Mese: Folt
"Kicsinéni egyik este azt álmodta, hogy kinevezték a Kimoshatatlan Foltok Gyűjteményének igazgatójává. – Helyesebb volna múzeumot mondani – mesélte a reggelinél Kicsibácsinak. – A hatalmas, egymásból nyíló termekben sorakozó tárlók felvonultatták az ismert világ szinte valamennyi kimoshatatlan foltját. Persze nem csak úgy összevissza, hanem fajtánként, külön-külön. Rozsdafoltok, olajfoltok, borfoltok, pörköltfoltok, és így tovább – külön teremben mindegyik. Az egyikben a ritka, egzotikus gyümölcsöktől származó, egy másikban a szorongató éjszakai álmok verejtéke okozta, egy harmadikban a végtelen ázsiai sztyeppéken közlekedő súlyos lokomotívok kormának nyomát őrző foltok, és így tovább. – És vérfoltok, vagy ilyesmi? – kérdezte Kicsibácsi szórakozottan. – Persze, voltak azok is – bólintott Kicsinéni. – A kimoshatatlan vérfoltoknak két külön terme is volt. Bár, őszintén szólva, pont mielőtt megnézhettem volna őket, váratlanul felébredtem. – Szép kis igazgató – dünnyögte enyhe rosszallással Kicsibácsi, majd óvatosan rátolta tányérját arra a szabálytalan körvonalú piros pacára, amit paradicsomot szeletelve ejtett imént a frissen mosott terítőn."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése