2013. október 28., hétfő

Álomszimbólumok: körmök


  • eredeti funkciójuk szerint az ujjak védelmét és a zsákmányszerzést szolgáló testrészeink, így a megküzdés, a birtoklás, valamint az agresszió és/vagy az asszertivitás jelképei lehetnek álmainkban
  • a körmök állapota, gondozottságának mértéke tükrözheti aktuális élethelyzetünket: például a piszkos, letört körmök a kemény munkát, a hosszú, díszesen festett körmök a gazdag és gondtalan életmódot, az elhanyagolt körmök pedig a kevés önmagunkra fordított idő lehetőségét, illetve gondatlanságunkat problémáinkkal kapcsolatban
  • szimbolikusan azon képességeinkre utalhatnak, melyekkel hatást gyakorolunk, illetve megváltoztatunk helyzeteket, eseményeket - tükrözhetik aktuális megküzdési törekvéseink sikereit, illetve kudarcait
  • a kézen a fogással összefüggésben segíthetnek az apró dolgok irányításában - a részletek megragadásában hétköznapjainkban; a lábon inkább a stabilitásban és a haladásban nyújthatnak segítséget
  • a karmolás a támadást vagy önvédelmet, ezáltal erőszakos önérvényesítést vagy harcos elutasítást tükrözhet, míg a körmök túlzott rövidsége, puhasága vagy hiánya mindezen reakciók hiányát képviselhetik
  • összességében megjeleníthetik önértékelésünk, magabiztosságunk jelenlegi alakulását, önbecsülésünk mértékét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése