Álomrajzok: Csónakok

Kép forrása: IASD

...41 éves férfi álma következik, egy idegen házban töltött este előzményeivel:

    "Akkor álmodtam ezt, amikor néhány barátom hatalmas és nagyon öreg házára vigyáztam, amíg ők távol voltak. Az ott tartózkodásom során egyszer le kellett mennem a pincébe, amit hátborzongatónak találtam, és semmiképpen nem akartam hosszan lent időzni, anélkül, hogy az egésznek különösebb jelentőséget tulajdonítottam volna. Késő délután aztán elaludtam a kanapén, az emeleten.

    Azt álmodtam, hogy nagyon sötét van a házban és a pince felé tartok, és nem tudom miért, de érzem, hogy valami történni fog odalent; mintha valamilyen jelenlétet, embereket érzékeltem volna ott. Ezenkívül azt is éreztem, hogy a ház alól kísérteties erő árad, annak ellenére, hogy nem látom, mi az. Habozva megálltam a lépcső tetején és hallgatóztam. Hangok jutottak el hozzám, de nem értettem, mit mondanak, mégis, a hangnem eléggé barátságosnak tűnt, mintha póker-party vagy kisebb összejövetel lenne - néha kiabálással, néha nevetéssel.

    Lesétáltam és egy sima, kerek, fehér alagúthoz érkeztem, amely éppen olyan magas volt, hogy járni lehessen benne, és amely kanyarogva haladt fokozatosan lefelé, a pince alatti ismeretlen szintek irányába. Itt már csobogást hallottam, és a hangok is egyre tisztábban eljutottak hozzám. Különösen egy jellegzetes férfihang emelkedett ki a többi közül, mély és valahogyan zengőbb, mint a többi, mintha óriás hangja lenne.

    Végül egy alacsony nyíláshoz érkeztem, amelyből újabb alagút nyílott, tovább ereszkedve lefelé, és félig tele gyorsan zuhogó vízzel. Már nem emlékszem, hogyan kerültem a vízbe, de a zuhogás hangja, a víz érintése, és még az intenzív klór-szag is, mintha hívogattak volna, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy nyakig benne vagyok, sodor az ár a hosszú alagút hullámhegyein és hullámvölgyein.

    Rövidesen tágas kamrába értem, egy lagúna-szerű helyre, amelyet beömlő csatornák tápláltak, és itt pillantottam meg a csónakokat. Ezek egy helyen tömörültek és úgy tűnt, arra készülnek, hogy mennek még egy 'kört' a 'zsilipen' keresztül. Mielőtt még felfoghattam volna, hogy mi történik, újra egy alagútban találtam magam, ezúttal nyolc vagy kilenc csónak csoportjától körülvéve.

    A csónakok valamilyen szilárd, sűrű, könnyű anyagból készültek és fehérre voltak festve. Azokra az úszó 'kocsikra' emlékeztettek, amelyeket vidámparkokban láthatunk, felülve például a 'Szerelem Alagútjára'. Többé-kevésbé kapcsolódva ehhez a képhez, minden csónaknak emberi arca volt, nagyobbak, mint a valóságos fejek, és ezek a hajótestből nyúltak ki, némelyik karneváli díszítéssel a fej körül. A fejek nagyon is éltek, beszéltek, nevettek, kiabáltak - annak ellenére, hogy egyértelműen a csónak anyagából készültek. Fura keverékei voltak a képregényszerű karikatúráknak és a nagyon is valóságos, állat-szerű lényeknek.

A csónakok képesek voltak a fejük súlyát körkörösen mozgatni és legtöbbjük fáradhatatlanul ezzel a tevékenységgel szórakoztatta magát, ezzel folyamatosan egymásnak és a falnak ütközve az örvénylő sodrásban. Az egyik csónak - a mély hangú - egy örökösen mérges, idősebb, kopasz férfi, direkt öklelt a fejével, még meg is harapta a többi csónakot, és a többi férfi csónak közül számos legalább ennyire féktelenül viselkedett, vagy legalább is élvezte ezt a fajta tevékenységet.

    Más csónakok lazábban, nyugodtabban kezelték a szituációt, beszélgettek és 'úsztak az árral'. Ezeknek a csónakoknak egy része csatározásba bonyolódott az erőszakosabb csónakokkal, amikor áthaladtak a csoportosuláson, megint más csónakok pedig csak forgatták a szemüket és hagyták, hogy félrelökjék őket. Végig beszélgetéseket folytattak egymással párokban vagy csoportokban, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, a zsilip óriási turbulenciája ellenére.

    Mintha dodzsemben úsztam volna, körülvéve a kocsiktól, miközben a fejem alig látszott ki a vízből, ezért hol egyikbe, hol másikba kapaszkodtam, emiatt kaotikus és rendkívül kimerítő volt az egész élmény.

    A csónakok nyilvánvalóan tudták, hogy köztük vagyok, mégsem szólt hozzám egyik sem. Egyszer belekapaszkodtam egy olyan csónakba, amelynek a feje nagyon fáradt és szomorú idősödő nőére emlékeztetett; ő mély együttérzéssel nézett rám, de nem tudott segíteni. Eszembe jutott, hogy megpróbálok beszállni valamelyik csónakba, de a sodrás túlságosan erősen vitt és nem találtam fogást rajtuk. Számos csónak szerint ez rettentően vicces volt, ők leereszkedő hangnemben beszéltek rólam, de még ők is mind nagyon igyekeztek, hogy ne igazán vegyenek tudomást rólam. Úgy éreztem magam, mint egy kicsiny, vad lény, aki akaratlanul belecsöppent a játékukba és képtelen rá, hogy felfogja, ami történik.

    Mindez nagyon hosszú ideig eltartott. Nem tudom felidézni egyik konkrét beszélgetést sem, amely a csónakok között zajlott, de a személyiségükről kialakult határozott elképzelésekkel jöttem végül el onnan. Kísértetiesen valódi embereknek tűntek, olyannyira, hogy elkezdtem azon töprengeni, vajon honnan származhatnak, és hirtelen arra jutottam, hogy a 'csónak' és a 'kísértet' szavak tulajdonképpen szinte felcserélhetők. Világossá vált számomra, hogy a nyilvánvaló sorsuk az, hogy 'csapdában' legyenek itt - lehet, hogy örökre -, mint egy fura, kaotikus család.

    Amikor felébredtem, kísérteties érzések szorongattak. A lények jelenléte még mindig érezhető volt, így képtelen voltam a házban maradni. Tettem egy sétát a környéken, majd az éjszaka hátralevő részét a verandán ücsörögve töltöttem."

...az álmodó számára a külső valóság erejével bírnak álomképei: nevezetesen a tudattalanba való alászállása, ahol "soha nem látott", csapdába esett érzelmeivel (például agressziójával, szomorúságával), örvénylő, kaotikus belső világával szembesül - ezek a valódi rémálmok, melyekben betekinthetünk érthetetlen, kezelhetetlen, elemi erejű indulataink, késztetéseink tartományába

Forrás: IASD