Álomgyűjtemény: Hórusz és Anubisz

Kép: Franki Birrell - Anubis and Horus

    "Tegnap [szerda] éjszaka ismét a birtokommal álmodtam (ez már egy sok éve vissza-visszatérő álmom, helyszínem, az éjszakai életem). Épült a hatalmas kúriám, aminek egy régebbi álomban a "Test a Lélekben" nevet adtuk a családdal, aminek a tagjai a valóságnak is megfelelnek, a három gyermekemet leszámítva és a fénylényt, aki feltehetően az apjuk, a társam, a jelenségem, aki mindig ott van és erőt ad, utat mutat, mikor menekülnünk kell... mert olyan is szokott lenni. Szóval ismét folyik az építkezés, futunk hátra a kertbe át az udvaron megint, megnézni, ahogyan a vadlovak átfutnak a birtok határán és akkor kilép egy fal mögül Hórusz és Anubisz - megint - a maguk hatalmas magasságukkal és rám kiáltanak, hogy ELÉG MÁR! Aztán lehuppanak a földre és elnevetve magukat úgy bokszolnak bele a vállamba, mintha nagy spanok lennénk. Nincs is semmi különös az egészben, teljesen természetesnek érzem én is - álmomban. Aztán Hórusz azt mondja: - Elég ebből az absztinenciából! (még életemben nem hallottam ezt a szót) Nézd hova menekülsz!? Ami itt a Tiéd, azt én őrzöm neked, de nem ez a valóságod! Gombóc van a torkomban, előre küldeném a gyerekeket játszani, - akiknek szintén normális jelenség a két 3 méteres isten - de Anubisz egy karjával magához öleli őket. Nevetnek. Feláll a gyermekeimmel a karjában és azt mondja: - 10 évet adtam még belőlük, most már hazaviszem őket! Hórusz elfújja az egész építkezésemet és ezzel el is tűnik minden! MINDEN: a gyermekeim, az istenek, a munkások, a kúria...! Ott állok, köpködöm a fogaimat a tenyerembe, a fénylényem nekifut az arcomnak és a szóra kelek: Absztinencia! Tegnap kívántam, hogy bár mindig álmodhatnék...."

/nő álomgazda küldte/