 |
| Kép forrása: itt |
"Íme, amit megőriztem az emlékezetemben az Ötödik álomból, amit Swift Deer (Gyors Szarvas), az indián mesélt el nekünk a delfin-tanácskozás harmadik napjának reggelén:
'Kezdetben a Nagy Szellem aludt a semmiben.
Álma az örökkévalóság óta tartott.
Aztán egyszer csak, nem tudni miért, álmot látott az éjszakában.
Hatalmas vágy szállta meg...
És megálmodta a fényt.
Ez volt az első álom. A legelső utazás.
Hosszúú, hoosszúú ideig kereste a fény a beteljesülését, az eksztázisát.
Amikor végre rátalált, látta, hogy az áttetszőség az.
És úrrá lett az áttetszőség.
Aztán, amikor már kipróbálta a színek összes elképzelhető játékait, az áttetszőséget eltöltötte a vágy valami másra.
Most rajta volt az álom sora. Ő, aki annyira könnyű volt, nehéznek álmodta magát.
Akkor megjelent a kavics. És ez volt a második álom. A második utazás.
Hosszúú, hoosszúú ideig kereste a kavics az eksztázisát, a beteljesülését.
Amikor végre megtalálta, látta, hogy a kristály az.
És úrrá lett a kristály.
De azután, hogy kipróbálta a fény tükröződésének összes játékait, másra vágyott, ami felülmúlja azt.
Most ő álmodott.
Ő, aki olyan szabályos volt, egyenes és kemény, gyöngédségről, puhaságról, törékenységről álmodott.
Akkor megjelent a virág. És ez volt a harmadik álom, a harmadik utazás.
Hoosszúú ideig - mondta tovább az indián, miközben a kezét segédje felé nyújtotta, hogy töltsön neki kólát, a sokadikat - kereste a virág, az illat érzékisége a beteljesülését, az eksztázisát, mire végre megtalálta. És látta, hogy a fa az.
És a fa úrrá lett a világban.
Hisz ismerik a fákat. Már csak ők álmodnak (nem jó bemenni az erdőbe, mert rémálmot kelt bennünk). A fán volt az álomlátás sora.
A fa, mélyen a földbe gyökerezve, azt álmodta, hogy szabadon járkál, eszeveszetten csavarog a világban.
Akkor megjelent a földigiliszta. És ez volt a negyedik álom.
Hoosszúú ideig kereste a földigiliszta a beteljesülését, az eksztázisát. Fölvette a kismalac, a sas, a puma, a csörgőkígyó alakját.
Hosszú ideig keresgélt.
Egy szép napon, egy hatalmas vízfoltból...'
Itt megállt az indián, hatásszünetet tartva:
'Az óceán kellős közepéből... furcsa lény emelkedett ki, amelyben a Föld minden állata megtalálta a beteljesülését. És látták, hogy ez a bálna!
Sokáig uralta a Földet ez a hatalmas, zenélő hegy. És minden így is maradhatott volna, mert nagyon szép volt. Csakhogy...
Azután, hogy sok-sok holdéven át énekelt, egyszerre a bálna sem tudott ellenállni őrült vágya beteljesítésének.
A világok mélyén élve a bálna azt álmodta, hogy elszakad onnan.
És akkor...! - kiáltott fel dörgedelmesen az indián -
Akkor egyszer csak megjelentünk mi, emberek.
Mert mi vagyunk az ötödik álom. Rajtunk a sor: az ötödik beteljesülés, az ötödik eksztázis van eljövendőben."
Az indián elhallgatott.
Hangja mindannyiunkat kissé elkábított. Végül valaki megtörte a csöndet (azt hiszem, Jim Nollman volt, örökké gunyoros hangnemével):
- És mondd csak, Hardley, mi az ötödik eksztázis, ami eljövend?
- Ó - tört ki kacagásban Gyors Szarvas -, erről nem szól a mese. Csak a bálnák tudhatják. Még nem írták meg a történet végét. Egy azonban biztosnak látszik, barátaim: ha szeretnénk megtalálni a beteljesülésünket, az eksztázisunkat, és ha esetleg folytatni akarjuk a játékot, akkor hallgatnunk kell az előző álmok beteljesüléseire: értsük meg és szeressük a fényt, a kristályt, a fákat és a bálnát.
És bizony mondom néktek: Nagyon vigyázzatok! Látnotok kell, hogy:
'A fény teljessége rejtezik a leghalványabb színben.
Kristály szunnyad minden útszéli kavicsban.
Majomkenyérfa álmodik a legkisebb fűszálban.
És bálna lakozik minden földigilisztában.'
- Az ember pedig nem a 'legszebb állat', hanem az állat legszebb álma! És ez az álom még befejezetlen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése