Álomszimbólumok: alakváltás/átváltozás

Kép: Susan Seddon Boulet

• előfordulhat, hogy álmainkat nem saját testünkben, hanem egy tárgy, növény, állat vagy másik ember fizikai határai között éljük át, továbbá álmaink más szereplői is átalakulhatnak a cselekmény során - mivel a hangsúly a változáson van, a legfontosabb kérdés az lehet, hogy nappali életünkben ki/mi az, aki/ami hirtelen más lett, vagy éppen ellenkezőleg, hol érezzük azt, hogy képtelenek vagyunk változtatni?
• hatalmas átalakító erővel bír például a szerelem érzelmi sodrása vagy a spirituális élmények elragadtatása - az ezekhez hasonló 'elvarázsoltság' mind pozitív, mind negatív irányban képes befolyásolni a személyiséget: az álomból kiderül, hogy az egyén meghaladja önmagát, új képességekre tesz szert az 'átrendeződés' során vagy elveszíti önmagát és alulmúlja képességeit az élmények hatása alatt
• az álombeli alakváltozás két irányban kompenzálhatja tudatos életünket: egyrészt bátorítást nyújthat új külső-belső minőségek átéléséhez és elfogadásához, valamint tőlünk szokatlan viselkedések kipróbálásához, amennyiben személyiségünk több rugalmasságot, nyitottságot és játékosságot igényelne, másrészről azonban figyelmeztetést is jelenthet az álombeli átváltozás: aggasztó 'kifordulást önmagunkból', esetleg kaméleon-magatartást, mely során folyton környezetünkhöz igazodunk, feladva stabilitásunkat és hitelességünket
• énképünket, én-határainkat mindkét esetben érdemes átgondolni: amellett, hogy a belső koherencia elengedhetetlen az önazonosság megéléséhez, a fejlődés kulcsa a tapasztalatainkból való tanulásban és a felismerések hatására történő folyamatos változásban rejlik - vajon az álom szűkíteni vagy tágítani igyekszik az önmagunkról kialakított képet?
• az új 'test' szimbolikája sokat elárulhat az életünkben mostanság bekövetkezett vagy már sürgetően szükségessé vált megújulás jellegéről:
• a tárggyá változás jelezhet érzelemmentessé és személytelenné vált, funkcionális, haszonelvű szemléletmódot, ugyanakkor rámutathat arra is, hogy új megküzdési mód kezdett el működni személyiségünkben és képessé vál(ha)tunk egy fontos cél hatékony eszközeként megnyilvánulni
• a növényeken keresztül átélhetjük a visszahúzódó, csendes, békés, befelé forduló magatartást, ám küszködhetünk passzivitással és tehetetlenségérzéssel is
• az állatok 'bőrébe' bújva megtapasztalhatjuk az olyan ösztönkésztetések, mint például a szexualitás vagy az agresszió spontán, természetes megnyilvánulásait, de az intuíció szabad szárnyalását vagy mélyre merülését is: az állattá változás esetében szintén fontos a különbség aközött, hogy egy eddig felfedezetlen, új oldalunkat tudjuk így az álomban megismerni, vagy éppen ellenkezőleg, eluralkodott rajtunk valamilyen kontrollálatlan, dehumanizált indulat vagy törekvés, amely megfoszt emberi mivoltunktól
• ha más emberek szemével látjuk a világot az álomban, akkor talán empátiánk szorul támogatásra, és a szerepcsere hozzásegíthet ahhoz, hogy szélesebb szemszögből lássuk a világot, az életünket - ugyanakkor a másokkal való azonosulásnak is vannak veszélyei, ezért vegyük fontolóra, hogy vajon saját életünket éljük vagy ehelyett inkább belebújtunk valaki másnak a szerepébe?
• ...a változások irányáról sokat mesélhet az álom cselekménye: még ha időről időre el is veszítjük vagy meghaladjuk önmagunkat, végül fontos, hogy visszataláljunk eredeti testünkbe és integráljuk élményeinket önképünkkel - ha az álomban ez nem történik meg, tudatosan még mindig foglalkozhatunk azzal, hogy kontinuitást találjunk éjszakai és nappali alakunk/identitásunk között

Az alváshiány hatása az agysejtekre...

Kép forrása: National Geographic Magyarország

...megfontolandó eredmények a National Geographic Magyarország oldalán közölt kutatásból:

    "Többnapos alváshiány nyomán - amely leképezte az éjszakai munkát végzők alvásritmusából fakadó napi átlag négy-öt órányi alvás következményeit - az egerek elvesztették az agytörzsben lévő agysejtjeik 25 százalékát.
    A szakemberek szerint ez az első bizonyíték arra, hogy az alváshiány az agysejtek elvesztéséhez vezethet."

Szinyei Merse Pál: A tavasz ébredése (1878)

Kép forrása: Wikimedia

Az agresszív árnyék különös esete...

Kép forrása: itt

...ha valaki nappal olyan példás életet ér, mint Dr. Jekyll - aki neves, lelkiismeretes és tiszteletre méltó, munkájának élő orvos -, könnyen lehet, hogy éjszakánként álmában Mr. Hyde-hoz hasonló árnyékfigurák hajkurásszák...

...a makulátlan viselkedés ára, hogy gyakran elnyomjuk miatta önérvényesítési törekvéseinket ('nehogy gondot okozzak másoknak' vagy 'nehogy mások rosszat gondoljanak rólam'), illetve megfosztjuk magunkat a 'rosszalkodás' jóleső érzésétől
...ha az ember alaptermészetéhez tartozó agresszív késztetések nem találnak utat az asszertivitás vagy valamilyen szociálisan elfogadott csatorna (például bizonyos sportok) irányában, egyrészt könnyen másokra vetítjük saját elfojtott rosszindulatunkat ('engem mindenki csak bánt'), másrészt szörnyű alakokkal küszködhetünk álmainkban
...az agresszív álomfigurák szándékainak és indokainak megértése elvezethet néhány fontos felismeréshez, melyek segítségével a tudattalanból érkező indulatok kontrollálatlan kitörései helyett végre tudatosan törekedhetünk céljaink elérésére (erőszakosság helyett például határozott fellépéssel)

...a kép még egy fontos dologra rávilágít: bár Dr. Jekyll árnyékát egy kísérleti gyógyszer kelti önálló életre, a valóságban sokszor az is elég, ha az ehhez hasonló üvegekben alkohol van és személyiségünk árnyoldala máris megmutatkozik...

Vers: Kosztolányi Dezső - Chanson

Kép forrása: Flickr

Kosztolányi Dezső: Chanson

Álmodtam egy álmot,
rég volt, réges-régen;
ébredő tavasszal
künn a faluvégen.

Arany volt a színe,
gyémánt kirakatja,
holdsugár, hársvirág
volt a csillám rajta.

El is felejtettem
azt az édes álmot,
bódító illata
régen tovaszállott.

De halk tavaszéjen
újra általélem,
ha az ezüst holdgömb
bújdosik az égen.

Rezgő párafény közt
gyakran látni véllek:
hársvirágos sírból
hazajáró lélek!...

Archetípusok: Anima

Kép: Gustav Klimt - Nuda Veritas

    "Mindenki magában hordoz kvalitásokat az ellenkező nemből, nemcsak géneket, hormonokat, hanem velük logikusan analóg pszichés attitűdöket, érzelmeket és elképzeléseket, ideákat is. A feminin archetípus a férfi tudattalanjában az anima [...] nevet kapta Jungtól, hogy a tudatos, manifeszten megjelenő habitust elkülönítse a tudattalanban létezőtől. Jung úgy látta, hogy ezek a másik nem lényegi 'mássága' megértésének az eszközei. 

    Amikor egy férfi szenvedélyes vonzalmat érez egy nő iránt, akkor saját animáját, tudattalan feminin minőségét látja a nőben megtestesülni, így ez a belső kép ideaként jelentkezik, és sokkal szebbnek látja a nőt minden más nőnél, sőt annál is szebbnek, amilyen a nő valójában. Gyakran a környezet megrökönyödésére, akik nem tudják, 'mit eszik rajta'. A férfi érzelmi életének érettségétől is függ, hogy a megszállt nőben szőke tündér testesül-e meg, csábító szirén, vagy 'nagy anya'. Ez az archetípusos projekció jelensége, amely a másik nemnél ugyanúgy működik [a nők esetében animusnak hívjuk, erről majd bővebben egy másik sorozatban]."
    "A férfi animája egyfajta belső nőként jelenik meg, és ha tudattalan, akkor egy differenciálatlanabb nő módjára 'viselkedik': hisztérikus hangulatváltozások, túlérzékenység, hiúság, intrikák jellemzik."

/Antalfai Márta: A személyiség pszichodinamikus szemlélete - Személyiség és archetípusok Jung analitikus pszichológiájában/

...az anima integrálása (például női álomalakok megismerésén keresztül) ezzel szemben segíthet a partner megértésében és elfogadásában - hiszen a női princípium többé nem esik elfojtás/elnyomás alá -, továbbá lélekvezetőként, segítőként működhet a férfi önismereti (individuációs) útján
...a feminin minőségek elfogadása nem jelenti az azonosulást azokkal: sőt, pont azok a férfiak teszik ki magukat az anima-megszállás veszélyeinek (és az idézet utolsó bekezdésében leírtaknak), akik a leginkább tiltakoznak női oldaluk ellen

A képen Gustav Klimt: Nuda Veritas (A meztelen igazság, 1899) című festményének részlete látható - a nő, aki tükröt tart.

Híres álmok: Arthur Miller

Kép: Chris Hagan - Wolf

    „Azt álmodtam, hogy gyermekem született – és még álmomban is tisztában voltam vele, hogy ez az életem. Teljesen fogyatékos volt, én pedig elmenekültem. De állandóan az ölembe mászott és a ruhámba kapaszkodott. Aztán azt gondoltam, bárcsak meg tudnám csókolni azt, ami mélyen az enyém benne – talán akkor tudnék aludni. Lehajoltam a törött arcához, és iszonyatos volt ... de megcsókoltam. Azt hiszem, az embernek végül karjaiba kell venni a saját életét.” 

/Arthur Miller/

Forrás: Életközép

Álomzenék: Laurie Anderson

...igazi álomdal és benne az élet, mint kötéltánc egy vidámparkban...

Laurie Anderson: Tightrope

Last night I dreamed I died and that my life had
been rearranged into some kind of theme park.
And all my friends were walking up and down the boardwalk.
And my dead grandmother was selling
cotton candy out of a little shack.
And there was this big ferris wheel
about half a mile out in the ocean,
half in and half out of water.
And all my old boyfriends were on it.
With their new girlfriends.
And the boys were waving and shouting
and the girls were saying Eeek.

Then they disappeared under the surface of the water
and when they came up again they were laughing
and gasping for breath.

In this dream I'm on a tightrope
and I'm tipping back and forth trying to keep my balance.
And below me are all my relatives
and if I fall I'll crush them.
This long thin line. This song line. This shout.

The only thing that binds me to the turning world below
and all the people and noise and sounds and shouts.
This tightrope made of sound
This long thin line made of my own blood.
Remember me is all I ask.
And if remembered be a task forget me.

Remember me is all I ask.
And if remembered be a task forget me.
This long thin line. This long thin line.
This long thin line. This tightrope.

Remember me is all I ask.
And if remembered be a task forget me.
This long thin line. This long thin line.
This long thin line. This tightrope.

C. G. Jung árnyéka...

Kép forrása: The Red Book

...a Vörös Könyv imaginatív képsorozatában megjelenik egy kalapos, szakállas, sötét szemű figura hosszú kabátban, akit C. G. Jung árnyékfiguraként aposztrofál
...röviden összefoglalva: Jung egész életében próbálta lelkész édesapja keresztény szemléletű 'örökségét' tovább/át/újragondolni: intuitív és szabad gondolkodó szellemiségének árnyéka így ellenpontként az elvakult keresztény mentalitást képviseli, amely élő hit helyett mereven követi a dogmatikát és Krisztus példaértékű életét szó szerinti értelmezéssel igyekszik utánozni

...akit bővebben is érdekel, íme a teljes történet:

...a képhez fűzött kommentár így szól: Ez itt az arany szövedék, melyben Isten árnyéka lakozik. / This is the golden fabric in which the shadow of God lives."

...az imagináció során Jung egy könyvtárba téved, ahol mind a könyvtáros, mind saját meglepetésére Thomas a Kempis: Krisztus követése című művét kölcsönzi ki - majd a könyvtáros kérdésére elmondja, hogy miközben magasra értékeli a tudományt, mégis úgy véli, hogy az élet néhány pillanatában a tudomány magunkra hagy bennünket
...a könyvtáros nem érti, miért kellene a kereszténységgel foglalkozni, 'az csak egy vallás', miközben Jung erre a megállapításra jut: nem dobhatjuk csak úgy félre a kereszténységet, hiszen talán több van benne, mint képzelnénk

...a könyvtár után Jung egy konyhába tér be, ahol beszélgetésbe elegyedik a könyvtáros kövér szakácsnőjével, aki lelkésznek nézi látogatóját, ugyanakkor mint kiderül, ő is ugyanazt a Thomas a Kempis könyvet olvassa (az édesanyjától kapta, mielőtt meghalt)
...Jung ezután a gondolataiba merül és azon töpreng, hogy egyrészt intuitív módon, a 'saját orra után' haladva szeretne hinni, ugyanakkor különleges értéket és elismerést tulajdonít annak, ahogy Krisztus tette ezt - és ekkor elfogja a nyugtalanító érzés, hogy valójában talán mégis szeretné 'imitálni' Krisztust

...ebben a pillanatban suhogás és csapkodás tölti meg a szobát, mintha egy madárraj röppent volna fel: árnyékszerű figurák suhannak át sietve a szobán
...Jung megszólítja egyiküket (a képen látható árnyékfigurát) és kiderül, hogy Jeruzsálembe igyekeznek, mert a legszentebb szentélyben akarnak imádkozni - ő maga pedig Ezékiel, aki anabaptista (a reformáció legradikálisabb irányzatának követője)
...Jung szeretne velük tartani, de kiderül, hogy ez nem lehetséges, mivel ő még él, az anabaptisták pedig már halottak - most pedig végigvándorolnak az összes zarándokhelyen, ugyanis annak ellenére, hogy igaz hitben haltak meg, nem nyugszanak békében, mert valamiről elfeledkeztek

...ekkor az 'árnyék' nekiszegezi Jungnak a kérdést, hogy mégis szerinte miről feledkeztek meg, majd fenyegetően megragadja őt - erre Jung hirtelen így szól: 'Távozz tőlem démon, nem élted meg a belső állatot!'
...az árnyék elillan, a szakácsnőt viszont megijesztik ezek a szavak - rendőrt hív, Jungot pedig letartóztatják és a bolondok házába szállítják, ahol 'vallási paranoia' diagnózist kap
...az orvos kedélyesen megállapítja a Kempis könyv láttán, hogy 'manapság Krisztus követése a bolondok házába vezet' és bár Jung állítja, hogy ő tökéletesen jól van, az orvos szerint fogalma sincs a saját betegségéről, ami rossz prognózissal és legjobb esetben is csak részleges felépüléssel jár
...a szakasz azzal zárul, hogy Jungot az ágyához vezetik és ő lassan nyugovóra tér, miközben két kérdés úszik át a gondolataiban: hogyan lehetne integrálni a 'szent őrületet' a mai társadalomba? és mi van, ha a társadalmat kellene inkább a 'szent őrülethez' integrálni?

...vajon mit szimbolizál ez a képsorozat?

...Jung spiritualitással kapcsolatos belső vívódása során az imagináció technikájának köszönhetően a konfliktusban álló énrészek önálló személyiséget kapnak:

    >>> a könyvtáros így hordozhatja Jung tudós lélekrészét, aki hajlamos az élet minden kérdésére racionális, mérhető, bizonyítható választ adni - a vallásra pedig csak legyint
    >>> a szakácsnő az anyai 'örökség' tulajdonosa: a kontrollálatlan és kiszámíthatatlan érzelmi változások megtestesítője Jung személyiségében - egyik pillanatban még teljes elfogadást biztosító, támogató, közös érdeklődést mutató szereplő, néhány mozzanat után pedig pánikhangulatban szeretne megszabadulni a kényelmetlen témát feszegető vendégtől
    >>> az árnyékfigura Jung elfojtott 'nyájra' vágyó, hasonlítani és idomulni akaró, szabálykövető, konformista érzéseit fejezi ki - amelyek egyáltalán nem meglepőek, ha figyelembe vesszük, hogy Jung ebben az időszakban a Freuddal való 'szakítás' utáni szakmai elszigeteltségében élt
    >>> a rendőrök a közösségi normák végrehajtói, Jung 'felettes énjének' katonái, akik minden kirívó viselkedést és a társadalmi elvárásoktól eltérő morális nézetet megtorolnak
    >>> az orvos pedig valószínűleg Jung pszichiáter énje, aki pontosan tudja, mi a diagnózis arra, ha valaki manapság spirituális válsággal küzd, kereszténységgel kapcsolatos dilemmákat hangoztat, miközben az állatias ösztönkésztetések tudomásul vételére szólít fel

...a belső konfliktus résztvevőinek megszemélyesítése segít a probléma tudatosításában és feldolgozásában - míg az elején magát Jungot is meglepi, hogy a könyv formájában kereszténységgel kapcsolatos belső tudást keres, a konfrontációknak köszönhetően (saját lélekrészeinek ellenállásával, valamint a külső normák megszegésének árával szembesülve) egyre tisztábban látja aktuális álláspontját a kérdésben
...a szakasz jól szemlélteti, hogy az árnyék feldolgozása nem az általa képviselt nézőpont átvételét jelenti: éppen ellenkezőleg, a vakhit tudattalan vágyának felismerése valószínűleg megóvta Jungot attól, hogy dogmatikus, utánzáson alapuló, zárt pszichológiai irányzatot indítson el

Híres álmok: Albert Einstein

Kép forrása: itt

...1890-95 (azaz 11-16 éves kora) között álmodta valamikor a következőket az elméleti fizika géniusza:

    "Az éjszaka közepén szánkóztam a barátaimmal. Elkezdtem lesiklani a domboldalon, de a szánkóm egyre csak gyorsult. Olyan gyorsan haladtam, hogy arra gondoltam: elértem a fénysebességet. Ezen a ponton felfelé néztem és a csillagokat láttam. A fényük megtört és még soha nem látott színeket hozott létre. Borzongató érzés töltött el. Kimondatlanul is megértettem, hogy életem legfontosabb gondolatának látványa tárul a szemem elé."

...az álom fontosságának érzése évtizedekkel később sem csökkent, sőt Einstein így fogalmazott:

    "Tudtam, hogy meg kell értenem ezt az álmot, és azt mondhatnánk, és ki is jelenteném, hogy a teljes tudományos karrierem tulajdonképpen az álmom értelmén való merengésből született."

Forrás: Jungcurrents

Kommentár nélkül :)

Eredeti kép forrása: itt

Mandalák a természetben...

Kép forrása: itt

...álombeli Selbst-szimbólumként találhatunk akár egy megkapóan harmonikus, körkörös és középpontosan szimmetrikus növényt is, amelynek a látványa elvarázsol, örömmel tölt el, megragad
...saját mély-valónk nemes egyszerűségére és természetességére csodálkozhatunk rá a növény-mandala képében, amely alapjaiban rendezett, dinamikus összhangban él a környezetével, közel a realitás talajához és a testi-ösztönös gyökerekhez

...a természet mandalái sokszor egyesítik a körkörös elrendezést és a - Fibonacci sorozat által leírt - spirál geometriáját (mint például ezen a képen)

Álomgyűjtemény: Vadászat

Kép forrása: Flickr

"Tegnap délután elszundítottam. Álmomban a macskám egy hatalmas egeret fogott. Szorosan tartotta a szájában, közben izgalomba jött, mindenfelé futkározott az egérrel a szájában és levert néhány kerámiát és képet."

/férfi álomgazdától/

Álmok a sötétben...

Kép: Stella De Genova

...vajon hogyan álmodnak azok az emberek, akik elveszítették a látásukat vagy soha nem is érzékelték a vizuális világot?

...a National Geographic magazin ismertet egy dán kutatást, amely erre a kérdésre kereste a választ: 50 felnőttel készítettek felmérést álmaikkal kapcsolatban - 11-en közülük születésük óta vakok, 14-en egy éves koruk után veszítették el a látásukat, továbbá 25-en látó kontrollszemélyek voltak

...a látó kontrollszemélyek mindannyian beszámoltak vizuális élményekről, legalább egy álom esetében
...a születésük óta vak személyek közül ezzel szemben senki sem tapasztalt vizuális élményeket álmodás közben
...azoknál a résztvevőknél, akik később szenvedtek látássérülést a következő tendencia érvényesült: minél régebb óta él a vizsgálati személy a látás képessége nélkül, annál kevesebbet lát álmában

...a látássérülés nem szünteti meg az álmodást, hanem a nappali szokásokhoz hasonlóan, más csatornákra tereli az érzékelést

...így az ízlelés élménye például a látássérüléssel élők csoportjaiban az álmok 18%-ában fordult elő a kontrollcsoport 7%-os arányához képest
...a szaglási benyomások esetében ugyanez az arány 30% (látássérüléssel) és 15% (ép látással), a tapintás élményével kapcsolatban 70% és 45%, az álombeli hallás előfordulásáról pedig 86% és 64% arányban számoltak be a vak, illetve a kontrollszemélyek
...a különbségek még ennél is markánsabbak, ha a születésük óta vaksággal élő személyek adatait külön vizsgáljuk: a résztvevők 26%-a ízlelt, 40%-a szagolt, 67%-a érintett és 93%-a hallott álmában

...az érzékelési csatornák különbségei ellenére az álmok érzelmi színezete és tartalma mégsem mutat nagy eltérést a csoportok között (hasonló arányban fordultak elő társas interakciók, sikerek és kudarcok, továbbá megegyezett az érzelmi skála és a különösség szintje is)

...egyedül a rémálmok tekintetében találtak jelentős eltérést a csoportok között: a vakon született személyek esetében 25%, a látásukat később elveszítő résztvevőknél 7%, míg a kontrollcsoportban 6% volt a rémálmok aránya
...az eredmény magyarázatához a kísérletvezetők megvizsgálták a vak személyek rémálmainak tartalmát - ezek sok esetben potenciális veszélyhelyzetekről szóltak: például eltévedésről, arról, hogy az álmodót elüti egy autó, beleesik egy gödörbe vagy elveszíti a vakvezető kutyáját
...a kutatók feltételezik, hogy az evolúciós elmélet alapján a rémálmok a veszélyhelyzetek 'szimulációjával' tulajdonképpen az alkalmazkodást segítik, így vak személyek esetében talán a fenyegetettség észlelését javíthatja az álombeli 'gyakorlás'

...személyes adalék: vajon azok, akik a látásukat egy éves koruk után veszítették el, a fenti gondolatmenet alapján miért nem a születésétől fogva vak csoporttal mutatnak hasonlóságot a rémálmok terén? - hiszen az evolúciós teória alapján, mivel jelenlegi életükben ugyanolyan veszélyhelyzetekkel küzdenek, ugyanannyira indokolt lenne az alkalmazkodás álombeli 'fejlesztése' (ha az álmok valóban csak ennyiről szólnának...)

A képen egy látássérüléssel élő művész, Stella De Genova 'Dream Under a Desert Sky' című festménye látható.

Zichy Mihály: Álom (~1860)

Kép forrása: itt

Rogier van der Weyden: Szergiusz pápa álma (The Dream of Pope Sergius, ~1430)

Kép forrása: Wikipaintings

...a reneszánsz festményen egy nyitott szobában láthatjuk Szergiusz pápát, akinek megjelenik egy angyal álmában
...az angyal elmondja Szergiusz pápának, hogy Szent Lambert püspököt meggyilkolták és a helyére Szent Hubert püspököt kell kineveznie (ezért tartja az angyal a kezében Szent Lambert püspöki süvegét és pásztorbotját)
...a kép jobb oldalán a pápa és két bíborosa találkozik egy jogásszal és egy nemessel, akik térden állva éppen petícióban kiváltságokat kérvényeznek
...a távolban megjelenik, ahogyan az álom beteljesül: a Szent Péter katedrális lépcsőjén Szergiusz pápa átadja Szent Hubertnek a püspöki süveget és a pásztorbotot

Szöveg forrása: itt

Archetípusok: Árnyék

Eredeti kép: Csontváry Kosztka Tivadar - Öreg halász (1916)

    "[Jung szerint] nemcsak jó és világos oldalaink vannak, hanem árnyoldalaink is. Ezen a személyiség minden sötét jellemvonását és baljós látószögét érti. Ezek nem holmi apró gyöngeségek vagy szépséghibák, hanem mindazon alacsonyrendű személyiségrészek, amelyek legalsóbb rétegei alig különböztethetők meg egy állat ösztöniségétől.

    Az árnyékhoz tartoznak a személy összes elfojtott kisebbrendű és vétkes részei, amelyek eddig tudattalanul uralkodtak s a tudatba integrálásra vártak. Ez nyomós morális probléma s egyben fontos lépés az önismeret felé.

    Álmainkban szaporán találkozgatunk árnyékunkkal, melynek képviselői velünk, az álmodóval azonos nemű álomszereplők: így nők prostituáltakkal vagy hasonló alakokkal akadnak össze álmukban, férfiak meg részeg csavargókkal, betörőkkel és deviánsokkal."

/C. G. Jung Alapfogalmainak lexikona I. kötet/

    A képen középen Csontváry Kosztka Tivadar: Öreg halász című festménye látható - a halász vonásaiban mintha szétválna 'jó' és 'rossz' (ezt szemléltetik az arc egyik, illetve másik feléről tükrözött képek a bal és a jobb oldalon).

Vaszilij Kandinszkij: Small Dream in Red (1925)

Kép forrása: Wikipaintings

Wilhelm Kotarbinski: Álom (Dream, ~1910)

Kép forrása: Wikipaintings

Mircea Eliade az álmok gazdagságáról...

Kép forrása: itt

    "Az álmokban, az álmodozásokban rejlő nosztalgia, vágy, lelkesedés stb. képei olyan erők, amelyek a történelmileg meghatározott emberi lényt saját 'történelmi pillanatába' zárt világánál százszorta gazdagabb szellemi világba röpítik át."

/Mircea Eliade: Képek és jelképek/

Vers: Pálfalvi Dorottya - Kinek mondod el álmaid

Kép forrása: itt

Pálfalvi Dorottya: Kinek mondod el álmaid

Kinek mondod el álmaidat,
mondd, ki a bizalmasod?
Ki hallgat meg türelemmel
nem mondva soha bírálatot?
Ki érint téged értő kézzel,
épp ott, s épp úgy, ahogy akarod
s ki az, akinek szomorú szavát
te épp ily figyelemmel hallgatod.

Forrás: Pálfalvi Dorottya író

Álomszimbólumok: zombi/élőhalott

Kép forrása: itt

• lény, amely valaha embernek született, de már 'se élő, se holt': az érzelemmentes, elidegenedett, a napi rutinban automatizálódott, vagy akár az emberhez nem méltó élet lehetőségének, továbbá a 'nem élek (igazán)!' érzés szimbóluma az álmokban
• aktuálisan felerősödött halálszorongást is tükrözhet, de szimbolikusan legalább ennyire ijesztő lehet annak lehetősége, hogy már egyáltalán nincs bennünk élet(kedv), belül üresség tátong és céljaink pusztán az életben maradásra redukálódtak (örömök, remények, ábrándok, szórakozás nélkül)
• fontos mozzanat lehet, hogy nem hajlandó meghalni: a másvilágról (azaz a tudattalanból) vissza-visszatérő alak, aki ismerősként egy korai trauma vagy eltemetett szeretteink fel-felidéződő emlékét, ismeretlenként, illetve arctalan tömegként pedig általában elutasított, borzalmasnak tekintett tulajdonságokat, impulzusokat hordoz (agresszív, gyilkos hajlamok; gátlástalan, őrületbe hajló, 'agyatlan' magatartás; dermedtség, érzelmi üresség; kontrollálatlan testiség) - olyan elfojtott késztetéseket képviselve, melyek erőfeszítéseink ellenére mégsem elnyomhatóak, időről időre 'kísértenek' (...hiszen nem elfojtást, hanem feldolgozást igényelnének)
• általában megszállott módon viselkednek, ezáltal utalhatnak olyan rögeszmés szokásokra, hiedelmekre vagy ideológiákra, amelyek uralják környezetünket (csoportnyomást gyakorolnak ránk), illetve amelyeknek mi magunk is rabul es(het)ünk - ezáltal figyelmeztethetnek a másoktól és a józan ítélőképességtől elszakadt gondolkodásmód ijesztő jelenlétére
• csapatosan megjeleníthetik követelőző környezetünket, amely nincs tekintettel teherbírásunkra, elnyomja érzéseinket, felemészti energiáinkat - kivéve, ha mindezt saját magunk generáljuk: túlterheljük magunkat, semmibe vesszük érzéseinket és elpazaroljuk energiáinkat (ebben az esetben viszont meg is tudjuk menteni saját magunkat: feltöltődéssel, valódi szeretetkapcsolatokkal, spontán, játékos, kreatív tevékenységekkel)

Archetípusok: Selbst ('mély-én', 'önvalónk', 'ősmagunk')

Kép: C. G. Jung illusztrációja a Vörös Könyvből (~1914-1930)

...az emberi psziché teljessége: tudatos és tudattalan összetevőink belső középpontja és egyben végtelen spektruma

    "A Selbst, a legmélyebb, legigazibb, legteljesebb önmagunk Jung szerint egy őskép (archetípus) formájában velünk születetten bennünk él, és nem más, mint egyfajta ránk jellemző mintázódása a 'mindenség' leképeződésének az emberben. Úgy véli, ez fogalmazódik meg abban a bibliai üzenetben, hogy 'Isten a saját képmására teremtette az embert.' Ebből következően minél közelebb kerülünk legmélyebb önmagunkhoz, vagy másképp fogalmazva: minél teljesebben kibontjuk (megvalósítjuk) a bennünk élő kozmoszt az individuáció folyamata során, annál közelebb kerülünk 'isteni lényegünkhöz'."

...ezzel a bejegyzéssel szeretnék elindítani egy új sorozatot, amely a jungi archetípusok álomszimbolikájának felismerésében és megértésében segíthet
...a képen látható (élet)fa koronájában megjelenő ragyogó kör (mandala) például a Selbst 'megcsillanásának' egyik kifejező ábrázolása

Idézet: V. Komlósi Annamária

Selbst-szimbólumok: mandala

Kép: C. G. Jung - Systema Munditotius

    "A szanszkrit mandala szó általános jelentése: 'kör'. A vallási gyakorlat és a pszichológia rajzolt, festett, térben megformált vagy eltáncolt kör-képeket ért alatta. Ilyen jellegű plasztikus alkotások elsősorban a tibeti buddhizmus keretein belül keletkeznek, táncfiguraként megjelenő kör-képekkel pedig derviskolostorokban találkozhatunk. Mint pszichológiai jelenség álmokban, bizonyos konfliktushelyzetekben és szkizofrénia esetén tűnik fel, spontán módon. A mandalákban gyakran kerül kifejezésre a négyesség vagy a négy többszöröse kereszt, csillag, négyzet, nyolcszög stb. formájában. Az alkímiában ezt a motívumot a 'quadratum circuli' [a kör négyszögesítése] képviseli.

    A tibeti buddhizmus a meditációt és a koncentrálást elősegítő kultikus eszköz (jantra) szerepét tulajdonítja a mandalának. Az alkímiában hasonló jelentőséggel bír, hiszen ott a négy egymást taszító elem egyesítését jelképezi. Modern individuumoknál való spontán jelentkezése indokolttá teszi funkcionális jelentőségének közelebbi vizsgálatát a pszichológiai kutatás keretében. A mandala ugyanis rendszerint pszichés disszociációs vagy dezorientációs állapotokban jelentkezik, például olyan 8-11 éves gyermekeknél, akiknek a szülei válni készülnek; felnőtteknél, akik neurózisuk és annak kezelése következtében az emberi természet ellentét-problematikájával konfrontálódnak és ennek megfelelően útvesztőbe kerülnek; vagy szkizofréniás betegeknél, akiknek a világképe értelmezhetetlen tudattalan tartalmak betörése folytán rendezetlenné válik. Ilyen esetekben jól megfigyelhető, hogyan kompenzálja a kör-kép szigorú rendje a pszichés állapot rendezetlenségét és zavarodottságát - mégpedig azáltal, hogy konstruál egy középpontot, ami felé minden más irányul, vagy koncentrikusan elrendezi a sokrétű, ellentétes és összeegyeztethetetlen tartalmakat. A jelenség nyilvánvalóan a természetnek az öngyógyításra tett kísérlete; hátterében nem tudatos szándék, hanem ösztönös impulzus áll."

/Carl Gustav Jung: Mandala - Képek a tudattalanból/

Moritz Stifter: Allegory of Dream (~1890)

Kép forrása: itt

Hány pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez?

...avagy variációk egy körtére:

Hány pszichoterapeuta kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Csak egy, de a körtének is akarnia kell a változást.

Hány viselkedésterapeuta kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Egy sem. Csak ignoráld a körtét, majd helyezd el más világító körték között. A deviáns körte idővel módosítani fogja a viselkedését.

Hány dinamikus szemléletű terapeuta kell egy villanykörte kicseréléséhez?
A körte kiégett állapota csak egy tünet. Meg kell értened a meghibásodás tudattalan okait, mielőtt bármin is változtathatnál.

Hány freudiánus terapeuta kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Kettő. Egy, aki berakja a körtét és egy, aki tartja a péniszt... ööö, úgy értem, a létrát.

Hány Gestalt-pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Egy sem. Ha körülvesszük fényesen ragyogó körtékkel, a szemünk úgy fogja észlelni, mintha a kiégett körte is világítana.

Hány szociálpszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Az összes!

Hány statisztikus kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Ne is törődj vele. Egyetlen villanykörtéről nem lehet megbízható következtetéseket levonni.

Hány gyerekpszichológus villanykörte kicseréléséhez?
Megtiltom, hogy megváltoztasd azt a szegény körtét!

Hány jungiánus terapeuta kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Egy sem. A belső egyensúly eléréséhez el kell fogadnunk az árnyékot.

Hány kognitív pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Három. Egy, aki faládákat helyez egymásra, hogy elérje a körtét, egy, aki hangosan verbalizálja a gondolatait és egy, aki mindvégig hármasával számol visszafelé.

Hány személyközpontú terapeuta kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Ha jól értem, ki szeretné cserélni a villanykörtét, igaz?

Hány humanisztikus pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Ártalmas dolog a körtét kiégettnek bélyegezni. Ünnepelnünk kell minden egyes körte páratlan egyediségét!

Hány transzperszonális pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Csak egy, de a munka nagyobb részét a körtének kell elvégeznie; a terapeauta csupán kíséri és támogatja őt ebben a folyamatban.

Hány exisztencialista pszichológus kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Félreérted a szituációt. A körtében így nyilvánul meg az esszenciális körteség élménye.

Hány pszichológia professzor kell egy villanykörte kicseréléséhez?
Csak egy - de két szakdolgozatát író hallgatóval, akikkel együtt végül három kutatást publikálnak erről.

Forrás (nagyrészt): itt

Feldmár András az álmokról...

Kép forrása: itt

...két nagyon fontos szempontot fejt ki: a) egy álomnak sohasem egyetlen megfejtése van, továbbá b) az álom rétegeiben felfejthetjük a gyerekkor emléknyomait, a jelen külső történéseit és belső dinamikánkat (amely ugyan előremutató lehet, de nem feltétlenül a prekogníció értelmében):

    "Az álmokra soha nem lehet azt mondani, hogy megvan az egyetlen értelmezésük. Lehet bennük négy-öt-hat különböző történet, és mindegyik lehet igaz. Bármilyen álomról is legyen szó, jó kérdés, az, hogy miért éppen akkor álmodtad, amikor álmodtad. Valamivel rezonálsz. Azt mondanám, hogy valószínűleg azért álmodtad akkor, amikor álmodtad, mert valami történik az életedben, ami hasonló, mondjuk például új környezetbe akarsz kerülni, s nem tudod, hogy ott elfogadnak-e vagy sem. Az is lehet, hogy egy új kapcsolatod van kialakulóban. Egy új kapcsolatban is, amikor két ember találkozik, mind a kettő félhet attól, hogy a másik nem fogja elfogadni. Attól, hogy az én immunrendszerem távol fog téged tartani, s ebből a kapcsolatból nem lesz semmi, vagy a te immunrendszered fog engem távol tartani, és ezért nem lesz jó a kapcsolatunk. Meg kell az embernek kérdeznie magától, hogy miért pont azon az éjjelen álmodta amit álmodott, s ebből is lehet információhoz jutni.

    Az álomnak általában három rétege van. Az egyik a gyerekkor, a múlt, a másik valami a jelenből, a külvilág, a harmadik pedig a belvilág. A múlt szólhat anyám s apám kapcsolatáról, a jelen egy – valaki mással való – kapcsolatomról, a belvilág pedig a saját magammal való kapcsolatomról. Minden álomban meg lehet találni legalább ezt a három szintet. Benne van a jövő is, de azt azért nem említettem, mert a jövő vizsgálata oda vezetne, hogy az ember kihasználja az álmait. Szerintem nem jó úgy élni, hogy az ember az álmait arra használja, hogy elhatározzon valamit. Ezt azért mondom, mert az álmok is hazudhatnak. Az ember minden tudatállapotban tud hazudni. Szerintem arra, hogy az ember elhatározza, mit akar, s mit nem akar csinálni, a legjobb tudatállapot a normális, éber tudatállapot. Ha az álmodó rájön, hogy az álmait használja arra, hogy másnap mit egyen reggelire, vagy hogy fölhívja-e a barátját vagy sem, szóval arra, hogy minden elhatározását az álmomból próbálja kiszedni, akkor nagyon hamar teljesen beködösíti az egész álmát úgy, hogy nem fogja tudni jóslásra használni őket. Lehet, hogy pontosan ugyan azok az ambivalenciák jelennek majd meg az álmában is, mint a nappali életében. Az én élményem az, hogy az álmok ilyenkor nagyon fellebbeznek, s egyfajta álomforradalom alakul ki, ha úgy érzik az álmok, hogy az ember nagyon ki akarja őket használni. Ezért nem beszéltem a jövőről."

/Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa/

Beatrix Potter: The Peculiar Dream of Mr. Samuel Whiskers upon the Subject of Dutch Cheese (~1918)

Kép forrása: itt

Julie Paschkis: Álmatlanság (Insomnia, ~2008)

Kép forrása: itt

    "Gyerekkoromban egy szobában laktam a nővéremmel, aki egyszer azt mesélte, hogy miután én elaludtam, egy varázslatos ló eljött érte és elvágtatott vele. Én is vágytam arra, hogy elragadjon a ló, de képtelen voltam ébren maradni.

    Most, hogy már felnőttem, ébren tudok maradni - olyannyira, hogy időnként képtelen vagyok elaludni..."

Forrás: itt

Hessam Abrishami: Spring Dream (~1984 és 2005 között)

Kép forrása: itt

C. G. Jung a rügyeit bontogató álmokról...

Kép: Vincent Van Gogh - Virágzó mandulafa (1890)

    "Szerintem az álmok olyanok, mint a természet, amelyben nem lakozik csalási szándék, hanem inkább megvall valamit, ahogy éppen tudja - mint a rügyeit bontogató fa vagy a táplálékot kereső állat, mindkettő lehetőségeit a környezet szabja meg."

/Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok/

A máltai Alvó Vénusz...

Kép forrása: Wikipedia

...vagy más néven Alvó Hölgy már nagyon régóta álmodik: időszámításunk előtt 4000 és 2500 között készítették
...lakhelye a máltai Ħal Saflieni-i hipogeum, egy i. e. 3300 és i. e. 2500 között épült föld alatti sírtemplom

    "A szobor rituális áldozat, vagy jós által ajánlott betegséggyógyító kúra egyik kelléke lehetett. Más vélemények szerint a parányi Alvó Nő inkább álmodó papnő volt. A transzállapotban levő jós, akárcsak a krétai kígyós és mákgubós istennők – a későbbi delphoi jövendőmondókhoz, vagy a római kori látnok Sibyllához hasonlóan – bódító hatás alatt álltak. A tudósok feltételezik, hogy a Fő terem számos falfülkéjét 'alvásra' használták. Ám az még ma sem tisztázott, hogy a föld alatti teremben alvás mint ihletet, a holtak birodalmából jóslatot hozó valódi álom, vagy egy ókori kultikus gyógymód, az 'inkubáció' része, vagy a haldoklók utolsó elalvásának helyszíne, illetve a temetési szertartások előtt a halottak ravatala volt."

...természet és anyaság, élet-halál, múlt-jövő, betegség-alvás-gyógyulás mind-mind megférnek a titokzatos hölgy szendergésében...

Forrás: Wikipedia

Álomszimbólumok: lépcső

Kép forrása: itt

• hagyományosan az égi, szellemi szférába való felemelkedésnek, illetve a föld mélységeibe való alászállásnak, az átalakulás szimbóluma - a lélektan nyelvén mindez a tudat magasabb szintre emelkedését (például új felismeréseket, fejlődést, önismereti előrelépést), illetve a tudattalanba való leszállást (például elmélyülést vagy regressziót) jelenthet
• jellegzetessége a fokozatosság: a lépésről-lépésre haladás fontos része lehet aktuális életünknek vagy esetleg éppen hiányozhat mostani hozzáállásunkból
• lépcsőfokok hiánya esetén talán éppen elakadtunk valamivel, nagyobb erőfeszítésre vagy ügyességre van szükségünk, ugyanakkor veszélyessé is válhat az út, ha a 'tartó szerkezetünk' ingatag és/vagy törékeny - így a jó döntés bizonyos esetekben a megáll(apod)ás lehet
• hirtelen megvilágosodások, misztikus élmények, illetve beavatások próbatételeinek és az alvilágba való utazásnak egyaránt fontos részét képezheti a fokozatos, kitartó erőfeszítéssel járó előrehaladás, amit a lépcső képvisel és amely végül eljuttathat a vágyott célhoz 
• míg a híd horizontálisan íveli át a teret, a lépcső vertikálisan kötheti össze az egyént a mostani és az elkövetkezendő létállapotával (akár a magasabbra jutás, akár a visszalépés vagy az elmélyülés értelmében)
• haladási képességünk tükrözheti jelenlegi közérzetünket: például egyensúlyunk és (lelki) erőnk mértékét, magabiztosságunkat vagy éppen szorongásunkat, céltudatosságunkat vagy bizonytalanságunkat - azon érzéseinket, amelyek egy teljesítmény- vagy kapcsolati helyzetben (vagy freudi értelmezés szerint akár szex közben) mostanában valószínűleg felerősödtek
• a szintek közötti mozgás mindenképpen egyfajta belső elmozdulást, illetve ennek igényét jelzi: annak hatására, ahonnan elindultunk - a lépcsőn átélt érzések közepette - egy új hely, azaz állapot felé igyekszünk (ha éppen nem az ellenkező irány felé vágyódunk, ahová már nincs visszaút)
• az egyenes lépcsők közvetlen, tudatos céljaink felé vihetnek, a kacskaringós vagy különösképpen a spirál alakú lépcsők ugyanakkor a nehezebben elérhető, nagyobb ívű, átfogó életcélokat, illetve a lelki fejlődés jellegzetességeit jeleníthetik meg (amely sokszor, de más-más szinten visszatér ugyanazon témákhoz, problémákhoz, továbbá időről időre elkanyarodik a személyiség 'tengelyétől')

Álom a romantika korában...

Kép forrása: Flickr

...Novalis (1872−1801) álma a kék virágról a romantika jelképe lett - hiszen a törékeny szerelem, a természetes szépség, a magány, valamint az autentikus lét utáni vágy gyönyörű szimbóluma:

„Valami édes szender fogta el, leírhatatlan eseményeket álmodott; álmából új megvilágosodás ébresztette fel. Egy forrás szélén, puha gyepen találta magát, a forrás a légbe áradt ki, és abban mintha elemésztődött volna; nem nagy távolságban tarka erezetű sötétkék sziklák emelkedtek; a napvilág vadabb és világosabb volt, mint máskor az ég feketén kékes és tökéletesen tiszta. De ami teljes erővel vonzotta, az a forrás közvetlen közelében egy magas, világoskék virág volt, mely széles leveleivel megérintette az ifjút. Körülötte számlálhatatlan virág pompázott mindenféle színben, és fenséges illat töltötte be a levegőt. Nem látott mást, csak a kék virágot, és hosszasan szemlélte megnevezhetetlen gyöngédséggel. Amikor azonban közeledni akart feléje, a virág hirtelen mozogni és változni kezdett. A levelek csillogóbbak lettek, a növekvő szárra simultak, a virág az ifjú felé hajolt, a szirmok két kiterített gallért mutattak, melyben egy gyengéd arc lebegett.”

/Novalis: Heinrich von Ofterdingen/

Álomszentélyek: álomágy morajlós altatóval...

Kép forrása: itt

Álomzenék: Seth Ford-Young

...Chopin noktürn egy kicsit másképp szigorúan álmodozáshoz...

Verena Kast az álmok szerepéről Marc Chagall művészetében...

Kép: Marc Chagall - A jelenés (1917/c.1937)

    "Elsősorban a művészek azok, akik az archetípusos képeket átültetik a jelen nyelvére, akik átformálják, olykor egész életük folyamán új meg új formába öntik ezeket a képeket. Előfordul, hogy egy álomból merítik az archetípusos képet. 'Életem' című könyvében Chagall leírja, mit álmodott egyszer parányi szobácskájában Szentpéterváron, ahol illegálisan tanult, mert a zsidóknak akkor tilos volt körzeteiket elhagyni.

    'Egyszer csak megnyílik a plafon, szárnyas alak ereszkedik le nagy zajjal, felhők gomolygásával telik meg a szoba. Hallom a szárnysuhogást. Angyal, gondolom. De szememet nem tudom kinyitni, nagyon is világos van, erős a fény. Átkutat minden zugot, aztán felemelkedik és eltűnik a résen át, ahol bejött, magával viszi a sok fényt, kékséget. Most megint sötét a szoba. Felébredek.'

    Chagall elmondja, hogy ennek az álomnak köszönheti 'A jelenés' című, 1917-ben festett képét. De nem csak ezt a képet: Chagall képeiről sohasem hiányoznak az angyalok.

    Az angyalok archetípusos szimbólumok, amelyeknek éppen manapság megint nagy a jelentőségük. Az angyalokat egy istenség szolgálatában álló, annak megbízásait teljesítő, túlvilági lényeknek látjuk, akik kísérik az embert életútján és halála útján. Mint követek, megbízást adnak át az embernek, és a megbízással együtt energiát is annak teljesítéséhez. Az angyalok kapcsolatot is teremtenek: a hagyomány szerint összekötők ég és föld között; egyesíthetik is azt, ami elszakadt. Ebben a 'kapcsolatteremtésben' határokat lépnek át, újat teremtenek; ami eltörött, újra egésszé válhat, fényes világosság váltja fel a sötétséget, s ez azt is jelenti, hogy felfogjuk a dolgok értelmét.

    Chagallnál a művészi alkotás múzsája az angyal, isteni ihlet. Amikor az angyal leszáll a földre, hírül adja, hogy az isteni sugallat megvalósulhat, műalkotássá formálódhat. Amikor álmát látta, Chagall nagy szegénységben és bizonytalanságban élt, kérdéses volt, hogy továbbtanulhat-e, lesz-e belőle festőművész. Álma megerősítette abban, hogy felülről jövő megbízatása van, megerősítette hivatásérzetében. Az angyal nagy zengés-bongás közepette hatol be a szobácskába, hatalmas erőt, dinamikát hoz magával. Egész életében újra meg újra megfesti Chagall ezt az angyalt, újra meg újra átülteti a jelen nyelvére. Még a tehenek is lehetnek nála angyalok!"

/Verena Kast: Álmok/

Vers: Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség

Kép forrása: itt

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: "ébredj a valóra".
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd százév után,
ha összeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanában rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

Álomrajzok: Ördögök

    "Azt álmodtam, hogy a szüleimnek volt két ördög-ikertestvére, akikről nem tudtam. Egy nap lefeküdtem és ők le akarták tépn a lábamat, aztán sírva felébredtem."

/Dania, Mexikó/

Kép: Kinga Janiak

Vers: József Attila - Eszmélet

Kép: Setsiri Silapasuwanchai - Cloud And Sky At Night

József Attila: Eszmélet

1

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

Dreampire - álomvideó-gyűjtés és közösségi álommegosztás...

Kép forrása: Mozi24

    "A Dreampire csapat tagjai álmokat gyűjtenek, amelyekből aztán adatbázist készítenek, installációkat és színházi performance-t szerveznek.

Kapronczai Erika [nyilatkozata]:

    Szeretnénk pédául egy álomfülkét, amit ki lehet tenni bárhol a városban, közösségi eseményeken, fesztiválokon. Így az álommesélés egy igazán privát helyzetben tud zajlani. Ez egyébként már sokkal közelebb van ahhoz, ahogy majd az online közösségi oldalt fogják használni. Ha beindul, a felhasználók a napi rutin részeként kapják majd elő ébredés után a webkamerájukat, hogy rögzítsék az álmukat.

    Hosszú távú terv, hogy egy program az élő beszédet szövegesíti majd a site-on, felismeri a kulcsszavakat, és ajánl neked más álmokat, amikben hasonló motívumok fordulnak elő. Így konkrét “álomtársakat” találhatsz, és velük is felveheted a kapcsolatot. A DREAMPIRE-t tehát a Facebook és a YouTube ötvözeteként kell elképzelni. Egy videóarchívum, ami social networking térként is funkcionál. Ezen belül lesznek még egyéb izgalmas, játékos funkciók is, de ennek a részleteibe most még nem megyek bele...

    Nem foglalkozunk álomfejtéssel, nem tapadunk semmilyen pszichológiai iskolához vagy módszerhez. Mi csak gyűjtünk, mint Kodály a népdalokat."

Teljes cikk: Mozi24

Dreampire videó: Londoni gyűjtés

Gyakori álmok: meztelen vagyok!

Kép: Pauline Greefhorst

• az alulöltözöttség/meztelenség a maga helyén, pozitív érzések kíséretében a természetességnek, valódi önmagunk felvállalásának, valamint a szexualitás spontán, örömteli kifejezésének a jele lehet - (rém)álmainkban azonban gyakran nyilvános helyen találjuk magunkat hiányos ruházatban vagy teljesen pucéran és ez aggasztó, kínos reakciókat eredményez
• kézenfekvő értelmezés a testi szégyenlősség, a levetkőzéstől való félelem, illetve a nemi vágyak kifejezésével kapcsolatos szorongás (továbbá ezek hátterében az elfojtott exhibicionizmus), ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek az álmok nem feltétlenül állnak közvetlen kapcsolatban az intim testiséggel járó helyzetekkel - inkább lelki síkon a szociális interakciókban megnyilvánuló feszengésre, érzelmi 'kirohanások' utáni szégyenre vagy véleménnyilvánítást követő elbizonytalanodásra utalnak (különösen akkor, ha szeretünk rejtőzködni, miközben elismerésre vágyunk...)
• az érzés, hogy "többet mutatunk a kelleténél" összefüggésben állhat egy aktuális kapcsolattal és/vagy csoporthelyzettel, amelyben talán óvatlanul feltárulkoztunk (érzékeny témáról, törékeny érzésekről, bizalmas gondolatokról beszéltünk), miközben a viszony(ok) nem nyújt(anak) elegendő biztonságot az intimitásnak ehhez az új szintjéhez
• fontos mozzanata lehet az álomnak, hogy milyen szereplők jelenlétében, illetve mely helyszín(ek)en vagyunk zavarban testünk(-lelkünk) lecsupaszításával: mindez rávilágíthat arra, hogy talán nem a megfelelő személyek társaságában és/vagy helyzetekben keressük az intimitást, a magánügyek megvitatásának lehetőségét, az érzelmi támogatást vagy a bizalmas légkört
• ezekben az álmokban 'vékony a máz' (~ a 'perszóna', azaz lelki maszk), amelyet hordunk ('nonkonformista' módon viselkedünk) - ami kétfajta tudatos hozzáállásra figyelmeztethet: egyrészt tükrözheti, hogy valóban túlságosan nyíltak, naívak és közvetlenek vagyunk, másrészt azonban bátoríthat arra is, hogy fedjük fel végre őszintén önmagunkat, ne bújjunk el szerepeink, kliséink mögé (az első eset talán az introvertált, a második pedig az extravertált személyekre jellemzőbb, akiknél gyakran vékony, törékeny (I) illetve vastag, áthatolhatatlan (E) a 'perszóna')
• habitusunk mellett az álombeli szégyenérzés táplálkozhat neveltetésünkből, esetleges traumá(i)nkból és a mindezekből összeálló érzelmileg telített komplexusokból: a kínosság érzésével jár, amikor akaratunkon kívül felfedjük 'érzékeny részeinket' (például túlreagálunk egy helyzetet vagy 'elszóljuk magunkat' egy témával kapcsolatban), azaz lelepleződik tökéletlenségünk, esendő emberi mivoltunk
• egy hiányzó ruhadarab vagy egy bizonyos fedetlen testrész hangsúlyossága esetén érdemes foglalkozni az adott terület szimbolikájával is - például a nemi szervek a szexualitás mellett feminin/maszkulin magatartásról is árulkodhatnak, a női mellek pedig az erotika mellett az anyaság képzetkörét szintén felidézhetik
• mivel általában új kapcsolatok vagy szokatlan szituációk váltják ki az önfeltárás igényének/veszélyeinek dilemmáját, az álom segítségével tudatosíthatjuk érzéseinket és mérlegelhetjük, hogy melyik irányba érdemes elmozdulnunk: önmagunk felvállalása felé (akár a neheztelés vagy a nevetségesség lehetősége mellett is) vagy inkább kitárulkozásunk mérsékelésének irányába (a kevesebb figyelem és a különlegesség érzésének csökkenése ellenére is)

Álmok a Ridikülben...

...színes társaság beszélget az álmokról Jakupcsek Gabriella Ridikül című televíziós műsorában:

    "Marjai Judit modell, fotós, közéleti személyiség ébredés után lefotózza az álmait. Képei sokszor különleges, álomszerű, nemegyszer meghökkentő víziók. Úgy tartja, hogy az, aki nem érti az álmait, nem érti önmagát. Álmainkat – és saját magunkat is – magunknak kell megfejtenünk."

    "Dobó Kata színésznő, műsorvezető úgy gondolja, hogy válsághelyzetekben segítenek az álmok. Életének egy szakaszában katasztrófaálmokkal küzdött, de mindig túlélte a hajótörést, a hurrikánt, a cunamit. Mióta kislánya, Szofi megszületett, megszűntek ezek a rémképek."

    "Bagdi Bella énekesnő, személyiségfejlesztő tréner amikor elkezdett foglalkozni az álmaival, úgy érezte magát, mintha idegen nyelvet tanulna. Tíz éven át vezetett álomnaplót, amit fontos önismereti eszköznek tart ma is. Segítségével megtanulta értelmezni álmai üzenetét. Úgy gondolja, az álmok segítenek feldolgozni életünk eseményeit. Az a dolguk, hogy megmutassák a megoldást, hogy valami jót hozzanak számunkra."

    "Dr. Parádi József pszichiáter, pszichoterapeuta évek óta foglalkozik az álmok értelmezésével, hét évig vezette az álomszínházat. Meggyőződése, hogy minden álom jót akar. Az álom érzelem, az érzelmeinkről szól. Úgy tapasztalja, kevés férfi foglalkozik az álmaival, mert túl racionálisan gondolkodnak. Egy ideig ő is így élt, azonban egy krízishelyzetben nap, mint nap kemény álmokkal kellett megküzdenie. A legfontosabbnak az tartja, hogy megértsük saját álmainkat. Az álomban minden alak mi magunk vagyunk, minden alak szimbólum. A rémálmaink roppant hasznosak, hiszen a világ a félelemről szól, csak sajnos jelenleg minden elnyomja ezt az érzést."

Slava Posudevsky: My Dream (2013)

Kép forrása: itt

Mese: Vízi Péter és Vízi Pál

Vízi Péter és Vízi Pál /magyar népmese/

Kép forrása: itt

    Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy öreg király, s annak egy szépséges szép leánya. Akadt is a királykisasszonynak kérője, nem egy, de tizenkettő is. Hanem az öreg király egyhez sem adta, mert egy éjjel valami csudálatos álmot látott, azt elébb meg akarta fejtetni az ország bölcs embereivel. Az volt a király álma, hogy a leánya két korsó vizet kiöntött a földre, az a víz elkezdett áradni, s olyan nagyra áradott, mint a tenger; elborította az ő országát, de nemcsak azt, elborította az egész világot.

    Reggel, amint felkelt a király, összehívatta mind az ország bölcseit, a jövendőmondókat, az álomfejtőket, s elmondotta nekik az álmát. Összeültek a bölcsek, s nagy tanakodás után meg is fejtették az álmát a királynak. Azt mondták, hogy az a két korsó víz két vitéz fiút jelent, s azzal a két vitéz fiúval a királykisasszonyt áldja meg az Isten. A kiöntött víz áradása a két fiú vitézségét jelenti, s az a szörnyű nagy áradás azt jelenti, hogy az a két fiú elfoglalja az egész világot s egyben az öreg király országát is.

    Megijedt az öreg király ettől az álomfejtéstől. Az ország bölcsei azt tanácsolták, hogy ne adja férjhez a leányát, hanem a legmagasabb hegy tetején építtessen egy kis vasházat; azon a vasházon ne legyen se ajtó, se ablak, csak éppen egy akkora lik, hogy egy csupor meg egy tányér s mi más egyéb beférjen rajta. Ebbe a kicsi házacskába zárja be a leányát, ki se eressze soha, s akkor soha be nem teljesedik az álma.

    Hát az öreg király megfogadta a bölcs emberek tanácsát, fölvitette a leányát a legmagasabb hegy tetejére, körülépítette egy kis vasházacskával, s azon csak éppen akkora likat hagyatott, hogy enni- s innivalót beadhassanak neki.

    Hej, sírt a szegény királykisasszony, szakadott a könnye, mint a záporeső. De hiába sírt, az öreg király nem kegyelmezett. Sírás volt éjjele-nappala. Nem látta a fényes napot, nem látott sem embert, sem állatot.

    Egyszer, mi történt, mi nem, elég ahhoz, hogy nagy csuda történt: a kis vasházacska földjéből forrásvíz buggyant ki. A királykisasszony nagy örömmel ivott belőle, aztán lefeküdött, elaludott szépen, csöndesen. S ím halljatok csudát! - két aranyhajú gyermek játszadozott reggel körülötte.

    Éppen Péter és Pál napja volt, s a királykisasszony a két fiút elnevezte Péternek és Pálnak, s arról a forrásvízről még vezetéknevet is adott nekik. Úgy hívta őket: Vízi Péter és Vízi Pál.

    Telt-múlt az idő, a királykisasszonynak elmúlt a rossz kedve, dajkálta, nevelte a gyermekeket, s mire hétesztendősek lettek, úgy megerősödtek, hogy egyszerre csak nekidőltek a vasházacska falának, s az oldalát kidöntötték. Most már mehettek, amerre szívüknek tetszett. A fiúk az anyjukkal együtt azt határozták, hogy az anyjuk csak maradjon a házacskában, az oldalát helyreállítják, s maradjon ott, míg visszajönnek a szabadítására.

    Elindult a két fiú, bementek a városba, ott szereztek maguknak nyilat, kardot, kést, mindenféle fegyvereket, aztán addig mentek, mendegéltek, míg egy rengeteg erdőbe nem értek. Rengeteg erdőben addig mentek, míg egyszerre csak az út kétfelé vált. Ottan letelepedettek egy fa alá. Nem is gondolták, hogy miféle fa alá telepedtek. Ez a világ jósfája* volt. Aki e fa alatt valamit kívánt, annak minden kívánsága teljesedett.

    Leült a két fiú a fa alá, ottan beszélgetnek, tanakodnak. Egyszerre csak azt mondja az egyik:
    - Hej, istenem, de jó volna egy kicsi ropogós malacpecsenye.

    Abban a pillanatban, ahogy elsóhajtotta magát, leesett a fáról egy sült malac. Most már tudták, hogy a világ jósfája alatt vannak.

    Kívántak is mindenféle jó ennivalót, innivalót, s a fáról csak úgy hullott le, amit szemük-szájuk kívánt. Mikor aztán jóllaktak, s jól kipihenték magukat, mondja Péter:
    - No, öcsém, itt kétfelé válik az út, váljunk el mi is egymástól. Merre akarsz menni, jobbra-e vagy balra?

    Azt mondta Pál, hogy ő jobbra megyen.
    - Jól van, öcsém - mondotta Péter -, akkor én balra megyek. De előbb a késünket szúrjuk belé ebbe a fába, s ha majd valamelyik visszakerekedik kettőnk közül, húzza ki a másiknak a kését. Hogyha fehér víz folyik ki utána, az azt jelenti, hogy a másik él és jó dolga van. De ha piros vér folyik, az a másiknak a halálát jelenti.

    Beleszúrják a késüket a fába, keserves könnyhullatások közt elbúcsúznak egymástól, Péter ment balra, Pál jobbra.

    Alighogy elváltak egymástól, Péter meglát egy farkast, ráhúzza a nyilat, meg akarja lőni, de a farkas könyörögni kezdett, hogy ne bántsa, inkább egy kölykét nekiadja. Jól van, Péter nem ölte meg a farkast, de a kölyköt elfogadta, s vitte magával. Megy, mendegél, s meglát egy tigrist, célba veszi azt is, de mondja a tigris:
    - Ne lőj meg, királyfi, neked adom egy kölykemet, bizony hasznát veszed ennek.

    Péter leeresztette a nyilát, a tigrist nem lőtte meg, hanem a kölykét magával vitte, és úgy ment tovább tigris- és farkaskölyökkel. Amint menne, mendegélne, elejébe toppan egy oroszlán. De biz ő nem ijedt meg, célba veszi ezt is. Mondta az oroszlán:
    - Hallod-e, te királyfi, ne ölj meg, inkább neked adom egy kölykemet, bizony még hasznát veheted.

    A királyfi megkegyelmezett az oroszlánnak is, elfogadta a kölykét, úgy ment tovább a három kölyökkel. Mentek, mendegéltek hetedhét ország ellen, erdőkön-mezőkön által, s egyszer beérnek egy rettentő nagy városba. De abban a városban minden ház gyászfeketébe volt húzva. Az utcák is be voltak teregetve gyászfekete posztóval, de még a hidak is, de még a fák is. Volt a város végén egy kicsi ház, abban lakott egy öregasszony.

    Bemegy ahhoz Péter, köszönti illendőképpen, s kérdi:
    - Ugyan bizony, öreganyám, miért húzták ezt a várost gyászfeketébe?

    - Jaj, lelkem, fiam, ne is kérdezd! Ennek előtte huszonnégy esztendővel egy irgalmatlan nagy sárkány keresztülrepült a városon, s a város kútjába beleeresztett egy tojást. Abból a tojásból kikelt egy tizenkét fejű sárkány s ez a sárkány adót vetett ki a városra, hogy csak úgy ad vizet, ha minden esztendőben egy tizennyolc esztendős leányt a kútba vetnek. Ebben az esztendőben csak egy tizennyolc esztendős leány van. És ez a királyé. Most rá került a sor. Azt üzente a királynak a sárkány, hogy ha a leányát szépszerével odaadja, többet nem sanyargatja a várost, mert a királykisasszonnyal elrepül nagy Sárkányországba. Hiszen csak akadna egy vitéz ember, aki a sárkányt megölje, nekiadná a király a leányát s fele országát.

    "No, Péter - gondolta magában a fiú -, most mutasd meg, hogy mit tudsz!"

    A királykisasszonyt másnap kellett vinni a kúthoz, Péter hát lefeküdött az öregasszonynál, hogy jól kipihenje magát, de hajnalhasadáskor felkelt, jól kifente a kardját, adott az állatainak is enni, amennyi csak beléjük fért, s úgy sétált a város kútjához. Hát úgy dél felé hozzák a szegény királykisasszonyt gyászfeketébe vont hintón, a hintó előtt tizenkét paripa, mind a tizenkettő hollófekete, s azokon is gyászfekete posztó. Jött a hintó után a nép is, de jó messziről, sírt a királykisasszony, sírt az apja, anyja, sírt minden jólélek. Csak egy ember jött a királykisasszonnyal: a vörös herceg. Ez eléállott, hogy ő majd megöli a tizenkét fejű sárkányt. Vízi Péter föl sem ment a királyhoz, nem is ajánlotta magát, csak ott állott a kútnál, s várta a sárkányt.

    Hát egyszerre csak nagy buggyokat vet a víz, kavarodik-zavarodik, a színében sötétre változik. Aztán csak szakadni kezd a kútból a vörös láng, a kék láng, a zöld láng: ez már a sárkány torkából szakadott ki. Ím, csakugyan jő a sárkány, kiveti magát a kútból, tátogatja rettentő nagy száját, mind a tizenkettőt, üti a földet a farkával, hogy csak úgy döngött-rengett belé.

    Haj, uramistenem, a vörös hercegnek sem kellett egyéb, egyszeriben inába szakadt a bátorsága, s nagy hirtelen fölmászott egy fűzfára. De bezzeg nem ijedt meg Vízi Péter. Kirántotta széles, görbe kardját, s neki a sárkánynak. Szakadt a verejték Vízi Péterről, de szakadt a sárkányról is, mert hiába erősködtek, sem Vízi Péter nem tudta halálosan megvágni, sem a sárkány nem tudott úgy fordulni, hogy a farkával megcsaphassa Vízi Pétert, pedig mind azon mesterkedett. Hanem mikor az állatok látták, hogy a gazdájuk mindjárt a fűbe harap, uccu neki a sárkánynak, a tigris lekapta a farkát, megragadta az oroszlán is, meg a farkas is, s abban a szempillantásban Vízi Péter beleugrott a sárkány tizenkettedik szájába, nagy hirtelen a buzogányával kipeckelte a száját, leszaladt a gyomrába, ottan megtalálta a sárkány lelkét fekete galamb képében, annak a szívét keresztülszúrta, s amint vége volt a fekete galamb életének, vége lett abban a minutában* a sárkány életének is. Akkor Vízi Péter szépen végigsétált a sárkánynak mind a tizenkét fejében. Mind a tizenkét fejében talált egy-egy aranyalmát; azokat a zsebébe tette, s szépen kisétált a földre.

    Szörnyűképpen el volt fáradva Vízi Péter, a fejét lehajtotta a királykisasszony ölébe, s egyszeriben elaludott. Elaludtak az állatai is, de a fűzfán ülő vörös hercegnek sem kellett egyéb. Bezzeg most nem félt, leszállott a fűzfáról, felkapta Vízi Péter kardját, a másik kezével befogta a királykisasszony száját, hogy ne kiálthasson, s Vízi Péter nyakát levágta. Nem volt arra senki lélek, aki ezt látta volna. A vörös herceg hát szépen hazavezette a királykisasszonyt, de útközben megmondta neki, hogy ha elárulja, így meg úgy öli meg. Fölmennek a palotába, ott a vörös herceg eldicsekedik, hogy így meg úgy ölte meg a sárkányt, s mert hogy a királykisasszony nem mert szólni, mindjárt papot hívattak, nagy lakodalmat csaptak, a vendégségnél a vörös herceget a főhelyre ültették, de még tizenkét selyempárnát is tettek alája.

    Amíg a királynál folyt a dínomdánom, lakodalom, azalatt az állatok felébredtek, s látják, hogy a gazdájuk feje le van vágva. Nosza, szalasztják a tigrist - mert az volt a közöttük a legjobb futó -, hogy hozzon az erdőből forrasztófüvet, azzal majd visszaforrasztják a gazdájuk fejét.

    Elszalad a tigris, s amint szalad az erdő felé, találkozik egy nyúllal. Annak a nyúlnak a szája tele volt valami fűvel. Kérdi a tigris:
    - Mit viszel, te nyúl?

    - Én bizony útilaput a fiamnak.

    - Add csak ide, találsz te még ott, hol ezt találtad, nekem nagyobb szükségem van erre.

    Jó szívvel, nem jó szívvel, a nyúl az útilaput odaadta a tigrisnek, mert félt, hogy különben szerteszéjjel szaggatja, s a tigris visszaszaladott a társaihoz.
    - Hát melyik ért a doktorsághoz? - kérdi az oroszlán.

    - Én értek - mondta a farkas -, minden nemzetségem doktor volt.

    - No, ha úgy, hát forraszd vissza a gazdánk fejét.

    Fölkapja a farkas Vízi Péter fejét, egy pillanatra oda is forrasztja; de mikor talpra állítják, akkor látják, hogy a képes fele hátrafelé van fordulva.
    - Ejnye ilyen-olyan teremtette - kiáltott az oroszlán, s jól pofon ütötte a farkast -, hát így tanultad ki a doktorságot?! - Hirtelen lekapta Vízi Péter fejét, előrefordította a képes felét, s úgy forrasztotta a nyakához.

    Vízi Péter egyszeriben kinyitotta a szemét, azt hitte, hogy csak nagyot aludott. Az állataitól tudta meg, hogy mi történt vele.
    - No, megállj, vörös herceg, mindjárt megkeserítem én a lakodalmadat!

    Elébb a sárkány tizenkét fejéből kiszedte az aranyfogakat (volt mind a tizenkettőben kettő), a tarisznyájába tette, s mondta az állatainak:
    - Gyertek velem, édes szolgáim.

    Bement a városba, egyenesen az öregasszonyhoz, s attól megtudta, hogy már áll is a lakodalom javában. De bezzeg nem volt Vízi Péternek maradása, szólította az állatait, ment föl a palotába, s ahogy ment föl a garádicson, csak hullani kezd a selyempárna a vörös herceg alól. Először egy, utána kettő, egyszerre csak úgy leesett a kopasz földre, hogy alig tudták felszedni. Bekiáltott Vízi Péter a palotába:
    - Gyere ki, vörös herceg, ha igazi vitéz vagy!

    Hej, reszketett a vörös herceg, mint a nyárfalevél, ment is volna, nem is, nem tudta, hogy mit csináljon. De a királykisasszony is csak biztatta:
    - Eredj, csak eredj, mutasd meg a vitézségedet!

    Megint bekiáltott Vízi Péter:
    - Gyere ki, te sárkányölő herceg!

    - Eredj, eredj - biztatta a királykisasszony -, mutasd meg, hogy te ölted meg a sárkányt!

    Mit volt mit tenni a vörös hercegnek, kimegy az udvarra nagy reszketve, kirántja a kardját, de biz azt ránthatta, többet a hüvelyébe vissza sem dughatta: csak egyszer vágott hozzá Vízi Péter, s mindjárt a fűbe harapott. Akkor bement Vízi Péter a palotába, elővette a tarisznyájából a tizenkét aranyalmát meg a sárkány huszonnégy aranyfogát, s mondta a királynak:
    - Ím, ezzel bizonyítom, felséges királyom, hogy én öltem meg a sárkányt, s nem a vörös herceg.

    De bezzeg bizonyította a királykisasszony is, de bezzeg örült a király is, mert jobban tetszett neki Vízi Péter, mint a vörös herceg. Folytatták a lakodalmat, s abban sem hagyták hét álló hétig. Lakodalom után egyszer Vízi Péter vadászni indul, hanem a felesége a nyakába borult, s úgy kérte, hogy akárhová menjen, csak a boszorkánytanyát kerülje, mert az sötétebb a pokolnál, onnét még ember élve nem került vissza.

    Ígéri Péter, hogy nem megy, de amint kiment a palotából, nagy kedve kerekedett mégis, hogy megnézze azt a boszorkánytanyát. Kimegy az erdőbe, megy, mendegél, s egyszer csak felszökik előtte egy nyúl. Megcélozza a nyilával, s nem találja.

    "Mi dolog ez - gondolja magában Vízi Péter -, még sohasem hibáztam el vadat!" Megy tovább, és egy hajításnyira megint felszökik előtte egy nyúl, rálő, s azt sem találja.

    Mérgelődött Péter, s ment tovább nagy bosszúsan. Alig ment tovább, harmadszor is felszökik előtte egy nyúl, arra is rálő, s azt sem találja. Hát uramteremtőm, mi történt. Egyszerre csak elsötétedik az erdő, mintha éppen a poklok országában lett volna, az állatai reszketve, szűkölve húzódtak melléje. Nézett volna erre, nézett volna arra, nézett fel az égre, nem látott egyebet rettentő nagy sötétségnél.

    "Na, ez bizonyosan a boszorkányok tanyája" - gondolta magában. Az is volt, érezte a kezével-lábával, testével, hogy csak úgy nyüzsögnek mellette mindenféle csúszó-mászó állatok, s hallotta, hogy repkednek, surrognak-burrognak feje fölött a denevérek. Aztán egyszerre csak támadott rettentő nagy forgószél, szaggatta ki a fákat tövestül, fölkapta Pétert is, a három állatát is.

    Ebben a forgószélben, mint egy hintóban, úgy ült egy öregasszony, a forgószelek királynéja. Ez fölkapta Vízi Pétert, s jó messzire elhajította, utána az állatait is. De áldott szerencsére, süppedős homokba esett, s abban süppedett mind alább-alább, három napig meg sem állott. Akkor belecsubbantak egy mély folyóvízbe. Na, kivergelődnek ebből a vízből, s mennek szegények a poklok országában, mert ez ugyan nem volt más. S hát uramteremtőm, látták mindenfelé, amint az ördögök hányták be forró, meleg üstökbe azoknak az embereknek a lelkét, akik e világon való életükben nagyot vétkeztek.

    No de Vízi Péter nem idevaló volt, hirtelen nagy forgószél kerekedett, fölkapta ismét az állataival együtt, fölrepítette a pokol likán, s vitte vissza egyenest a boszorkánytanyára.

    Megy, mendegél szegény Péter, elgyengülve, támolyogva botorkázott a nagy sötétségben, s ím, egyszerre meglát valami gyenge világosságot. Lassan odatapogatódznak, ahol ez a világosság volt, s hát ott egy nagy darab fa égett, s amint szénné lett, egy láthatatlan kéz megint más darab fát tett a szénre.

    Leül Vízi Péter a tűz mellé. A tarisznyájában volt kenyér, szalonna, azt eléveszi; a szalonnát fanyársra húzza, s a zsírját veregeti a kenyérhez. Amint sütögeti a szalonnát, megszólal mellette valaki didergős, fázós hangon:
    - Jaj, be fázom!

    Péter körülnézett, nem látott senkit, s nem is szólt semmit. Megint megszólalt az a hang:
    - Jaj, be fázom!

    Tovább már nem állhatta szó nélkül, mondta Péter:
    - Ha fázol, gyere ide, s füttözzél!

    - Jaj, nem merek, mert az állataid összetépnek.

Fölnéz Péter a fára, hát ott guggol egy öregasszony. Mondja neki:
    - Jöjjön csak le, néne, nem bántják ezek az állatok.

    - Nem merek, hanem ledobok három arany hajszálat, azokat fektesd az állataid hátára, akkor lemegyek.

    - Jól van, dobja le.

    Ledobja az öregasszony a három arany hajszálat. Vízi Péter ráteszi az állatjaira, s észre sem vette, hogy az állatok egyszeriben kővé meredtek. Leszáll az öregasszony a fáról, a tűz mellé ül, előránt egy varangyos békát, nyársra húzza, sütögeti, s mondogatni kezdi magában:
    - Én sütök békát, te sütsz szalonnát, én eszem szalonnát, te eszel békát.

    - Mit beszél kend?

    - Én sütök békát, te sütsz szalonnát, én eszem szalonnát, te eszel békát.

    - De már ki mit süt, azt egyék! - kiáltott Vízi Péter, s haragjában a vén boszorkányhoz vágta a szalonnát.

    Hej, a vén boszorkánynak sem kellett egyéb, felpattant, megragadta Vízi Pétert, de úgy megragadta, hogy mozdulni sem tudott. Szólítja az állatjait, azok sem mozdulnak. Elvette a vén boszorkány Vízi Péter kardját, miszlikbe vagdalta a testét, s egy nagy kádba belehányta.

    Amikor ez történt, egy nappal, két nappal azután Vízi Pál visszafordult a világ jósfájához, ahol a testvérétől elvált, kihúzza a kését, s hát piros vér buggyan ki utána.

    - Hej, édes Jézusom, meghalt a bátyám! - sóhajtott keservesen Vízi Pál. Meg sem állott, ment azon az úton, amerre a bátyja elment. Éppen úgy járt, mint a bátyja. Találkozott a tigrissel, meg akarta lőni, de nem lőtte meg, s a tigris nekiadta egy kölykét. Éppen így járt az oroszlánnal, így a farkassal is. Neki is volt három állata, s úgy ment abba a városba, ahol a bátyja megölte a tizenkét fejű sárkányt. Vízi Pál úgy hasonlított Vízi Péterhez, mint egyik tojás a másikhoz, s mikor a városba megérkezett, s előre vitték a hírét, hogy jő, elejébe harangoztak. A kicsi királyné pedig aranyos, bársonyos hintóba ült, s úgy ment elejébe. Azt hitte, hogy az ura került vissza a boszorkánytanyáról, s mikor meglátta Vízi Pált, leugrott a hintajából, s nyakába borult.
    - Édes uram, lelkem, uram, csakhogy visszakerültél a boszorkánytanyáról!

    Vízi Pál egy szóval sem árulta el, hogy ki s mi ő, elég az, hogy tudta, hol s merre kell keresni a bátyját. Másnap reggel nem szólt a kicsi királynénak semmit, ment a boszorkánytanyára, mentek vele az állatai is. Éppen úgy járt, mint a bátyja, háromszor lőtt nyúlra, s egyszer sem talált, s mikor a harmadikra is elhibázta, elsötétedett az erdő, egy lépést sem látott sem előre, sem hátra.

    Hanem mégis több szerencséje volt, mint a bátyjának, mert mindjárt megpillantotta azt a gyenge világosságot, s odament. Leül a tűz mellé, sütni kezdi a szalonnát; s hát hallja, hogy valaki didereg a fán, s leszól:
    - Jaj, be fázom!

    - Gyere le, ha fázol - vetette oda Vízi Pál, de a vén boszorkány most sem mert lejönni, míg Vízi Pál meg nem ígérte, hogy a három arany hajszálat az állatjaira fekteti.

    - Hát csak vesse le - szólott föl Vízi Pál.

    Le is veti a vén boszorkány, de úgy találta vetni, hogy mind a három arany hajszál a tűzbe esett, s porrá égett. De ezt a vén boszorkány nem vette észre. Leszállott a fáról, a tűz mellé ült, honnét, honnét nem, egy varangyos békát ránt elő, sütögetni kezdi, s mondogatja magában:
    - Én sütök békát, te sütsz szalonnát, én eszem szalonnát, te eszel békát.

    - Eszel, majd megmondom, mit! - s a boszorkányhoz csapott a szalonnával.

    Felszökik a boszorkány, megragadja Vízi Pált, de abban a szempillantásban ráugrik a három állat, s úgy megfogják, hogy moccanni sem tudott.
    - Kegyelmezz az életemnek - könyörgött a boszorkány -, s föltámasztom a bátyádat s föl az állatait!

    Hát jól van, Vízi Pál intett az állatoknak, de azért jól közrefogták, hogy el ne szaladhasson. Akkor a boszorkány szedett egy csomó mindenféle forrasztófüvet, csinált mindenféle hókuszpókuszt, hát egyszer megelevenedik Vízi Péter, megelevenednek az állatai is, s ahogy megelevenedett Vízi Péter, halljatok csudát, megvilágosodék az erdő, híre-pora sem volt többé a boszorkánynak, eltűntek a csúszó-mászó állatok, mintha a föld nyelte volna el.

    Összeölelkezett, összecsókolódzott a két testvér, s mentek a városba, utánuk a hat állat, azután fel a palotába. De csak még most ámult-bámult a kicsi királyné. Amíg meg nem mondták, melyik az ő édes ura, nem tudta, hogy melyiket ölelje, melyiket csókolja. Még csak ezután teljesedett be az öreg király álma. Vízi Péter és Vízi Pál országról országra jártak, elfoglalták az egész világot, úgy nőtt a vitézségük, mint a tenger, elborította az egész világot.

    Így volt, vége volt, mese volt.

Forrás: Benedek Elek - Magyar mese- és mondavilág 2.

Boldizsár Ildikó: A mese mint gyógyító erő /részlet/

    "A király álomfejtői megfejtik az álmot: a két korsó víz két vitéz fiút jelent, a király leendő unokáit. A kiöntött víz áradása a két fiú vitézségét jelenti, nevezetesen azt, hogy a két fiú elfoglalja majd az öreg király országát, s azután pedig az egész világot. A király roppantul megijed az álomtól, és hogy megakadályozza az álom beteljesedését, az ország bölcseinek tanácsára a legmagasabb hegy tetején egy kis vasházat építtet, és odazáratja tulajdon leányát. A vasajtón se ajtó, se ablak nincs, csak éppen egy akkora lyuk, hogy egy csupor meg egy tányér beférjen rajta. De hiába zárják vasházba a királykisasszonyt, a vasház földjéből egyszer csak forrásvíz buggyan elő, s miután a királykisasszony boldogan iszik belőle, másnap két aranyhajú gyermek játszadozik körülötte. Az erőszakra és a bánkódásra a víz szimbolizálta termékenység, születés, szülés és gondoskodás érkezik válaszként, s íme: "Telt-múlt az idő, a királykisasszonynak elmúlt a rosszkedve, dajkálta, nevelte a gyermekeket, s mire hétesztendősek lettek, úgy megerősödtek, hogy egyszerre nekidőltek a vasházacska falának, s az oldalát kidöntötték. Most már mehettek, amerre szívüknek tetszett".

    Ha meg akarjuk ismerni Vízi Péter és Vízi Pál meséjének segítő "gyógyerejét", mindenekelőtt a következő kérdésekre érdemes válaszokat keresni a meséből: Milyen ország az, amelyben vasházzal kell védekezni a víz ellen, s egyáltalán: lehet-e, hatásos-e védekezni vassal a víz ellen egy ilyen birodalomban? Mitől és miért fél a király? Milyen minőségeket jelöl a két fiú "áradása", "víztermészete", amely aztán elborítja az egész világot? Meddig tekinthetjük "gyógyítónak" ezt az áradást, s mikortól jelent veszélyt? Ha valóban igaz, hogy a mesék gyógyító ereje a hős azon törekvésében rejlik, hogy helyreállítsa azt az egyensúlyt, amely szükséges a világ és az ember harmonikus kapcsolódásához, akkor mit jelent ebben a mesében a vas és a víz egyensúlya, illetve valamelyik elem túlsúlya? Minden mesét értelmezhetünk annak lehetőségeként is, hogy a mesehallgató a hőssel azonosulva csökkentheti azt, amiből benne is túl sok van, vagy növelheti azt, amiből kevés.

    A vasnál is erősebb minőségeket magában hordozó két fiú világgá indul tehát (az út kezdete), s amikor először megpihennek, épp "a világ jósfája" alá telepednek. Aki e fa alatt valamit kíván, annak minden kívánsága teljesül. A vasházból alighogy kiszabadult testvérek csupán mindenféle jó ennivalót (szilárd tápanyagokat) kívánnak maguknak, majd - miként a mellékágat fakasztó forrásnak - kétfelé válnak útjaik. Mielőtt elindulnának, beleszúrják a fába a késüket, hogy amelyikük előbb visszaér a fához, a kés kihúzásával kapjon jelet a másik sorsáról: ha fehér víz folyik ki a fából, a másik él, és jó dolga van, de ha piros vér folyik, az a másik halálát jelenti.

    Vízi Péter fekete gyászposztóval bevont városba érkezik először, ahol éppen "vízprobléma" van. Egy tizenkét fejű, vízőrző sárkány lakik a kútban, aki csak akkor ad vizet, ha minden nap egy tizennyolc esztendős leányt kap cserébe. Épp a király leánya van soron. Vízi Péter megküzd a vörös, kék és zöld lángot fúvó sárkánnyal. Úgy tudja megölni, hogy a sárkány kipeckelt száján át leszalad a gyomrába, ott megtalálja a sárkány lelkét fekete galamb képében, annak keresztülszúrja a szívét, mire a tűzokádó elpusztul. Ez nem a mesékre oly jellemző tüzes, fejlevágós sárkányküzdelem, ilyen módon csak egy "vízi" ember harcol. A harc végeztével azonban elalszik, ébersége csökkenését vetélytársa, a vörös herceg kijátssza és megöli őt. Ám hiába támasztják föl forrasztófűvel segítő állatai, s hiába kapja feleségül a sárkánytól megmentett királylányt, valami még mindig hiányzik a teljességhez, azaz nem lehet még vége a vándorútjának, ahogyan a mesének sincs vége. De mi hiányzik az "egészséghez"? Vízi Péter megmentett valakit a sárkánytól, kíméletlenül elbánt ellenfelével, de útja elején elveszített valakit, sőt elkövetett egy hibát is: a világ jósfája alatt csupán éhségét elégítette ki, s nem tudott okosan "kívánni". További kutakodásra, útnak indulásra sarkalló vágyai abból adódnak, hogy önmagával még nem találkozott, pontosabban nem vette fel a kapcsolatot saját benső lényegével: a nevében rejlő "kőszikla" még nem mutatta meg magát. Vízi Péter ezért egy napon felkeresi a sötét erdőben (az életút felén) lévő boszorkánytanyát, ahol "csak úgy nyüzsögtek mellette mindenféle csúszó-mászó állatok, s hallotta, hogy repkednek, surrognak-burrognak feje fölött a denevérek. Aztán egyszerre csak támadott rettentő nagy forgószél, szaggatta ki a fákat tövestül, fölkapta Pétert is." Péter süppedős homokon és egy mély folyóvízen át a poklok országába jut, de - ahogyan a mese mondja - "nem idevaló" lévén a forgószél visszaviszi őt a boszorkánytanyára. Azonban a "levegős kaland" és a pokoljárás utáni újjászületés sem hozza meg számára a kívánt egyensúlyt, még mindig nem tudja, "hová is való", ezért a mese újabb leckét szán neki. Vízi Péter találkozik a boszorkánnyal, aki csellel ráveszi őt arra, hogy segítő, védelmező állatai nélkül üljenek együtt a tűz mellé nyársat sütögetni. Vízi Péternek megesik a szíve a didergő banyán, de amikor a boszorkány felbosszantja őt, nem tud uralkodni magán: hozzávágja a nyársat és a szalonnát. Ennyi elég is ahhoz, hogy a boszorkány megragadja és miszlikbe aprítsa. A tudatlanságért, a rosszul megválasztott útirányért és a kontrollálatlan indulatokért a mesében mindig kemény büntetés jár!

    Itt kapcsolódik újra a történetbe Vízi Pál, hogy helyrehozza azt, amit fivére elrontott. Róla nem tudjuk meg, hol járt, mit csinált eddig, de az tudható, hogy a testvérek megjelenése a mesékben mindig újabb lehetőséget jelent az öntökéletesedés felé vezető úton. Vízi Pál visszatér oda, ahová bátyjának is kellett volna, a világ jósfájához, hogy az ott elszalasztott lehetőséget újragondolja. A kihúzott kés helyéről vér buggyan ki, ezért Vízi Pál elindul, hogy megtalálja testvérét - és a testvér szimbolizálta másik felét. Az ő "technikái", "stratégiái" mások, mint Vízi Péteré. Pál a passzív, befogadó hős, aki mindvégig tudja, mit keres, mit akar, s mindezt hogyan valósíthatja meg. Mivel sem erőszak, sem harc, sem bajt okozó kíváncsiság nem lendíti ki vándorútján önmagából, amikor ő is a boszorkánytanyához ér, a boszorkány nem tud hatalmat szerezni fölötte. Elvéti az elpusztítására szánt varázslatot, sőt élete meghagyásán esedezve feltámasztja Vízi Pétert. A két fiú most már együttes erővel, minden kibillentséget megfékezve "országról országra jár és elfoglalja az egész világot". Ebben a mesében nem arról van szó tehát, mint általában a tündérmesékben, hogy a hősnek feleséget kell találnia, a női princípiummal kell kiegészülnie, hanem arról, hogy a valahol elhagyott gyermeki énünkkel (a mesében ezt Vízi Pál képviseli), benső önmagunkkal kell újra egyesülni, mert csak így lehet elfoglalni az egész világot. Amit ezenkívül még megtanulhatunk hőseinktől: a "vas" és a "víz" arányát mindennapi életünkben."

/Új Forrás 31. évf. 8. sz. (1999. október)/