordítása/

Álomszimbólumok: fog(ak)


Kép: Robert Lang Photography
  • harapó- és rágószervként általában a támadás, a védekezés és a birtokbavétel szimbóluma, továbbá összefüggésben állhat a beszéd, az önkifejezés képességével, az akarattal, valamint fontos összetevője lehet külső megjelenésünknek
  • a birtoklási ösztön kapcsán pszichoanalitikus értelmezésben a vágy jelzései - állapotuktól függően megjeleníthetik képességünket, hogy aktuális szükségleteinket kifejezzük, vagy éppen ellenkezőleg, azt az élményt, hogy képtelenek vagyunk érvényesíteni akaratunkat
  • külsőnk részeként önértékelésünket tükrözheti a fogak álombéli megjelenése - hiányosságaik kifejezhetik az öregedéssel, az idő múlásával, akár a halállal kapcsolatos félelmeinket, illetve a fogak meglazulása utalhat egy hasonló átmeneti fázisra életünkben, mint amikor gyermekkorunk ártatlanságát veszítjük el a fogváltással párhuzamosan
  • a foghúzás fájdalmas élményekre, esetleg mostanában átélt veszteségre (akár gyászra) utalhat, ugyanakkor nőknél összefüggésbe hozható a szülés folyamatával is
  • meglazulása, kihullása bizonytalanságról, kapcsolati hatékonysággal kapcsolatos kétségeinkről, a feladatainkra, céljainkra vonatkozó alkalmatlanság érzéséről árulkodhat jelenlegi élethelyzetünkben
  • a fogak összeszorítása, csikorgatása és az ebből fakadó sérülések elfojtott indulataink által kiváltott belső feszültséget érzékeltethetnek
  • ha a rágással támadnak problémáink az álomban, illetve eltörik a fogunk, talán olyan problémával szembesültünk az előző napon, amellyel nehezen birkózunk meg, megemészthetetlennek, feldolgozhatatlannak tűnik valamilyen szempontból - rágási képességünk ugyanis a tapasztalatok és a tudás megszerzésére, befogadására vonatkozó viszonyulásainkról vallhat
  • az állatok fogai általában az agresszió ösztönére, egyúttal az erőre és a hatalomra vonatkozó feldolgozatlan késztetésekre emlékeztethetnek - érdemes megvizsgálni, milyen kapcsolatban állunk ezekkel a tudattalan törekvésekkel az álom cselekménye alapján
  • a testi élmény valóságossága miatt általában intenzívnek, emlékezetesnek, sokszor ijesztőnek éljük meg a fog-álmokat, ami valószínűleg összefüggésben áll valamely alapvető fontosságú tudattalan érzés aktuális felélénkülésével, megrázó erejével

Vers: Szabó Lőrinc - Álom


Kép: Rob Gonsalves - The Phenomenon of Floating
Szabó Lőrinc: Álom

Amerikánál messzebb kontinens
felé ringatsz, alighogy megjelensz,
Álom, vagy még messzebbre, s úgy sodorsz,
hogy alig érek rá figyelni gyors
tájaidra: jószagú tavalyi
birsalmák sárga daganatai
gomolyodnak kötélvasút alá,
az Óriáshegység púpjaivá,
ökörfarkkóró jön és elmarad,
jegenyés állomás, a karszti Szkrad,
s a zöldben rózsák vörös sebei
és a ködből egy tehén dugja ki
szarvas fejét, csörgedező vizek
s barlangok nyílnak, szállok, süllyedek
és minden repűl, minden eltünik
és nem tudom, hol járunk reggelig,
csak azt, hogy viszel s még visszahozol,
de egyszer ott felejtesz valahol.

Friedensreich Hundertwasser: The Right to Dream (1987)

Kép forrása: Wikipaintings

Vers: Radnóti Miklós - Éjszaka


Kép: Leonid Afremov - Magic Rain
Radnóti Miklós: Éjszaka

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

2013. szeptember 28., szombat

Álomszimbólumok: lopás


Kép forrása: itt
  • morális dilemmáról árulkodó álommozzanatok, amikor tudatos beleegyezésünk nélkül, elfojtott, tudattalan impulzusok hatására támasztunk igényeket másokkal vagy önmagunkkal szemben, illetve válunk feldolgozatlan szükségleteink vagy mások követelő magatartásának áldozatául
  • ha mi követjük el, megjelenítheti jelenlegi szűkölködésünket anyagi és/vagy lelki javakban (a helyszín és a szereplők utalhatnak a problémakörre), továbbá indokolatlan bűntudatunkat, amennyiben vétségnek éljük meg, hogy mások felé igényeket, szükségleteket fejezünk ki, vagy éppen ellenkezőleg, figyelmeztetést elfojtott lelkiismeretünk hangjára, ha valóban kihasználunk másokat, ám erről nem vagyunk hajlandóak tudomást venni
  • az előzőeknek megfelelően általában kétféle gyökere lehet álombéli tettünknek: ha szegénynek érezzük magunkat, azaz érzelmileg elhanyagoló környezetünk miatt kényszerülünk más alternatíva híján szükségleteink morálisan megkérdőjelezhető érvényesítésére; ha a tisztességes út küzdelmei és türelme helyett a könnyebb, kevesebb erőfeszítéssel járó, akár manipulatív megoldásokat preferáljuk igényeink kielégítésére
  • szimbolikusan önmagunk kizsákmányolásáról vagy megrövidítéséről is szólhat az álom: a sértett megtestesítheti egy olyan személyiségrészünket, amelytől követelőzően sokat akarunk - mindez felvetheti tudatos felelősségvállalásunk határainak kérdését és belső követelményrendszerünk átgondolására inthet
  • áldozatként pénz vagy más értéktárgyak ellopása önértékelésünkkel függhet össze: talán úgy érezzük, valamely belső tulajdonságunk (amelyet a tolvaj hordoz), levon értékeinkből, elveszi tőlünk a magabiztosság érzését, csökkenti képességeinket, rombolja a képet, amelyet önmagunkról kialakítottunk
  • a meglopottság érzésében tükröződhet, hogy energiáinkat, képességeinket csökkentik bizonyos tudattalan impulzusok, amelyeket sokszor árnyékszemélyiségünk részeként elfojtunk, ezáltal kezelhetetlenné válnak, így rengeteg erőfeszítésünkbe kerül, hogy kontrolláljuk magunkat, amikor hatásuk alá kerülünk - ahelyett, hogy erkölcsileg elfogadható teret adnánk például a mohóság, az irigység vagy a hatalomvágy megélésének, feldolgozásának
  • az elkövető ebben az esetben utalhat egy olyan élethelyzetre (követelőző személyre, megterhelő feladatra, stb.), amelyre úgy tűnik, pazaroljuk energiáinkat, miközben kihasználva, megrövidítve érezzük magunkat, hiszen egyoldalú a haszon, mi magunk úgy tűnik, nem nyerünk semmit a helyzeten
  • érdemes ugyanakkor végiggondolni, hogy a szituációnak, amelyre az álom utal, mi magunk is részesei vagyunk: passzivitásunk és óvatlanságunk talán abból eredhet, hogy tudatosan túlzottan meg akarunk felelni bizonyos követelményeknek (például jóindulat, segítőkészség, tévedhetetlenség), amelyeket könnyen támadva érezhetünk, amennyiben mereven ragaszkodunk a tökéletesség igényéhez
  • a lopás tárgya megmutathatja, hogy mely tulajdonságunkat érezzük fenyegetve, továbbá milyen képességünket nem tekintjük többé sajátunknak, azaz miben bizonytalanodtunk el önmagunkkal és aktuális céljaink elérésére való alkalmasságunkkal kapcsolatban (az értékek elveszítésének csökkent önértékeléssel való kapcsolata mellett a tárgyak jellegzetességeik mentén általában valamely tulajdonságunk aktuális hiányát, ezen belül az eszközök pedig sérült megküzdési képességeinket szimbolizálhatják)

Vers: Babits Mihály - Hunyt szemmel


Kép: Aimee Sicuro - Blanket of Stars
Babits Mihály: Hunyt szemmel

Hunyt szemmel bérceket futunk
S mindig csodákra vágy szívünk
A legjobb, amit nem tudunk
A legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
Szorítsd ki, unod a valót.
Hímezz belőlük
Fázó lelkedre gyöngyös takarót.

Álomzenék: R.E.M.


...zene álmos nappalokhoz...


R.E.M.: Daysleeper

Receiving department, 3 A.M.
Staff cuts have socked up the overage
Directives are posted, no callbacks, complaints
Everywhere is calm

Hong Kong is present, Taipei awakes
All talk of circadian rhythm

I see today with a newsprint fray
My night is colored headache gray
Daysleeper
Daysleeper
Daysleeper

The bull and the bear are marking their territories
They're leading the blind with their international glories

I am the screen, the blinding light
I'm the screen, I work at night

I see today with a newsprint fray
My night is colored headache gray
Don't wake me with so much
Daysleeper

I cried the other night
I can't even say why
Fluorescent flat caffeine lights
It's furious balancing

I am the screen, the blinding light
I'm the screen, I work at night

I see today with a newsprint fray
My night is colored headache gray
Don't wake me with so much

The ocean machine is set to 9
I'll squeeze into heaven and Valentine
My bed is pulling me, gravity
Daysleeper
Daysleeper
Daysleeper

Vers: Weöres Sándor - `Az ismeretlenből érkezett vendég ünneplő ruhában`


Kép forrása: Flickr
Weöres Sándor: `Az ismeretlenből érkezett vendég ünneplő ruhában`

Az álom: lepke.
S ez álmon-túli lepke,
amílyet az álom álmodik
és nem az álmodó.
Ha tetszik, ereszd be,
ámbár a semmiben örömest lakik.

Hat tévhit az alvásról


Kép forrása: DrInfo
"A szakértők szerint az alvászavar körülbelül minden negyedik magyart érinti. Ha tehát valakinek minden csukott szemmel töltött perc számít, érdemes tisztában lennie, mi segíti, és mi hátráltatja a jó alvást."

"A hat leggyakoribb tévhit:
1. jó a TV mellett elaludni
2. egy pohár bor lefekvés előtt elősegíti a pihentető alvást
3. az esti edzés ébren tart éjszaka
4. egy csésze gyógyteától hamarabb elalszunk
5. hétvégén be lehet pótolni az elmaradt alvást
6. egy bögre meleg tej segít elaludni"

...további részletek a DrInfo oldalon


Vers: Szabó Lőrinc - Dsuang Dszi álma


Kép: Kris Ancog - Kék pillangó
Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.


Hasznos tippek a jó alváshoz


Kép forrása: it
...néhány példa a WEBBeteg cikkéből:
...este 5-6 után ne igyon teát, kávét, csak könnyűt vacsorázzon, legkésőbb 7-ig
...csak akkor feküdjön le, ha álmos
...keljen fel, ha nem alszik. Ha nem sikerül elaludnia lefekvés után, nem érdemes sokáig az ágyban feküdni, mert ez nem segít. 15 perc után keljen fel, foglalja el magát, de tévét ne nézzen. Ha elálmosodott, feküdjön vissza.
...ne koncentráljon az elalvásra. Minél inkább el akar aludni, annál nehezebb lesz. Próbálja meg elfoglalni magát, míg el nem álmosodik, például olvasson, de ne az ágyban.


Forrás: WEBBeteg


Jackson Pollock: Képmás és álom (Portrait and a Dream, 1953)

Kép forrása: Wikipaintings

Vers: Kosztolányi Dezső - Délutáni álom


Kép: Vincent Van Gogh - Szieszta
Kosztolányi Dezső: Délutáni álom

Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
és fölriadok most szíven-ütötten.
Jaj e halálos, ájult délutánban,
az álom alagútján merre jöttem?

Nagy a kezem, halántékom deres már,
s játékaim még itt vannak köröttem.
Hol az anyám? Hol az anyám? Segítség.
Ötven leszek már. Nemsokára ötven.


Mese: Kis Némó Szundiországban


...Windsor McCay amerikai rajzoló és animátor 1905-től a New York Heraldban megjelenő folytatásos képregénye (Little Nemo in Slumberland), amelyből 1989-ben amerikai-japán rajzfilm is készült (magyar fordításban Kis Némó Álomországban címmel)
...Kis Némó hat év körüli fiú, aki az álmok világának mindenféle furcsaságával szembesül: a tárgyak átalakulnak más tárgyakká, megnövekednek, összezsugorodnak, a legfurábban pedig Némó ágya viselkedik - például hajóvá, csónakká változik vagy lábakat növeszt és vágtatni kezd
...a történetenként egy oldalas képregény elképesztő fantáziáról tanúskodó lapjai eredeti formában megtekinthetők a következő oldalon: Internet Archive

Kép: Winsor McCay

Vers: Babits Mihály - Álmok kusza kertjeiről


Babits Mihály: Álmok kusza kertjeiről

Álmodtam én és az álom, az álom én magam voltam.
Kertben bolygtam, és magam voltam a kert, ahol bolygtam,
a kert ahol bolygtam és bolygok, botlódva bozóttól bozótig,
mint ki éjjel jár tapogatva, és az árnyaktól huzódik.
Gonosz ligetben járok én, utamat nem látom előre,
és mégis biztosan tudom, hogy kijutok egyszer belőle.
Nem lesz az márma, sem holnap, sem holnapután, s azután sem,
és jól tudom, hogy nem lesz még halálom különös óráján sem,
s nem az idők végén - az idő sohsem érheti végét:
hanem az idők mögött valahol, hol az Isten tartja székét.

S veszélyesen, mintha az ürben egy csillag egy másikra hullna,
hullt, kedvesem, kertemre kerted és testvér álmod álmomra.
Most titkosan egy helyen két kert, és két álom olvad keverve,
mint egy lemezen két fénykép, vagy két hang egyszerre leverve.
Mintha külön nem volna elég útvesztő lelkünk vagy testünk,
egymásra dobott két háló, egymás zavarába estünk.
Egymás élete szörnyeivel tele minden bozótunk:
dupla sűrűségben járunk mi, s kézfogva tapogatózunk.
Vagy néha dacossan ha egymás lázas kezét eleresztjük,
nem vagyunk sem egy már, sem kettő, magunkat is velevesztjük.

Óh nem vagyunk mi boldogok, se tiszták, se jók, se bölcsek.
Életünk a kócos erdők ágainál kúszább és törtebb,
ezer rosszaságtól sötét és könnyektől nedves;
de a lombok végül is egymást a nyilt égbe ölelik, kedves,
mely fényes homlokkal hajol ránk, mint dajka az ébredezőre...
s egyszer símára gombolyul minden ami zilált és dőre.
Nem lesz az márma, sem holnap: az idő csak oszlopos tornác.
A Takács a napok mögött ül, amik során élve túl nem látsz.
Durva cselédei tépik álmaink kócát, a Sorsok,
mely gubancban hever előtte s nagy kezeik szelében borzog.

Piero della Francesca: Konstantin álma (The Dream of Constantin, 1455)

Kép forrása: Wikimedia

Vers: Szabó Lőrinc - A föld álma


Kép: Mario Irarrázabal - A sivatag keze
Szabó Lőrinc: A föld álma

Álmodtam: test nélkül lebegtem
mint az ég, mint a gondolat,
és egy sivatag volt alattam,
poros és sáros sivatag.

A sivatag, a nagy, nehéz föld,
aludt és talán álmodott;
s egyszerre csak mozogni kezdett
s azt mondta: – Én! – és hogy: – Vagyok!

– Én! Vagyok! – kiáltott fel hozzám
és feltérdelt a föld, a por,
és kitépte magát a sírból
és nőtt és nőtt és lett szobor.

A por felbirkózta magát
másfél vagy két méternyire:
ahogy megindult, két méterrel
a sír fölött volt a feje.

Ment a szobor a sivatagban
(figyeltem mozdulatlanul)
s néha hátranézett a helyre,
oda, ahonnan szabadult,

irtózva nézett az üregre,
s az összezárult nyomtalan,
és ment a szobor, mint akin az
álomkór részegsége van.

Ment a szobor, ment, támolyogva,
a szeme folyton rám tapadt;
és nem fogyott soha körötte
a föld, az örök sivatag.

Valahová el akart jutni,
s már félt és folyton szólitott:
– Vagyok? – kérdezte gyanakodva,
– mondd, Isten, csakugyan vagyok?

Ment a szobor reggeltől estig
s a sírját látta mindenütt;
s este még egyszer fölnézett rám,
aztán fáradtan lefeküdt.

– Mi volt ez? – sóhajtotta végül;
s a por megnyilt a por alatt.
És végignyujtózott fölötte
s már nem mozdult a sivatag.

Erte: A Föld álma (Earth's Dream, 1978)

Kép forrása: itt

Vers: Clive Barker - Abarat


Kép: Id. Jan Brueghel - Ádám és Éva az Édenkertben
Clive Barker: Abarat – Varázsórák, véres éjek /részlet/

Álmomban másvalaki hangján szólt a nyelvem,
Álmomban egy másiknak a bőrét hordtam,
Álmomban saját magamat szerettem,
Álmomban a tigris rokona voltam.

Álmomban énbennem lakozott az Éden,
Kertet sarjasztott a leheletem heve,
Álmomban ismertem az egész Teremtést,
Álmomban tudtam, mi a Teremtő neve.

Álmomban – a legszebb álomban mind közül –
Minden álmom tökéletes volt és való,
És mi örökké éltünk bennük boldogan,
Te – a bennem, és én – a benned lakó.

/Maleczki B. Miklós fordítása/


Álomszimbólumok: kerékpár


Kép forrása: photobucket
  • a fejlődés önálló, aktív, személyes útjának szimbóluma; tudatunk, belső erőnk és akaratunk eszközeként szerepelhet az álomban, továbbá egyensúlyunk keresését, elveszítését vagy átélését tükrözheti a cselekménytől függően
  • összefügghet fiatalkori élményekkel a személyiség autonómiájának kialakulásával, megerősödő függetlenségünk megélésével, illetve az önállósodás problémáival, akadályaival kapcsolatban
  • hajtása megjelenítheti kezdeményező szellemünket, magabiztosságunkat, ugyanakkor erőfeszítéseink hiányát, nehezítettségét, valamint bizonytalanságunkat, motivációnk csökkenését is képviselheti
  • kifejezheti szervezetünk állapotát ('alkatrészeink' olajozott vagy javításra, karbantartásra szoruló működését), valamint testünk aktuális lendületét vagy fáradtságát, sőt freudi interpretációban szexualitásunk intenzitását, tempóját is
  • a vezetés képessége vonatkozhat érzelmeink uralására, életeseményeink kezelésére - így a balesetek, elakadások konfliktusos szituációra, illetve belső nehézségekre utalhatnak indulataink, vágyaink irányításával, megfékezésével vagy éppen szabadon engedésével kapcsolatban
  • az egyensúlyozás sikere vagy problémái ellentétes késztetéseink összhangjának mértékéről, tudatos akaratunk és tudattalan vágyaink harmóniájának alakulásáról vallhatnak
  • sebessége a függetlenség vágyának intenzitását mutathatja meg, továbbá a céljaink elérésének érdekében tett fáradozásainkat, ezáltal megjelenítheti életvezetésünkkel való elégedettségünket vagy előrehaladásunkkal kapcsolatos gátlásainkat, félelmeinket

Henri Matisse: Az álom (The Dream, 1935)

Kép forrása: Wikipaintings

Álomszimbólumok: banán


Kép forrása: itt
  • a gyümölcsként az élet termékenységének, bőségének szimbóluma, exotikus származási helye kapcsán pedig a különlegesség képzete társulhat hozzá; édes táplálék, amely érzelmi igényeinkkel állhat összefüggésben, továbbá gyakori és erőteljes erotikus jelkép, így testi vágyakra egyaránt utalhat
  • freudi értelmezésben formája miatt a férfi szexualitás megtestesítője - így nyílt erotikus fantáziák, a nemiség felfokozottsága, ugyanakkor a testi örömök mélyen elfojtott vágya szintén kapcsolódhat hozzá (ebben az értelemben a szexuális vonzalom kezdeteiről, kiteljesedéséről vagy éppen lanyhulásáról árulkodhat a gyümölcs éretlen, érett vagy romlásnak indult állapota)
  • általánosságban testünk gondozásával, táplálkozási szokásainkkal, energiáink pótlásával kapcsolatos üzenetet hordozhat - érdemes végiggondolni, hogyan alakul az álomban az édes ízek, a feltöltődés iránti vágyunk kielégítése
  • tápláló eledelként megjelenítheti a szeretet és gondoskodás szükségletét - az álom cselekményéből pedig kibontakozhat, hogy mindez hogyan jelenik meg kapcsolatainkban, illetve saját viszonyulásunk mennyire engedi meg, fogadja el vagy éppen követeli az érzelmi közeledést
  • kifejezheti cselekedeteink eredményét, egy aktuális állapot betetőzését és kibontakozását, személyiségünk gazdagodását, mint fáradozásaink lehetséges gyümölcse - ebben a tekintetben az aktív, maszkulin teremtőképesség (illetve ennek igénye) elvont értelemben tükröződhet munkánk és törekvéseink síkján is

Salvador Dalí: Gránátalma körül röpködő méhecskétől kiváltott álom, egy pillanattal ébredés előtt (Dream Caused by the Flight of a Bee around a Pomegranate One Second before Awakening, 1944)

Kép forrása: Wikipedia

Film: Akira Kurosawa - Álmok (Yume, 1990)


...Akira Kurosawa: Álmok című alkotása a 'legenda' szerint a rendező élete során látott nyolc álmát meséli el
...az önmagukban is önálló egységet alkotó történetek összefűzve a művész lélekfejlődésének útját tükrözik

...az első két epizódban a gyermekkor színei és csodálatos, archaikus képekben gazdag világa jelenik meg - a kíváncsiság, a szorongás és a tiszta szív érzelmeivel
...ezt követően az álmok sötétebbé válnak és a fiatal férfi két történetét láthatjuk a harcról: kegyetlen hegymászás során és a világháborúban elveszített katonatársak kísérteteinek alakjában
...az ötödik részben a kiteljesedő művészet varázslata és átka elevenedik meg Vincent Van Gogh személyes sorsán és a géniusz festményeinek hangulatán keresztül
...az életközépen túl az álmok újra megtelnek szorongással és a jövőért érzett aggodalmakkal: a hatodik színben valósággá válik a háború utáni Japán legnagyobb félelme, az atomkatasztrófa, a hetedik út pedig a pokollá tett bolygót jeleníti meg
...a végső álomban az időskor megnyugvása visszakanyarodik a gyermekkor színeihez, kiegészülve az életút során gyűjtött és megtalált bölcsességgel, valamint a belső elcsendesedéssel járó derűvel

...a film lassan hömpölygő történetei, vizuális világa, valamint szimbólumai az élet csodálatos és borzalmas élményeiről mesélnek - megragadva álmaink őszinte és nyers hangvételének hiteles kifejezését

...részlet a Van Gogh álomból:



Álomszimbólumok: orr


Kép: Ashley Lovett
  • a légzés szerveként az éltető levegő áramlásának szimbóluma, szaglásunk pedig a tudattalan érzékelést, a megérzést képviselheti az álmokban - ezenkívül külső megjelenésünk fontos része, így önértékelésünkről is árulkodhat
  • testi vonatkozásban fallikus jelkép lehet, ezáltal a szexuális örömökre utalhat - mindez kapcsolódik a vitalitás fogalomköréhez, életkedvünk, energiáink csatornáinak működéséhez (a nagy orr az élvezetek intenzitását, illetve ennek igényét, a kicsi vagy rosszul funkcionáló orr pedig a lehetőségek, késztetések beszűkülését, egyúttal ösztöneinktől való eltávolodásunkat tükrözheti)
  • ha megfelelő működése mellett mégsem jutunk levegőhöz, talán nehéz élethelyzettel, fojtogató körülményekkel, szabadságunk akadályoztatásával szembesülünk mostanában
  • a kellemes vagy kellemetlen szagingerek érzékelése kifejezheti rokonszenvünket vagy ellenszenvünket helyekkel, dolgokkal, személyekkel kapcsolatban - egyúttal az általuk képviselt belső tartalmainkhoz való elfogadó vagy elutasító hozzáállásunkat
  • megjelenítheti intuitív képességeinket, továbbá a tudattalanból érkező, nehezen megfogalmazható, ösztönös tudáshoz való viszonyulásunkat - racionalitásunkkal elzárhatjuk megérzéseink fontos, ám sokszor érthetetlen világát, ugyanakkor nyitottan is fogadhatjuk az irracionális impulzusokat, esetenként pedig eláraszthatnak a benyomások, amelyeket nehezen illesztünk be tudatos gondolkodásunkba
  • megtestesítheti a kíváncsiságot és az érdeklődést: a vágyat, hogy megértsük, ami körülöttünk zajlik, kiismerjük környezetünket, tájékozódásunkat segítő információkhoz jussunk - személyiségünktől és élethelyzetünktől függ, hogy mindez tapintatlansággal kapcsolatos figyelmeztetést hordoz (számunkra vagy mások viselkedésére vonatkozóan), esetleg bátorítást jelent elzárkózó magatartás esetén
  • állapota árulkodhat jelenlegi képességeinkről, hogy egy aktuális szituációban érzékeljük testi vágyainkat, lelki késztetéseinket, valamint a külvilág fontos, ám nehezen észlelhető (láthatatlan) jelzéseit, melyek irányt mutathatnak és segíthetik döntéseinket

Franz Marc: Álom (Dream, 1912)

Kép forrása: The Athenaeum

Álomszimbólumok: főzés


Kép forrása: itt

  • gyakorlatias képességeinket (illetve praktikus oldalunk nehézségeit, hiányosságait) jelenítheti meg, melyek segítségével életünket gazdaggá, élvezhetővé tehetjük
  • kapcsolatainkkal összefüggésben kifejezheti, hogy mivel és milyen mértékben tudunk szolgálni másoknak, kinek a segítségére számíthatunk, továbbá milyen elvárásoknak próbálunk megfelelni - utalva aktuális és múltbeli szituációkra, mindezeken keresztül pedig tartós viszonyulásainkra, családi-társasági életünk vissza-visszatérő helyzeteire (akár anyai hatásokra)
  • az étel jellegzetességei képviselhetnek egy tervet vagy ötletet, amelyet próbálunk megvalósítani, egy célt, amely a szemünk előtt lebeg, és amelynek eléréséhez az álom szimbolikusan megmutathatja jelenlegi képességeinket, kreativitásunkat, erőforrásainkat, valamint bizonytalanságunkat vagy éppen magabiztosságunkat, továbbá akadályainkat és támaszainkat
  • a táplálék készítése lelki, érzelmi, testi vagy szellemi szükségleteink kielégítésének felerősödött igényét tükrözheti - a törődést, a szeretetet, a kényeztetést és az inspirációt, amelyet megélünk vagy amelyet nyújtunk, illetve nélkülözéseinket, amelyeket mostanában elszenvedünk és hatásokat, amelyeket elutasítunk
  • a folyamathoz való hozzáállásunk megmutathatja kitartásunkat, ötletességünket, türelmünket, ám egyúttal megvilágíthatja például szétszórtságunkat, kapkodásunkat, következetlenségeinket is, attól függően, hogyan viszonyulunk feladatainkhoz, tevékenységeinkhez
  • konyhai eszközeink szimbolizálhatják megküzdésünket - hiányzó, rendelkezésünkre álló és esetleg újonnan felfedezett belső mechanizmusainkat, amelyekkel érvényesíthetjük szándékainkat
  • a hozzávalók egységes egésszé formálása különböző aspektusaink integrációjának vágyát hordozhatja, az adalékok pedig felhívhatják figyelmünket olyan jellegzetességeinkre, amelyek például fűszerezhetnék vagy lágyíthatnák, ezáltal izgalmasabbá vagy harmonikusabbá tehetnék életünket

El Greco: II. Fülöp álma (The Dream of Philip II, 1579)

Kép forrása: Wikimedia

Álomszimbólumok: tigris


Kép forrása: itt
  • az aktivitás, az erő és esetenként az agresszió kifejezője lehet az álmokban, valamint megtestesítheti a nemi ösztönöket - hasonlóképpen az oroszlánhoz, ugyanakkor a tigris gyakrabban képvisel feminin vonásokat (például mint anyatigris)
  • állatként tudattalan késztetéseinket hordozhatja, megjelenése nyújthat védelmet és bátorságot, ugyanakkor szintén felbukkanhat veszélyforrásként, amennyiben indulatainkat fenyegetésként éljük meg, esetleg a pusztítást és gonoszságot kapcsoljuk a haraghoz és a szexuális vágyainkhoz
  • harciassága utalhat olyan szituációra, amelyben jelenleg támadó szándékot tapasztalunk vagy amelyben saját intenzív dühünk ébredt fel mások iránt
  • hatalmas energiájával megküzdési képességünk kifejezője lehet, ám kiszámíthatatlansága egyúttal arra is figyelmeztethet, hogy nehezen kontrollálható részünkkel szembesülünk jelenlegi élethelyzetünkben
  • nőstényként a nőiesség szenvedélyes és független oldalát, továbbá a harcosan védelmező (vagy elnyomó) anyaságot tükrözheti, amelyet a megfontolás helyett az ösztönös érzelmek irányítanak
  • fenséges, domináns állat, így támogathatja önállósági törekvéseinket, magabiztosságunk kibontakozását, amennyiben bizonytalannak, gyengének érezzük magunkat, viszont intő jelként erőszakos magatartásunkat, akaratosságunkat egyaránt kifejezheti

Julian Alden Weir: Fireside Dreams (1887)

Kép forrása: Wikipaintings

Álomrajzok: Carol ékszerei


...férfi álmodó találkozása tudattalan női oldalával (anima):

Cím: Carol ékszerei

"Elmentem egy kedves barátomhoz, Carolhoz, aki ékszertervezőként dolgozik. Nagyon különleges, egyedi tervezésű kiállítás volt nála a kerti medence körül. [A medence szélébe] beépített ékszertartókkal és gyönyörű megvilágítással. Azért jöttem, hogy megnézzem a kollekcióját, ő pedig megmutatta nekem a kedvenc nyakláncát azok közül, amelyeket készített. Úgy tűnt, hoztam magammal egy fiút, akit valószínűleg Indonéziából fogadtam örökbe, és aki érdeklődött az ékszertervezés iránt, valamint látni akarta Carol munkáit. Éjszaka volt, csend és béke, a hullámzó víz gyengéden fröcskölte az ékszertartókat."

...a gazdagság és a megtalált nyugalom érzékelteti az ellenkező nem tudattalan értékeinek fontosságát, tudatba emelésük jótékony hatását

Forrás: IASD

Kép: Shaindl Rotbard

Álomfotók: Bizarr, mint egy álom


...az olasz hölgy ajándékba kapott műanyag kardhal-fejet nézeget
...egy akvárium kiállítás szervezése után ez talán nem teljesen meglepő, de Reed Young fotójának meghökkentő hatását a kontextus valahogy mégsem csökkenti
...?;:!(*°%/#?...

Kép: Reed Young

Polcz Alaine: A gyászolók álmai


Kép forrása: Flickr
...emberi és szakmai szempontból egyaránt hiteles, az álommunka segítségével végzett lelki gyógyítás-gyógyulás lényegét megragadó írás - kitűnő példa a tanatológia hazai úttörőjének rendkívüli életművére
...részletek a tanulmányból:

..."Az álom, a gyászmunka részeként segít felismerni azokat a problémákat, amelyeket a tudat igyekszik elfojtani, elhárítani, nem tudomásul venni."

..."Az álmokkal való foglalkozás akkor is érezteti hatását, ha nem értelmezzük őket, csupán beszélünk róluk, figyelünk az álmainkra. Az ismétlődő álmok megszűnnek abban az esetben, ha gondolunk rájuk, foglalkozunk velük, próbáljuk megérteni... Az ismétlést úgy foghatjuk fel, mint újbóli és újbóli figyelmeztetést.
...Az álomszimbólum lehet személyes, egyéni, amit csak az álmodó tudhat, kollektív, közös társadalmi, kulturális anyagból merített; lehet archaikus, amely az egész emberiségnek közös tudattalan kincse."

..."A gyászolók álmai... többnyire, lényegében arra vonatkoznak, aki meghalt, akit elvesztettünk, a veszteség tényével, az elveszett kapcsolat régebbi, de jelenleg is ható konfliktusaival. Máskor éppen a szeretett vagy gyűlölt személy halálával okozott problémákról szólnak...
...Mivel a gyászmunka nehéz és fájdalommal jár, gyakori jelenség a hárítása... Ezért a gyászmunkában komoly segítséget jelentenek az álmok, amelyek nemcsak jelzik a problémát, hanem többnyire a vezetőfonal szerepét is betöltik.
...Krisztallizáció: egy darabig minden pozitívumot az eltávozottnak tulajdonítunk, és magunknak a negatívumokat (fokozott bűntudat). Ezek gátat okoznak a kommunikációban, nehéz túllépni őket (sokan megrekednek itt). Pedig a gyászmunka lényege a halál elfogadása, a közös élet, a múlt, a kapcsolat jelenleg is ható konfliktusos részeinek felismerése, feldolgozása.
...A gyászolók egy része arról panaszkodik, hogy szeretne, de nem tud az eltávozottal álmodni, mások, hogy sokat álmodnak vele... de [aki vele álmodik] nem tudja, hogy az álomalak mit akar közölni."

..."Tapasztalataim szerint a gyászolók álmai többnyire a gyász fázisainak megfelelően alakulnak.
    1. fázis: a mindennapi élet folytatása történik az álomban; vágyteljesítő álom; lényege: a tudattalan hárítja a halál elfogadását
    2. fázis: a tudattalan... küzd a halál elfogadásával; [az álomban gyakran] a gyászoló áll a sír mellett... - és ott áll az is, aki meghalt
    3. fázis: a tudattalan már tudja a veszteséget, felismeri a változtathatatlanságot; [az eltávozott halottként jelenik meg az álmokban]
    4. fázis: a konfliktusok, meg nem oldott problémák jelennek meg; ez a 'feldolgozás' ideje: mit kaptam, mit adtam? Ő mit vétett, én mit vétettem? Hová vezetett az életünk? Mi a tanulságom? Mit viszek magammal tovább?
    5. fázis: nyitás az élet felé; ez a típus az elbocsátó, elengedő álom, vagy olyan, amelyben a gyászoló el akarja hagyni a halottat..., de ez még problémát jelent; megfordítása: ő akar elvinni, ...nem akarok vele menni
    6. fázis: az elvégzett gyászmunka lezárása; [például nagytakarítás]
    7. fázis: semmitmondó napi történéseket hoz az álom [mint a gyász kezdetén], csak már nem fáj az emlékezés; nem vágykielégítő álom, hanem 'emlékező' álmok jelentkeznek"

..."Végül, még a gyászfázistól függetlenül jelentkező két tipikus álomcsoporttal szeretnék foglalkozni.
    1. A túlvilágra vonatkozó álmok: nagyon gyakori, hogy szép tájakat, elsősorban virágos réteket mutatnak [az eltávozottak az álmokban], mintha ezzel vigasztalni akarnának; gyakori variáció, hogy keresem, de nem találom az Istent [vagy az eltávozott nem találja]
    2. A retrospektív álmok az életutat meghatározó problémákkal foglalkoznak: a tudattalanban... nincs elfelejtett tudás, elfelejtett érzelem ..., a lélek elhagyhatja a testet, tapasztalatokat szerezhet; az álom jelzi, hogy az életvitelre, a gondolkodásmódra hat a fel nem dolgozott, az elfojtott, elfelejtett konfliktus vagy ...a gyászmunka hiánya"

...a tanulmány utolsó szakasza az álommunkát segítő technikákat mutat be - hasznos szempontokat, kérdéseket összegyűjtve mind szakembereknek, mind az álmaik értelmét kereső érdeklődőknek

A teljes írás megtalálható: itt

Álomfotók: Csontváz a dzsungelben


...a burjánzó élet zöld rengetegének része a kiszáradt fa lassú elmúlása
...Jeremy Lock Hondurasban készült fotója szavak nélkül mesél a természet rendjéről

Forrás: National Geographic

Kép: Jeremy Lock

Álomzenék: Ray Charles


...ó azok a féltékenységi álmok...
...Ray Charles énekel a szenvedésről és a szorongásról, amit a kapcsolati bizonytalanságokról szóló álmok okozhatnak...


Ray Charles: I had a dream

Well, well I got a feeling
Things ain't goin' right
Come over baby
Let me tell you about my dream last night
You know I dreamed someone else
Is here with you
Doing all the things
That I used to do
Please don't let this dream come true
Tell me I'm not losin' you
Baby, say it was a dream.

Well, well you know I came home
And found you gone
I never felt so
So all alone
Oh with your voice
Ringin' in my ear
I just could not hold
Hold back my tears
Please don't let it come true
Tell me I'm not losin' you.
Oh say it was a dream.

Well, well, well it seems
That you love me no more
I never felt
Felt this way before
You were so cold
I wonder why
You didn't care
How much I cried
Baby please don't let it come true
Won't you say that I'm not losing you.
Oh say it was a dream.

Well, well, you know I begged you
Well come back fast
You know without you baby
I know I couldn't last
Oh but you would not listen
Listen to my plea
You turned around
And walked away from me
Now you know you can't let it come true now.
Tell me I'm not losin' you baby.
Won't you say it was a dream.


Álomszimbólumok: folyó


Kép forrása: Flickr
  • életünk állandóságának és örök változásának szimbóluma; születésünktől halálunkig tartó utazásunkat (vagy jelenünk adott szakaszát), belső energiáink áramlását és érzelmeink intenzitását jelenítheti meg álmainkban
  • kifejezheti az idő múlását és a lét folytonosságát: forrása a kezdetre, születésünkre, valamint korai élményeinkre utalhat, a torkolat pedig életutunk végéhez, a tudattalanban való feloldódáshoz vezethet
  • határként elválaszthat helyektől és személyektől, így akár akadályt is képviselhet célunk elérésében, a jelenlegi állapotunkból egy új helyzetbe való átlépésben - az átkelés folyamata jelentős (érzelmi) változásokról, illetve a haladás vágyáról tanúskodhat
  • hangulatunkat, motivációnkat, életkedvünket jelenítheti meg, ha a folyót a források elapadása, a feltöltődés hiánya miatt kiszáradás fenyegeti, túl széles mederben vagy sokfelé szerteágazva éppen csak csordogál, vagy éppen ellenkezőleg, játékosan, vidáman csobog, lendületesen áramlik, esetleg lassan, békésen (elégedetten) hömpölyög
  • az áradás veszélyében irányíthatatlannak megélt érzelmeink tükröződhetnek, amelyeket talán szűk korlátok közé tereltünk vagy gátakkal zártunk el
  • gyors sodrása kifejezhet hirtelen változásokat, amelyeket mostanában átélünk és amelyeket nehezen vagy egyáltalán nem tudunk kontrollálni
  • ereje belső impulzusainkhoz hasonlóan egyrészt nyújthat segítséget, ami előre visz, másrészt ugyanakkor szélsőséges esetben pusztítóvá válhat, a környezetre való tekintet nélkül törve keresztül a maga útján
  • összefügghet a termékeny, kreatív energiákkal (vagy azok igényével), valamint a megtisztulással, az újjászületés élményével (vagy vágyával), megtestesítve életünk jelenlegi (át)alakulását és állandó változását

Martiros Saryan: Álom (Dream, 1904)

Kép forrása: Wikipaintings

Álomszimbólumok: fekete


Kép forrása: itt
  • a sötétség, az éjszaka és a halál színeként lelki értelemben a tudattalan láthatatlanságba burkolózó oldalát képviselheti az álmokban, ahol a tudat fénye kialszik és a bennünk lakozó ismeretlennel szembesülünk
  • kifejezheti a gyász szomorú veszteségét, ugyanakkor szimbolikusan utalhat valamely fontos érzés, gondolat elmúlására, fájdalmas belső változásra is, amely hiányérzettel és talán szorongással tölt el
  • megjelenítheti egy tárgy vagy élőlény színén keresztül el nem fogadott tulajdonságainkat, sötét gondolatainkat, eltemetett érzéseinket - úgynevezett 'árnyékszemélyiségünket', amely magában foglalja elfojtott, elutasított tartalmainkat, ezáltal idegennek, félelmetesnek tűnhet
  • titokzatos, rejtelmes világot tükrözhet, amely felfedezésre, megvilágításra vár: a legnehezebben tudatosítható, ugyanakkor talán a legfontosabb fejlődés lehetőségét hordozó részeinket - hiszen a félelmeinkkel, ellenérzéseinkkel való szembenézés elakadt energiákat szabadíthat fel és a kreatív megújulás irányába mozdíthat
  • a feketébe burkolózó dolog önmagában nem feltétlenül 'rossz', számunkra mégis negatív előjelűvé vált - gonosz, bűnös színezetet kaphattak ösztönkésztetéseink, vágyaink vagy viselkedéses megnyilvánulások, amelyeket megtiltunk magunknak, pedig emberi teljességünk részét alkotják (így lehet például félelmetes ellenségünk saját elfojtott agressziónk, miközben indulataink - elfogadva és feldolgozva - akár asszertív képességeinket, határozottságunkat, magabiztosságunkat is támogathatnák)
  • a legnagyobb sötétséget az éber tudat fényének megszűnése és a (tudattalan) káosz állapotába hullás jelenti; a halál valóságának megsejtése figyelmeztetést, és ezáltal segítséget nyújthat életünk átgondolásához, alapvető céljaink és vágyaink (újra) megtalálásához, a létünknek értelmet adó értékek előtérbe helyezéséhez
  • a feketeség így akár izgalmas, vonzó területeket is jelezhet: rejtett tudást önmagunkról, az életünk alapjait adó fizikai (testi) világ gazdagságát, a belső erő forrását, valamint a határtalan mélységet, amely lelkünkben lakozik

Alexander Ivanov: József álma (Dream of Joseph, ~1855)

Édes illatok - édes álmok?


Kép forrása: itt
...a NewScientist magazin közli rövid cikkében Boris Stuck német kutató elgondolkodtató kísérletét:

...15 önkéntes vett részt a kutatásban, amely során az alvás REM szakaszában (ilyenkor álmodunk), különböző szag-hatásoknak tették ki a résztvevőket
...a rózsa és a záptojás illatának/bűzének kémiai összetevőit elkülönítették azoktól a komponensektől, amelyek irritálják az orrunkat, majd nagy dózisban a kísérleti szobába juttatták az alvást nem zavaró vegyületet (így a kísérleti személyek nem ébredtek fel, mégis érzékelték a különböző szagokat)
...10 másodperc szaghatás után a kísérletvezető várt egy percig, majd felébresztette a résztvevőket és kikérdezte őket álmaik tartalmáról, illetve az álomhoz fűződő érzéseikről

...az eredmények megerősítik a környezeti tényezők álmokra gyakorolt feltételezett hatásának hipotézisét:
...minden rózsaillatot érzékelő személy pozitív élményekről számolt be, míg a záptojás-szaggal alvók legtöbbje ennek ellenkezőjét tapasztalta
...úgy tűnik, leginkább az álmok érzelmi színezetére gyakoroltak hatást a szagingerek (a tartalommal ezek szerint nem találtak összefüggést)

...a kutatást a szerzők fontos kezdeti lépésnek tekintik az alvásra gyakorolt környezeti hatások vizsgálatában, és a lehetséges terápiás tanulságok feltérképezésében (például a rémálmok 'kezelésének' terén)

Forrás: NewScientist

Álomszimbólumok: kanál


Kép forrása: Flickr
  • szimbolikusan megjelenítheti eszközeinket, amelyekkel táplálékhoz, energiához jutunk, amelyekkel átvitt értelemben érzelmi igényeinket próbáljuk kielégíteni, továbbá fogékonyságunkat a környezetünkből érkező hatásokra
  • fontos lehet, hogy miből merítünk: meleg vagy hideg, ártalmas vagy gyógyító, kellemes vagy kellemetlen tartalmat próbálunk éppen lenyelni - mindez összefüggésben állhat aktuális élményekkel, amelyeket ránk gyakorolt hatásuk miatt vagy azok ellenére próbálunk befogadni, esetleg éppen ellenkezőleg, határozottan elutasítunk
  • múltban gyökerező családi tapasztalatainkat is felidézheti; az étkezések atmoszférája tükrözheti mind a korábbi, mind a jelenlegi érzelmi klímát, ami körülvesz, továbbá a szeretetkapcsolatainkban megélt emocionális hiányokat, erőforrásokat vagy túlzásokat
  • közvetlenül érzékeltethet olyan aktuális helyzetet, kapcsolatot, amelyben nem juthatunk hozzá a szükségleteinket kielégítő törődéshez, vagy esetleg frusztráló módon sokat elviselünk (...miközben lenyeljük haragunkat)
  • elveszítése, eltűnése, nem rendeltetésének megfelelő használata utalhat érzelmi életünk nehézségeire, próbálkozásaink küzdelmeire és kudarcaira, hogy igényeinket, vágyainkat megfogalmazzuk, majd közvetítsük mások felé, és ezáltal törődést kapjunk
  • életszemléletünk, habitusunk alakulását tükrözheti, ha nagy kanállal faljuk az élvezeteket, illetve ha apránként, mértékkel (kicsi kanállal) eszegetünk - mindkét véglet megjelenhet figyelmeztető vagy bátorító kontrasztként is, ha egyik vagy másik irányban elbillentünk

Diego Rivera: Vasárnap délutáni álom az Alameda parkban (Dream of a Sunday Afternoon in Alameda Park, 1948)

Kép forrása: itt

Álomszimbólumok: arany


  
Kép forrása: itt
  • az érték szimbóluma mind az életben, mind az álmokban - hagyományosan a nemesség, a fény és az élet attribútumai kapcsolódnak hozzá, a Nap ragyogását hordozza
  • összefüggésben állhat a gazdagsággal, de elsősorban lelki kincseinkre utalhat: a tudat fényével a megvilágosodást hozó szellemi értékekre, valamint életenergiáink termékeny hatására
  • emberi létünk örök jellegzetességeit (például a szerelem vagy a tudás), valamint a legnemesebb tulajdonságokat (türelem, törődés, stb.) hangsúlyozhatja - ha ezekről elfeledkeztünk vagy éppen újra felismertük őket az utóbbi időben
  • az álombeli aranytárgyak szimbolikusan megjeleníthetik különleges és megbecsülésre méltó tulajdonságainkat, rejtett erőforrásainkat, belső világunk kincset érő tartalmait
  • metaforája lehet a szellemi-spirituális tökéletesedés és kiteljesedés eszményének, ahogyan az alkimista hagyományban a tudás és a fejlődés legmagasabb fokát tükrözte a sötét anyag arannyá való végső átalakulása
  • az aranyhoz való viszonyulásunk kifejezheti a megtalált harmóniát, ám felhívhatja figyelmünket a szélsőségekre - a túlbecsülésre vagy az alulértékelésre is; a mohóság és a tékozlás külső lehetőségeinkkel és saját képességeinkkel kapcsolatban egyaránt tévútra vihet
  • pénz formájában a legnemesebb eszmék és a földi vágyak kettősségét egyesíti: az előbbi kizárólagossága eltávolíthat a testi realitástól, míg az utóbbi közönségessé tehet, így mindkét esetben aktuálissá válhat az 'arany középút' üzenete 
  • megvilágíthatja, mi az, amit nagyra értékelünk, ám valójában értéktelen (hamis), esetleg ennek ellenkezőjét, amikor - ragyogás nélkül - nem ismerünk fel egy nemes jellemzőt másokban vagy önmagunkban
  • felbukkanása az álomban jelentőségteljes lelki tartalomra utalhat, amellyel érdemes komolyan foglalkoznunk

Bálint Endre: Mágikus éj Szentendrén (1965-66)

Kép forrása: Wikipaintings