Kép: Cristo Redentor, Rio de Janeiro |
- a kereszténységben Isten fiaként a tökéletes ember, a földi halandóként elérhető legnagyobb (isteni) teljesség szimbóluma; pszichológiai értelemben így Selbstünk - a hétköznapi énünkön messze túlmutató pszichés központunk -, spirituális oldalunk és tudatosságunk elképzelhető legmagasabb pontjának megnyilvánulása, illetve mindezek keresztény világképnek megfelelő elképzelése (vagy azért, mert messze eltávolodtunk önmagunktól vagy éppen ellenkezőleg, mert talán valamiféle megvilágosító élményben volt részünk)
- közvetlenül rámutathat a keresztény egyházzal és vallással való aktuális kapcsolatunk jellemzőire, ugyanakkor alakja képviselhet felekezettől független egyetemes spirituális értékeket is
- az érdekeinket, elvárásainkat háttérbe szorító önzetlen szeretet, feltétel nélküli elfogadás, türelem és tolerancia példáját hordozva megtestesítheti fokozott érzelmi szükségleteinket, továbbá az igényt, hogy másokhoz való viszonyulásainkat pozitív irányba mozdítsuk
- utalhat a magasabb célokért (melyekben hiszünk környezetünk rosszallása ellenére) hozott áldozatvállalás fontosságára - akár az anyagi javaink vagy fizikai jóllétünk rovására, mindezek háttérbe szorításával
- gyógyító képességei megerősíthetnek bennünket egyensúlyunk megtalálásának lehetőségében és reményt adhatnak belső erőforrásaink fellelésében, melyekkel leküzdhetjük problémáinkat - hiszen az önmagunkba és a külső segítségbe vagy a jövő kedvező alakulásába vetett hitünk sokszor összefonódik
- felhívhatja figyelmünket bűntelen, tiszta, gyermeki mivoltunkra: akár intésként, ha morálisan megkérdőjelezhető dolgokat tettünk, akár iránymutatásként, ha etikai dilemmát okozó döntés előtt állunk, akár biztatásként, ha kétségeink vannak a 'helyes úton' átélt küszködés kapcsán
- keresztre feszítése egyaránt kifejezheti a szenvedés felvállalását (vajon milyen helyzetben érezzük úgy, hogy fájdalmas élményeket élünk át és talán menekülnénk mindezek elviselése elől?), illetve utalhat bűntudatra is, amiért feláldozzuk lelki fejlődésünk, kiteljesedésünk lehetőségét, akaratunkkal zsarnoki módon megsemmisítjük a spontán változások, új felismerések, szokatlan szellemi vagy spirituális élmények befogadását
- személye rávilágít az emberi lét örök konfliktusára: arra, hogy egyrészt halandó, testi, fizikai lényekként (ösztönökkel, vágyakkal, kísértésekkel) éljük meg önmagunkat, másrészt viszont az emberiség a kezdetek óta a legkülönfélébb módon hiszi, hogy lelkünk egy része halhatatlan (szellemi, transzcendentális, 'isteni') - ezért érdemes végiggondolni, hogy mindezen aspektusaink megnyilvánulhatnak-e az életünkben, mert úgy tűnik a harmóniához a testi, lelki ÉS szellemi élet egyaránt elengedhetetlen