Álomszimbólumok: kígyó

Kép forrása: Flickr

• ősi, univerzális, ellentmondásos jelentéseket hordozó, rendkívül sokrétű szimbólum, amely a tudattalanból az élet alapvető, primordiális energiáihoz (lelki értelemben a libidóhoz, a lelki energiához) kapcsolódó testi és/vagy ösztönös üzenetek tudatosítását szolgálhatja az álmokban
• testi síkon a kígyó által képviselt életenergiák több szervi analógián keresztül is megnyilvánulhatnak: a gerincoszlop és a gerincvelő kígyó-formája alapvető reflexeinket, akár (al)testiségünket, ösztöneinket képviselheti; a nemi szervek kígyó-analógiái (lásd a hosszú, egyenes kígyó hasonlóságát a férfi, a feltekeredett kígyóét pedig a női nemi szervvel) közvetlen üzenetet is hordozhatnak aktuális szexuális életünk alakulásával kapcsolatban; bélrendszerünk tekergőzése utalhat zsigeri indulati reakcióinkra; kígyószerű beszédszerveink (a torok vagy akár a nyelv) kifejező mozgásai tükrözhetik érzelmeink áramlását, kommunikációnkat; agytekervényeink pedig megtestesíthetik gondolkodásunkat, szellemi szféránkat - érdemes végiggondolni, melyik testi szintre rezonál leginkább az álombeli kígyó
• az Uroborosz, a saját farkába harapó kígyó, az örökkévaló időnek, az élet örök körforgásának, állandóságnak és változásnak, a káosz és a rend folyamatos és egymást feltételező kapcsolatának, az univerzum totalitásának jelképe - megjelenítheti álmainkban a nálunk hatalmasabb természeti és/vagy isteni törvényeket és erőket (akár a sorsot, akár saját tudattalan dinamikánkat, melyek szorosan összefüggnek), amelyekkel szemben egyéni akaratunk sokszor kiszolgáltatott és tehetetlen (bénultságot, bűvöletet gyakorolhatnak ránk, mint a kígyó fojtogatása vagy igéző tekintete, sőt akár elnyeléséval meg is semmisítheti jelenlegi létezésünket)
• a fentiek fényében a kígyó-álmok nagy horderejű tudattalan tartalmakat jelezhetnek, amelyek fizikai és/vagy lelki életfunkcióinkat érinthetik (akár betegségek kísérőszimbólumaként), belső megosztottságról, egyensúlykeresésről tanúskodhatnak vagy akár az átalakulás (illetve a halál, mint végső transzformáció) aktuális problematikájával szembesíthetnek
• az állat álombeli felbukkanása összefügghet egy aktuális veszélyhelyzettel, amely kiváltotta félelmi reakciónkat - megküzdési vagy menekülési szándékunkat -, ugyanakkor a gyógyítás-gyógyulás, növekedés és újjászületés lehetőségeit is magában hordozza: hasonlóan a kígyóméreg kettős - pusztító és gyógyító - aspektusához (valamint lelki értelemben kríziseinkhez, életpróbáinkhoz, amelyek megoldásával/feldolgozásával fejlődhetünk, ám amelyek súlya alatt össze is törhetünk)
• destruktív oldala felhívhatja figyelmünket a bennünket körülvevő mérgező, harapós, rosszindulatú hatásokra - vagy éppen saját gyűlöletünkre, agressziónkra, ártó szándékainkra, amelyek felismerése helyett sokszor környezetünknek tulajdonítjuk mindezen motívumokat
• pozitív értelemben az ész és a bölcsesség hordozója, az orvoslás fontos szimbóluma (az Aszklépiosz botján tekergőző kígyó, mint a földi és az égi tudás összekapcsolásának szimbóluma); a megújulás, az újjászületés, az átalakulás képességének hírnöke (a régi bőr levedlése...)
• tulajdonságainak szélsőséges megítélése tükrözheti tudattalan ösztönéletünkhöz, 'állatias' lélekrészeinkhez fűződő viszonyainkat: amennyiben elutasítjuk testi, 'primitív' vágyainkat és szükségleteinket, azok ellenségeinkké, veszélyes és ijesztő, pusztítással fenyegető lényekké változhatnak; azonban valódi, teljes önmagunk kendőzetlen megismerése, árnyoldalunk elfogadása egyúttal életenergiáink új forrását, gyógyulásunk, újjászületésünk lehetőségét kínálja
• ahogyan az álomban viszonyulunk a kígyóhoz, az sokat elárulhat arról, hogy éppen milyen kapcsolatban vagyunk testi, ösztönös, érzelmi, indulati szféránkkal: képesek vagyunk-e megbarátkozni bűnösnek, megvetendőnek vagy szégyenteljesnek tekintett szexualitásunkkal, érzéseinkkel, gondolatainkkal (kapcsolat, párbeszéd, együttlét az álombeli kígyóval) vagy éppen ellenkezőleg, ragaszkodunk tökéletességünk illúziójához és tévedhetetlenségünk, feddhetetlenségünk látszatának fenntartása érdekében minden 'rosszat' másokra vetítünk (rettegve és menekülve az álombeli kígyó-ellenségtől)
• a tudatosság növekedésének ára a naiv, ártatlan, gyermeki lét elveszítése; a paradicsomi állapotot tönkretevő gonosz kígyó képe emlékeztethet bennünket arra, ahogyan az emberiség eltávolodott a gondtalan, idilli kapcsolattól a természettel, ám a tudat megszületésével egyúttal kiemelkedett az állatok sorából és képes lett reflektálni környezetére, önmagára - felfogni létezését: a kígyó így az életünket, létezésünket érintő fájdalmas és egyúttal fejlődési lehetőséget hozó felismeréseket is képviselheti az álomban

Virginia Lee: Alvó lány (Sleeping Girl, 1999)

Kép forrása: itt

Vers: Jónás Tamás - Szelíd börtönőr

Kép: Jim Denevan

Jónás Tamás: Szelíd börtönőr

Van egy álmom. Hogy meghalok.
Rövid kábulat után felébredve
egy mezőn állok, s akiket ismertem addig
arcról, névről, hírből, mind ott vannak. Angyalok.
Csillogó szemekkel állnak, talán észre se vesznek,
mesélnek egymásnak, nyugodtak, erősek, kiteljesedettek.
Van ott úr, aki önkényének szörnyűségeit elfeledve
még csak meg sem botránkozhatott bűneinek semmiségén,
visszavárt fia az istennek érkezett meg a mennyekbe.
Asszony, akinek megfáradt arca kisimult,
ki szolga volt, ki semmi volt, öleli ez úrt.
Van ott tudós, aki a félvilágnyi égre úgy néz csak, mint kisgyerek,
s örül, amikor sötétkék hátterén a mindennek,
egy-egy csillag meg-megmozdul, sistereg.
Fiatal szerelmes öleli kedvesét, hát egymáséi lettek.
Szemükben elcsitult szenvedély.
És mások, kikről tudom, hogy betegek, fukarok, hazugok voltak,
megtisztult lelkekként állnak előttem,
és nem várnak se büntetést, se bocsánatot vagy jutalmat maguknak,
csak néznek, csak hallgatnak józanul, boldogan.
És én félek, és menekülnék onnan,
hogy én legyek olyan.
Rám néznek végre – mindent értenek.
Nem szeretnek, nem sajnálnak,
magukat látják, vagy egy részét a világnak,
vagy a világot magát, hiszen hiába állok előttük én – minden egy.
S ahogy megmondhatatlan, hol is a határ álom és ébrenlét,
lélek és test között,
az egyik percben félek még,
de lassan meg-megbékülök.
S akkor, még az utolsó földi lángot,
kiadva magamból a rejtett, ördögi erőt,
anyu után kiáltok, s ő
a földből, a pompás mezei virágok
közül csendre csitítva jön elő:
Pszt, pszt, ez az igazi világ!
Nem kellek többet már vigyázni rád,
hisz itt van Ő, mert Ő lettünk mi újra,
elnyertük Őt, s megszabadulva
tökéletlen magunk terheitől, megint
begyógyulnak rothadó földi sebeink,
a lelkünk kitisztul, mint források vize,
megnyugszik, aki eljutott ide.
S álmomban, mint búcsúban egy kisautóért öt évesen,
sírni kezdek.
De nem lesz más semmi sem.
Felülről ránk olvad a kék, alulról felkúszik a zöld,
s ringat, ölel minket az ég,
mint börtön a szelíd börtönőrt.

Forrás: Nő a tükörben

Publius Ovidius Naso: Átváltozások - Ceyx és Alcyone. Az álom

...Publius Ovidius Naso: Átváltozások (Metamorphoses, Kr. u. 1 – Kr. u. 8) című művének egyik legszebb része Ceyx és Alcyone története
...Ceyx tengerre száll, hogy felkeressen egy jósdát, de vihar támad és a hajótörésben a férfi életét veszíti
...ám felesége, Alcyone, továbbra is hazavárja férjét, ezért Juno istennő megkéri Irist (az istenek hírnökét), hogy látogassa meg az álmok istenét, Somnust, és kérje meg őt, mutassa meg álmában az aggódó asszonynak a valóságot, férje halálát
...Alcyone másnap reggel kétségbeesésében a tengerhez rohan, ahol férje holttestét a partra sodorja a víz, és hitvesét látva Alcyone a habokba veti magát...
...az istenek ekkor megszánják a szerelmeseket és jégmadarakká változtatják őket
...Aeolus azóta minden télen a hét napra megállítja a szeleket a tengeren, hogy a szerelmesek találkozhassanak és szerethessék egymást

Átváltozások
Tizenegyedik könyv: Ceyx és Alcyone. Az álom

    Közben az öccsét ért s öccsét azután követő sok
szörnyü csodás történéstől riadottszivü Ceyx
arra tökéli magát, hogy az emberi szív vigaszához
tér, Clarus istene szentélyéhez; mert phlegyei
haddal a bősz Phorbas Delphit elzárta egészen.
Mégis e szándékát legelőbb elmondta tenéked,
Alcyone, hűséges nő, kinek ekkor a csontját
fagy foglalta el, és arcát megszállta a puszpáng-
fának sápadtsága, s elomlott rajta a könnyár.
Szólana háromszor, háromszor fékezi sírás,
majd fel-felszakadó zokogással küzdve kimondja
szép szerető panaszát: "Míly vétkem tette, te édes,
hogy már elfordulsz tőlem, hova lett a szerelmed?
Távolidőzni ma már nyugton tudsz Alcyonétól?
Vonz a nagy út? Távolból jobban kedvel a szíved?
Hogyha a szárazföldön mégy, csak a kín gyötör engem,
és nem a félelem is, búmhoz nem járul a féltés!
Engem az ár rettent, szomorú fölidéznem a tengert:
nemrég is láttam roncsolt deszkákat a parton,
sok testnélküli sír iratát olvastam idáig.
Lelked a túlságos bizalom sose szállja meg, édes,
hogy veje Hippotadesnak vagy, ki erős szeleket tud
tartani tömlöcben, s lecsitítja az árt, ha kivánja.
Hogyha az elszabadult sok szél megszállja a tengert,
nincs nékik, mi tilos: zsákmányuk már az egész föld
és az egész habözön, s odafönn felhőket is űznek,
összeütik s vöröses tüzeket vernek ki belőlük.
Ismerem őket jól (láttam kicsi korban, apámnak
házában) s annál iszonyúbbnak tartom a mérgük.
Hogyha pedig szándékodtól sose vonhat el esdés,
én szeretett férjem, s mindenhogyan útnakeredsz már,
vígy hát engem is el! S együtt hadd hányjon a hullám;
attól félnék csak, mi valódi veszély; veled együtt
tűrném, bármi jön, és úsznánk tág tengeren együtt."
    Aeolis íly szava, könnye bizony meghatja a fényszült
hitvest: nem lobogott szerelemtüze lankatagabban;
mégsem akarja a már kijelölt utazást halogatni,
s Alcyonét se kívánja kitenni a vízi veszélynek;
hogy riadott kebelét lecsitítsa, beszél neki hosszan.
Megnyugtatni sehogysem tudja; de enyhiti eggyel
mégis az aggályát, nem mással győzi meg, ezzel:
"Minden késlekedés hosszú, de tüzére apámnak
esküszöm én teneked, ha megengedi nékem a végzet,
még mielőtt kétszer telnék meg a hold, hazatérek."
    Megtérésre reményt miután ez igérete gyújtott,
rendeli rögtön, hogy vonják ki a csöndes öbölből
már a fenyőbárkát s lássák el fölszereléssel;
mit mikor Alcyone meglát, valamint ki jövőt lát,
megborzad, s ismét sürü sok könny önti el arcát,
s míg az urára borul, szomorú szájjal, nyomorultul
szól: "Isten veled!", és elnyúlik a földön aléltan;
késnék most Ceyx örömest, de az ifjak, a kettős
sorban ülők, izmos mellükhöz húzva lapátot,
már ütemes mozgással az árt szelik: ő meg, az asszony,
fölveti még nedves szemeit, s úgy nézi a görbe
tat magasán álló férjét, ahogy int a kezével;
látja a jelt, viszonozza; mikor meg a part tovahátrál,
messzebb mint arcot láthatna a messze tekintet,
ő a szökő gályát, valamíg szeme tudja követni,
nézi; s a távolság nőttén hogy ez is tovatűnt már,
hát, mi az árbocfán odafönt leng, nézi a vásznat;
s hogy vásznat sem lát, üres ágyát gondteli szívvel
felkeresi s rádől: szoba s ágy új könnyre fakasztja
Alcyonét, s hogy mit veszitett, az eszébe idézi.
    Elhagytak kikötőt; kötelekbe csapódtak a szellők:
már a hajós függő evezőket félrerakosgat,
szarvakat árboc-csúcshoz köt, leereszti a vásznat
mindenhol, s vándor szeleket vendégel a vászon.
Még nem egész a felén útjának, vagy feleútján
járt a hajó, mindkét földtől jó távol az árban,
s kezd, úgy estefelé, dagadó tajtékkal a tenger
szerte fehérleni, és hevesebben fúni az Eurus.
Harsog a kormányos: "Szarvakkal vissza a csúcsról;
és odakötni az árbocfákhoz mind a vitorlát!"
Mondja; de véghezvinni vihar nem ereszti parancsát,
s tengeri hab dörgése nem engedi hallani hangját.
Némelyik önként kél evezőket menteni gyorsan,
más meg az oldalakat tömi, más becsavarja a vásznat,
áradatot mer emez, s a vizet veti vissza a vízbe,
az rudakat leemel; rend nélkül föl-le sürögnek,
s nő a goromba vihar, bősz szél fú innen-amonnan,
szél szaggat szeleket, haragos hab hull a habokba.
Retteg a kormányos, maga is; nem tudja, hogy állnak;
sem, hogy mit tiltson, s hogy rendeletet mire adjon:
oly nagy a vész, a tudásánál oly sokkal erősebb.
Harsog a dúlt népség, recsegéssel zúg a kötélzet,
zeng hullám hegyiben hullám, magas égben a villám.
Tengeri ár meredez, már-már odaér a nagy éghez,
szinte a feltorló felhőkön fröccsen a tajték;
sárga fövenyt forgat felszínre a víz fenekéről
sárgán, máskor meg feketén, feketébben a Styxnél,
majd ismét lelapul, s robajos tajtéka fehérlik.
S lám, Trachis gályája lebeg s hull árral az áron,
látszik most magasan, valamint hegyorom tetejéről
nézni a völgybe alá, mélységes-mély Acheronba,
majd, hogy aláhuppan, s homorún veszi körbe a vízár,
lenti világ fenekéről néz magasába az égnek.
Gyakran nyög csúnyán, mikor oldalt csapja a hullám,
s nem zúg gyöngébben, mint hogyha a bástya tövében
vas-kos vagy hajitógépek zúzzák be a várat;
s mint az oroszlán ront, erejét tömörítve futásba,
mellel a mellének meredő gerelyek seregének,
így a hab is, rábízva magát a goromba szelekre,
tört a hajótestnek, sokkal magasabbra tolulva;
minden csap kilazul, hasadékok fosztva viasztól
rendre kitágulnak, s az ölő patakok benyomulnak.
Felleg megnyílik, zivatar zúg, zúdul a zápor,
azt vélnéd, hogy az ég a vizek közepébe merül be,
és a dagadt tenger föl az ég tetejére türemlik.
Vászon nedvesedik felhőktől, égi habokkal
tengeri ár elegyül; csillagtól árva az égbolt,
nyomja az éjt maga mélye, vadult viharok feketéje.
Át-és átszeli ezt felcsilló fénnyel a villám:
tornyosodott tajték tetején tüze tombol az égnek.
És már szökken az ár a kivájt gályának ölébe;
mint az az ostromló, ki vitézül előzi a többit,
s többször a védekező város bástyáinak ugrik,
végre, reménye szerint, dicsvágytól lángrahevülten,
elfoglalja falát, egyedül maga annyi ezer közt:
így, magas oldalait megcsapva kilencszer a hullám,
jött az erős tizedik, hevesebben fölmagasodva,
s addig a lankadozó gályát ostromlani nem szűnt,
míg végtére mikéntha bevett üregébe, le nem szállt.
Tenger tört kintről a fenyőfa-hajóba, zuhogva,
s tenger volt odabent: nem másképp reszket a nép bent,
mint városban, ahol kintről törik által a bástyát,
míg a bevett falakon belül is bolydulnak a bőszek.
    Mesterség nem elég, szív csügged; látnak, amennyi
hullám jő, ugyanannyi halált rájuk viharozni.
Ez zokogást nem fojt el, amaz csak bámul, amaz meg
kit vár még temetés, boldognak mondja; a másik,
égre, mit úgysem lát, kart tár, fogadalmas imáját
mondja, segélyt kér; az testvért, szüleit, gyereket mind
és házát s aki benne maradt, fölidézi eszébe;
Alcyone Ceyx fájdalma, csak Alcyonéról
szól szomorú szájjal, s noha csak rá vágyik e vészben,
hogy nincs véle, örül; néz vissza, kivánja honának
látni megint partját, s mégegyszer látni a házát,
csakhogy merre lehet, nem tudja: a tengeri örvény
annyira forr, a szurok-felhők sürü árnya szakad rá
s teljes eget betakar, képét kettőzi az éjnek.
Eltörik egy forgószélnek rohamában az árboc,
el kormányuk is, és zsákmánya fölé magasodva
görbült háttal a hab, büszkén letekint a habokra;
majd, nem könnyebben, minthogyha Athost vagy a Pindust
forgatnák ki tövükből és vetnék be a vízbe,
zúdul alá ismét, s erejével s nagy nehezével
mélybe meríti egész gályájukat; ekkor a legtöbb
ember a ránehezült örvénytől verten, a légre
nem kerül, elpusztul; sok más még csüng a hajónak
tört részén: maga Ceyx is máskor jogar-őrző
kézzel roncson függ; s apját, szólítja apósát,
jaj, be haszontalanul! S legtöbbször a hű feleséget,
Alcyonét hivogatja, reá emlékezik úszva:
testét Alcyone elibé görgesse a hullám,
sírhalmot tetemére az ő szerető keze rakjon!
És valahányszor a víz, ajakát hogy nyissa, ereszti,
Alcyonét harsan, s mormogja nevét a habokba.
S íme az ár közepén feketén víz íve magaslik,
megtörik, omlik alá, s a fejét tört habba borítja -
Lucifer akkoridőn beborult volt, látni se tudták
aznap: amért nem volt lehető odahagynia égi
fönti helyét, füstös felhővel fedte el arcát.
    Közben az Aeolis, íly nagy vészt nem sejtve sehogysem,
már számolja az éjeket, és készíti ruháit
férjének, s készíti elő, miket ő maga ölt fel,
hogyha a férj hazaér, s ennek - be hiába! - örül már.
Mindegyik istennek, kegyesen, tömjénnel is áldoz,
mindjüknél jobban Junónak látogatója,
férjéért, ki pedig nincs már, oltára elé lép,
s kéri, hogy épségben térjen haza hitvese hozzá,
s hogy más nőt ne szeressen már: sok volt a kivánság,
és ami teljesedett, csak e végső, nem lehetett más.
    Már Juno nem tűri, hogy így kérjék a kimúltért;
oltárához kéz, mit a gyász fertőz, ne is érjen.
"Iris," eképpen szól, "szavaim hű hírüladója,
szállj el a szenderitő Álom házába, sietve:
s mondd, hogy a holt Ceyx képében küldjön el éji
álmokat Alcyone elibé: hadd tudja, mi történt."
Mondta; ezerszinü öltözetét, nosza, ölti fel Iris,
fut le, szokott ívvel vetvén jelt fönt, ahol ível:
felleg alatt rejlő fejedelmet fölkeresendő.
    Cimmerius népnek közelén mélyöblü üreg van,
odvas hegy, házát hol az Álom lakja, a lomha,
s abba bizony sugarát sem reggel, sem deleléskor,
s nem veti hulláskor Phoebus: csupa köd, csupa felhő
gőzöl a földje felől, szürkén ing-leng a borongás.
Itt tarajosfejü szárnyas ugyan sose hívja rikoltva
Aurorát, csaholásukkal csöndet sose törnek
éber ebek, sem a lúd, mely jobban hall az ebeknél;
sem vadak és barmok, sem a széltől lengedező ág,
emberi nyelveknek szava sem töri itt meg a csöndet.
Néma a mély nyugalom; mégis, sziklának alóla
csermelye csorran a Lethének, s csobogással aláfut
kis kavicsok tetején, csalogatja a habja az álmot.
Barlang szája előtt buja mák száz szirma virágzik,
és sok fű, melynek szendert szedegetve tejéből,
hinti a harmatos Éj szanaszerte az árnyteli földön.
Ajtó, mely küszöbön fordul s fordulva csikordul,
nincs az egész házban, figyelő őr nincs kapujában;
áll feketében a barlangnak közepében egy ében
ágy, éjszín tollal, s teritett éjszín takaróval:
lankadozó bágyadt testtel hever ott el az isten.
És szanaszerte körül, számnélküli tarka alakban,
sok hiú Álomkép, ugyanannyi, amennyi kalász van
búzamezőn, erdőn falevél, pici porszem a parton.
Lép be a szűz úrnő, útjából söpri kezével
mindet szét; fényes fátylától csillog a szent ház;
lomha nehéz súlytól lecsukott szemeit, noha bajjal,
nyitja az isten, majd ismét s ismét lehanyatlik,
bólogató állal mellét meg-megböki többször,
végre magát fölrázza magából, s felkönyökölve
kérdi, miért jött (mert ráismert); mondta az úrnő:
"Legszelidebb isten, te, kitől megnyugszik a minden,
Álom, lelkek igaz békéje, ki gondokat űzöl,
s munkában kimerült testet munkára üdítesz,
küldd a való alakot megjátszó álomi képet
Hercules ős Trachisa felé, képében urának
Alcyone elibé, hadd lássa a gályatörést ő,
Juno rendeli így." S miután átadta e szókat,
ment tova már Iris: nem tudta az álmositó gőzt
tűrni tovább; érezte, belé mint csusszan az álom;
hát szökik, és fut az égbe megint föl a tarka fonálon.
    Álom, a nagy nemző, ivadékai sűrü rajából
hívja elő Morpheust, ki utánzani mesterien tud
s nagy művész: ügyesebb nem akad mímelni a mások
járását, arcát, s ahogyan szól ez s az, a hangját;
még a ruháját is, meg amit kiki mondani kedvel,
leggyakoribb szavait; de csak embert játszik örökkön;
más szárnyast alakít, vadakat, hosszúhasu kígyót;
égilakó Icelos, de Phobetor néven idézi
ezt a halandó nép; van művész harmadik is még,
Phantasos: ő fává, földdé, busa sziklakövekké,
vízzé, s lelketlen tárggyá alakul csalafintán;
arcukat ők a királyok elé s a vezérek elébe
éjszaka villantják, kószálnak mások a nép közt.
Elmellőzi a többieket, s valamennyi rokonból
csak Morpheust választja ki, Thaumas lánya parancsát
tenni, a vén Álom; s ez után laza bágyadozásban
ejti alá a fejét, puha párnán szunnyad el ismét.
    Morpheus meg tovaszáll, puha szárnnyal nesztelen illan
át a homály terein, s máris feltűnik a várban,
Haemoniában, ahol testéről tolla-letéve
Ceyxnek képét meg alakját ölti magára,
s lép, haloványan, akár a halott, csupaszon, ruha nélkül,
fekvő bús felesége elé: szakadoz le szakállán
végig a tengervíz, hajafürtjei nedvesedettek.
Sírva hajol kerevetje fölé, könnyezve kimondja:
"Ismered-é Ceyx uradat, te szegény feleségem,
vagy pedig arcom a vég elváltoztatta? Tekints rám:
hitvesed arca helyett itt látod a hitvesed árnyát!
Szent fogadalmaid, Alcyone, meg nem segitettek!
Meghaltam! Magadat sose merd áltatni reménnyel!
Fergeteges délszél Aegeus habján a hajómat
megtámadta, meg is pörgette, letörte lehével.
Szám, amikor szeretett nevedet hivogatta hiába,
megtelt hullámmal. - Nem kétes hírnöki szájból
hallod e hírt, nem a kósza beszéd hordozza füledbe:
gályatörött, magam én, festem teelébed elestem.
Ébredj, kelj, könnyezz, gyászköntöst öltve sirass meg,
megsiratatlan a mély árnyakhoz menni ne engedj!"
Mindezeket Morpheus oly hangon mondja: az asszony
elhiszi, férje beszél (s úgy látja, a könnye valódi),
és kíséri szavát Ceyx keze mozdulatával.
Alcyone felnyög, könnyezve kitárja a karját
álma alatt, s ura teste helyett levegőt ölel azzal,
s felzokog: "Állj! Ne tovább! Hova futsz? Veled indulok én is."
Most maga hangja s a férj árnyképe elűzi az álmát,
felriad, és legelőbb szétnéz, vajon ott van-e most is,
kit csak imént látott, mert hangja-riasztva a szolgák
lámpással jöttek. S amikor nem látja seholsem,
verdesi orcáját, melléről marja a ruháját,
öklözi két kebelét, nincs gondja feloldani fürtjét:
tépdesi; és gyászának okát hogy kérdi a dajka,
"Alcyone odavan, nincs többé!" mondja, "urával,
Ceyxével halt. Ne zavarjon semmi vigasz-szó!
Gályatörötten halt: láttam, s kart tártam elébe,
ráismertem, ahogy tovatűnt, itt tartani vágytam.
Árnyék volt nem más, de valóban az én uram árnya,
ez bizonyos. Nem olyan, ha kiváncsi vagy, arca vonása,
mint máskor, nem olyan sugaras, mint mindezidáig:
sápadtan, csupaszon láttam, boldogtalan asszony,
s még iszamos hajjal. Szánandó állapotában
itt állt, itt e helyen"; (s ha vajon nyoma ott-e, körülnéz).
"Ettől rettegtem, jóslón ezt félte a lelkem;
s kértem, a szélre ne bízd magadat, tőlem ne szaladj el.
Jaj be kivánnám már, mivel így vesztedbe rohantál,
vittél volna veled: jó is lett volna, valóban
véled erednem; mert perc sem lett volna, amit nem
oldaladon töltök, s nem váltunk volna a végben.
Most pedig itt vagyok, ott halok én, hányódom a habban,
távol a tengertől tengerben pusztulok. Elmém
tengernél dühödöttebb volna, ha élni kivánnék
még ezután, s túlélni e nagy kínt kínnal akarnám!
Nem küzdök, te szegény, s árván sose hagylak el immár,
most legalább veled indulok el, s ha a sírban az urna
egybe veled nem ölel, sírvers fűz egybe betűkkel:
csontunk hogyha nem is, de nevünk majd illeti egymást."
Tilt a keserv több szót, veri minden szóra a mellét,
megdöbbent szive mélyéből sürü sóhaja serken.
    Megvirradt: ki a partra ered, s oda tart szomorúan,
hol legutolszor látta urát, a vizekre kiszállót,
és míg ott elidőz, míg szól: "Köteléket e parton
oldott, innen eredt útnak, csókolt meg utolszor",
míg mindent, ami itt történt, fölidéz, s ki az árra
néz, lát messzünnen valamit közeledni a vízben,
holttestnek tűnik, de először nem bizonyos még,
hogy mi; azonban amint közelebb hordozza a hullám,
látni, hogy emberi test, noha így is messze lebeg még;
még nem tudja, ki; gályatörött; meghatva e jeltől,
bár idegennek véli, siratja: "Szegény, te," kiáltja,
"bárki vagy is; nyomorult nőd is, ha van!" Ekkor a hullám
hozza közel s közelebb: s ő néz rá, nézi erősen,
s lesz gyöngébb s gyöngébb, ó jaj, már part közelében
úszik a test, már ráismerhet, látja: a férje!
"Ő az!" sír föl a nő, hasogatja körömmel az arcát,
tépi haját, leplét leszakítja, kitárja a karját
Ceyxhez remegőn: "Hát, édes hitvesem, így jössz,
így térsz meg hozzám, te szegény?" Áll ott a haboknál
emberkézzel emelt töltés, min a tengeri hullám
megtörik és meglankad a víz rohanó dühödése.
Erre fölugrik a nő; csoda, hogy megtette: röpült már,
most-lett tollaival lebegő levegőben evezve,
s érintette a hab tetejét szárnyheggyel az árva,
s míg szálldos, szomorú hangot, tele bús panaszokkal,
csattogató vékony csőrén át cserdit a légbe.
És hogy a vérehagyott, elnémult testet elérte,
kedves tagjait ott mostlett két szárnnyal ölelte,
s rácsippenti hideg csókját csontcsőre, hiába.
Ceyx ezt érezte-e, vagy csak a habremegésben
látszik emelni fejét, kétlette a nép, de bizony hogy
érzett ő: s végül - hisz az ég is szánta - madárrá
vált ez a két szerető; s miután így végzetük egy volt,
megmaradott a szerelmük is, és e madári alakban
hitvesi hűségük: van nászuk, kél ivadékuk;
hét csöndes napon át, télvíz idején, üli mindig
Alcyone libegő fészkét a habok tetejében.
Akkor az ár nyugoszik: szeleket zár Aeolus, őriz,
mert unokáinak így kedvez, hogy az árt szelidíti.

/Fordította: Devecseri Gábor/

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Giorgio Ghisi: Iris Somnus birodalmában (Iris in the Kingdom of Somnus, 1561)

    "[A rézkarc] Irist, az istenek követét ábrázolja Somnus, az álomisten birodalmában. [...] Az irodalmi forrás Ovidius az Átváltozások című műve XI. könyvének 583-649. sora. Juno követeként Iris megkéri Somnust, hogy álmában tudassa Alcyonéval hajótörést szenvedett férje, Ceyx halálát. A jobbról, lándzsát tartva közeledőIris, aki a háttérben fénylő szivárványon jutott ide, felemelt kézmozdulattal üdvözli a kiszáradt fának támaszkodó, ébredező álomistent. Bredekamp [művészettörténész] a folyó közepén úszó, korábban Charon csónakjaként értelmezett roncsot utalásnak tartja Ceyx hajótörésére, a háttérben balra álló férfialakban pedig Somnus egyik fiát, az álmokban emberi külsőt, hangot és beszédmódot mesterien utánzó Morpheust látja. A másik fiút, az álmokban madárként, vadként vagy szörnyként megjelenő Icelost Ghisi metszetén az állatok és szörnyalakok képviselik, a harmadik, kővé, fává, vízzé változó fiút, Phantasost pedig a folyó és a csónak."

/Forrás: Álmok és látomások hat évszázad grafikusművészetében, Szépművészeti Múzeum, 1996-1997/

Kép forrása: itt

Fitz Hugh Lane: Dream Painting (1862)

Kép forrása: itt

Álomfotók: 8 és ½

...egy emlékezetes (álom)kép Federico Fellini 8 és ½ (Otto e mezzo / Huit et demi) című 1963-ban bemutatott fekete-fehér, olasz–francia filmdrámájából...

Kép forrása: itt

Álomszimbólumok: üveg

Kép forrása: itt

• tisztasága és áttetszősége révén pozitív értelemben az ártatlanság (fizikai síkon a szüzesség), a világosság, a nyitottság, ezzel együtt a védelem szimbóluma, ugyanakkor negatív jelentéseket is hordozhat: ridegséget, láthatatlan elválasztó felületet, rejtett, kemény falakat vagy éppen törékeny, kiszolgáltatott érzéseket (valami fontosat az életünkben, amivel óvatosan kell bánni, mert összetörhet)
• lelki síkon észrevehetetlen, mégis jelen lévő érzésekről, alig felismerhető, ugyanakkor határozott akadályt jelentő kapcsolati határokról árulkodhat az álombeli üveg felület
• átjárhatatlan elválasztó közegként (üvegfalként) való felbukkanásakor érdemes végiggondolni, állítunk-e olyan korlátokat kapcsolatainkban, amelyeket az óvatosság, a kétségek és a bizalmatlanság, vagy éppen az érzelmi távolságtartás, a büszkeség, esetleg a közöny vagy a fájdalomtól való félelem táplálnak
• repedés, törés esetén fontos különbséget tenni két aspektus között: a szociális határok áttörése megkönnyebbüléssel járhat és pozitív előrelépést, közeledést jelezhet egy támogató, szeretetteljes kapcsolatban, ugyanakkor ijedtséget, védtelenséget, sérülékenységet okozhat, ha támadó, tapintatlan vagy figyelmetlen környezet vesz körül
• az üvegszilánkok összetört érzéseket szemléltethetnek: egy kapcsolat végét, csalódást, illúzióvesztést, megbántottságot - az álom cselekményéből kiderülhet, hogy elszenvedői vagy okozói vagyunk-e a nehézségeknek, illetve világossá válhat, hogy a veszteség miatt szomorúság vagy a sérülés/sebződés veszélye miatti félelem hangsúlyosabb-e az összetört érzésekkel kapcsolatban
• az átlátszóság és a láthatóság hangsúlya önmagunk megmutatásával, a feltárulkozással kapcsolatos kérdéseket vethet fel: vágyunk-e arra, hogy intim, titkos lélekrészeinket megosszuk a külvilággal vagy esetleg aktuálisan fenyegetésnek éljük meg, amit mások láthatnak rajtunk/bennünk? túl sokat vagy túl keveset láttatunk személyes szféránkból?
• a homályos vagy szennyezett üvegfelület ugyanakkor saját éleslátásunkkal kapcsolatos problémákra utalhat; szociális attitűdjeink, prekoncepcióink könnyen megakadályozhatják, hogy bizonyos helyzeteket, személyeket vagy akár saját szerepünket, természetünket is torzítva, zavarosan észleljük, sőt akár vakfolt takarja el szemünk elől a teljes kép egy fontos részletét
• mindaz, amire egy üvegfelület mögül tekintünk látható, ugyanakkor - egyelőre még - nem elért célokat, egy körvonalazódó, de még nem kézzelfogható másik realitást, másfajta létmódot jeleníthet meg (és talán passzív magatartásunkat, mellyel lehetőségeinket pusztán szemléljük, de nem valósítjuk meg)
• a színes vagy mintás üvegfelületek segíthetnek ráébredni, hogy 'milyen színben látjuk a világot' és hogyan (milyen sémákkal) szűrjük a külvilág információit?

Film: Federico Fellini - 8 és ½ (1963)

...Federico Fellini legendás nyitójelenete meggyőzően érzékelteti a fullasztó, küzdelmes álmok hangulatát...

    "Csúcsforgalomban összetorlódott autók utasai unalomból, közönyösen szemlélgetik egymást. Egy férfi törölgetni kezdi a melegtől bepárásodott szélvédőt. Az autó füstölni kezd. A férfi megpróbál kiszabadulni, de hiába próbálja letekerni az ajtó üvegét. Dörömbölve próbál segítséget kérni. A többi autó utasai nem reagálnak. A férfi végül kiszabadul a tetőn keresztül, és lebegni kezd a kocsik fölött egyre magasabbra emelkedve. Elsuhan egy vasvázas torony mellett. Hamarosan kiderül, hogy a férfi lábán egy kötélhurok van. A kötél másik végét egy tengerparton vágtató lovas tartja a kezében. „Megvan” – kiált oda egy másik embernek, azzal lerántja a férfit a magasból. Hősünk egy szanatórium szobájában ébred fel..."

Forrás: Wikipedia

Álomszentélyek: tengermély álmok akvárium-nézegetős altatóval

Kép forrása: itt

Álomszimbólumok: vakond

Kép forrása: itt

• életmódja (föld alatti élet, a napfény kerülése), megjelenése (apró termet, fekete, bársonyos szőrzet), valamint érzékelése (fejletlen látás, viszont külső fül nélkül is jól működő hallás és kitűnő szaglás) kapcsán a tudattalan elásott, sötét részeiben való tájékozódás (intuíció), illetve a feltűnést kerülő, elzárkózó, visszahúzódó magatartás (introverzió vagy introvertált állapotok) szimbóluma lehet az álmokban (mindkét aspektus közös vonása, hogy a tudat befelé figyel, a külvilág jelentősége elhanyagolhatóvá válik)
• navigációs képességei olyan aktuális élethelyzetre utalhatnak, melyben nem látunk tisztán, információ hiányában kellene tájékozódnunk és/vagy teljesen ismeretlen, járhatatlannak tűnő területen küszködünk a boldogulással
• egy konkrét személyhez kapcsolódóan az illető bizonyos tulajdonságairól vallhat: nehezen kiismerhető, titokzatos személyiségre, az érzelmek és motivációk burkoltságára, rejtőzködésre
• az ásólábak hangsúlya és az alagutak kialakításával való elfoglaltság képviselhetik az elmélyülés és a dolgok felszíne alatt való kutatás fokozott igényét vagy túlzott jelenlétét életünkben; megjeleníthetik bizonyos tudattalan tartalmak (állatról lévén szó: testi szükségletek, ösztönkésztetések, indulatok) mozgolódását, felélénkült aktivitását
• felhívhatja figyelmünket az elzárkózó viselkedésre: olyan állapotra, amelyben csökken mások társaságának igénye, valamint a vágy a kimozdulásra, míg a visszavonult, magányos tevékenységek élvezete és a passzivitás fokozódik
• megtestesítheti rövidlátásunkat vagy vakságunkat bizonyos problémákkal kapcsolatban - a nappali, tudatos világhoz való alkalmazkodás jelenlegi gondjait
• szoros kapcsolata az anyafölddel, egyrészt jelképezheti a testi szféra (szexualitás) és az érzékelés világát, másrészt az anyához való visszahúzódás vágyát, ezáltal esetenként a regresszió állapotát (mindezek tükrözhetik saját jellemző attitűdjeinket vagy környezetünk egy fontos szereplőjének vonásait, mindemellett árulkodhatnak akár egy átmeneti reaktív állapotról is, például egzisztenciális, kapcsolati vagy egészségügyi krízis hatására)
• a vakondtúrások olyan tudattalan lelki tartalmakról vallhatnak (például elfojtott érzelmek, elnyomott vágyak), amelyek kiszámíthatatlan felbukkanásukkal megzavarják, tönkreteszik szépen rendezett, ápolt kapcsolatainkat, világunkat

Honnan tudhatod, hogy nem alszol eleget?

Kép forrása: Flickr

...a Dívány cikke szerint a következő jelekből:

1. Folyamatos éhség
    "...alváshiányos állapot idején megemelkedik a szervezetben a ghrelin nevű hormon szintje, ez okozza a farkaséhséget. [...] a ghrelin megugrásakor nemcsak a nassolás iránti vágy nő meg, de a magas szénhidrát- és kalóriatartalmú ételeket is jobban kívánjuk..."

2. Érzelgősség
    "...a kialvatlan agy hatvan százalékkal érzékenyebb a negatív ingerekre és zavaró képekre, mint kipihent állapotban [...] alváshiányos állapotban jobban aktivizálódnak az agy azon érzelmi központjai, amik szoros összefüggésben állnak olyan pszichiátriai zavarokkal, mint például a depresszió..."

3. Feledékenység, koncentrációhiány
    "...a szervezet az alvás során regenerálódik (illetve ilyenkor erősödnek fel az emlékezeti rögzülést elősegítő folyamatok is), ha pedig ez kimarad, vagy csak töredékére jut idő, akkor abból számtalan mentális, illetve kognitív (megismerési) probléma származhat. Ilyen például a csökkent éberség és koncentráció, a feledékenység és a tanulási nehézség is..."

4. Megfázás
    "Egy 2009-es tanulmány szerint a legalább nyolc órát alvóknál háromszor nagyobb eséllyel hűlnek meg azok, akik hét óránál kevesebb időt szánnak pihenésre éjjelente [...] A hét óránál kevesebbet alvóknak nemcsak a megfázásra lesz nagyobb esélyük, könnyebben kialakulhat náluk a magas vérnyomás és a diabétesz is, de az elhízás is veszélyezteti őket."

5. Ügyetlenség
    "...az alváshiánnyal küzdők motorikus képességei lelassulnak és a precizitásukból is veszítenek"

6. A szexhez sincs kedved
    "Ezért egyrészt a fáradtság, másrészt a csökkent libidó is okolható, feltéve, hogy nem áll fenn egyéb egészségügyi probléma..."

7. Egyszerű döntéseket is nehezen hozol meg
    "...fáradtan hajlamosak vagyunk rizikósabb dolgokat is bevállalni (például az utolsó pillanatig várni, hátha lemegy-e a koncert-, repülőjegy ára), az új helyzetekkel ugyanakkor hirtelen egyáltalán nem tudunk mit kezdeni."

Álomzenék: Magashegyi Underground

Magyashegyi Underground: Álmatlanság

Kint már sárga este van
A fény gyorsan zuhan
A kilátás eláll lassan
Nem néz ma már senki rám
A tekintethiány
Este megszokott program

Néhány lux és éjjel lesz
Minden mozgás búcsút vesz
Még ég a gép. Ugye, írsz ma még?
A falszomszéd alszik már
Kiposztolva az elmúlt nyár
Úgy vártalak, de te másba vagy

A holnap nagyon messze van
Elhagytam magam
Pillantástalan hagytál
Ez a vágy lassan múlik el
Nincs más, aki érdekel
De ezt nem tudod már meg sosem

Rene-Antoine Houasse: Morpheus awakening as Iris draws near (1690)

Kép forrása: itt

Charles Conder: A Dream in Absinthe (1890)

Kép forrása: The Athenaeum

Álomgyűjtemény: Fekete ruhás nő

Kép forrása: itt

...hívógató mézeskalács házikó egy izgalmas álomblogon, ahol az anonim szerző Fekete ruhás nő című álmában úgy dönt, elkanyarodik a meghitt hangulatú, barátságoson otthonos területről, hogy kapcsolatba lépjen az ismeretlen, sötét alakokkal (és az általuk képviselt tudattalan lélekrészeivel)...

    "Tél volt... Rengeteg hó esett... Egy kicsiny faluban sétáltam, mindenhol hatalmas, széles utcák nyíltak, amiken az emberek mind siettek valahova. A téli táj gyönyörű volt, miközben haladtam, egy nagy mézeskalács házikóra lettem figyelmes. Volt valami neve is, ami az ajtó fölé volt kiakasztva egy táblára, de nem láttam elég tisztán. Valamiféle pub lehetett... Be akartam menni, nagyon vonzott az egész hangulata. Elindultam a bejárat felé, mikor megjelent az ajtó előtt egy magas, hófehér bőrű, fekete ruhás nő. Egy fekete kutya sétált mellette, ám néha mintha inkább ló lett volna. Nagyon furcsa volt. A nő elsétált mellettem és úgy döntöttem mégsem megyek be a mézeskalács házikóba, inkább a nővel sétálok tovább. Gyönyörűnek láttam... Elkezdtünk beszélgetni, ha jól emlékszem a mézeskalács házikóról, hogy milyen csodás hely. Aztán lenéztem a kutyára, aki hűségesen sétált mellette. Ám hirtelen ismét egy lóra hasonlított. Egy pompás fekete paripára. Csak annyit mondtam: Én nekik szenteltem az életemet."

Álomfotók: Összhang...

...mi szemléltetné jobban a harmóniát fotós és 'modelljei' között, mint a békés együtt-szendergés?

Kép: Abe Frajndlich: William Wegman, New York City, 2005

Kép forrása: itt

Álomzenék: The Cure

The Cure: Lullaby

On candy stripe legs the Spiderman comes
Softly through the shadow of the evening sun
Stealing past the windows of the blissfully dead
Looking for the victim shivering in bed
Searching out fear in the gathering gloom and
Suddenly!
A movement in the corner of the room!
And there is nothing I can do
When I realize with fright
That the Spiderman is having me for dinner tonight!

Quietly he laughs and shaking his head
Creeps closer now
Closer to the foot of the bed
And softer than shadow and quicker than flies
His arms are all around me and his tongue in my eyes
"Be still be calm be quiet now my precious boy
Don't struggle like that or I will only love you more
For it's much too late to get away or turn on the light
The Spiderman is having you for dinner tonight"

And I feel like I'm being eaten
By a thousand million shivering furry holes
And I know that in the morning I will wake up
In the shivering cold

And the Spiderman is always hungry

Duy Huynh: Dreamer's Meeting Place (2013)

Kép forrása: itt

Álomszimbólumok: fényképezőgép

Kép forrása: Flickr

• a figyelem, a fókuszálás és a rögzítés eszköze - mindez érzékelésünkre (látás), kognitív képességeinkre (éberség, koncentrálás, emlékezés), tudatunk jelenlegi működésére emlékeztethet bennünket
• általában két fontos aspektust képviselhet az álomban: egyrészt emlékeink megörökítését és összekötését a jövővel, másrészt az adott pillanatra való fokozott összpontosítást
• a múltbeli történések rögzítésével utalhat a tapasztalatainkkal való szembenézésre, továbbá a lehetőségre, hogy ezeket elraktározva a későbbiekben például tanuljunk tetteinkből vagy nosztalgiázzunk élményeinken
• pillanatképek elkapására alkalmas eszközként felhívhatja figyelmünket egy-egy személy vagy szituáció tudatosítására: lehet, hogy nem fókuszálunk eléggé egy fontos mozzanatra hétköznapjainkban vagy kevés érdeklődést tanúsítunk valaki iránt, aki valójában hangsúlyos szereppel bír életünkben
• a fényképezőgép hiánya, elveszítése, működésképtelensége esetén előfordulhat, hogy aktuálisan képtelennek bizonyulunk a bennünk zajló, velünk történő eseményekre való összpontosításra, fontos szempontok tudatosítására - az álom ezekben az esetekben megvilágíthatja, hogy mi vagy ki okozza az eszköz (saját képességünk) hiányosságait, megsemmisülését, eltűnését
• tükrözheti objektivitásunkat, a dolgok kívülről történő szemlélését, az 'összkép' megragadását egy bonyolult helyzetben, illetve mindezek igényét, amikor éppen elveszünk a részletekben vagy nem látjuk a lényeget a történések sorában
• tudatosságunk működéséhez hasonló tulajdonságokat testesíthet meg: az összpontosítás képességét, amellyel éberen jelen vagyunk a pillanatban, a perspektívát, melyen keresztül felmérhetjük távolságunkat a szituációtól, látószögünket, amely megmutathatja, hogy mi az, ami belefér a 'képbe' és mi az, ami már lemarad (és esetleg milyen szemszögből oldható meg a teljes kép befogása)
• a távolságtartás és az objektivitás eszközeinek birtoklása az előnyök mellett veszélyekkel is járhat: kifejezheti a részvétel hiányát, az érzelmi kívülállást, tendenciánkat, hogy élményeinket racionálisan méregessük az átélés öröme (vagy fájdalma) nélkül
• a fényképezőgép fókuszában állni egészen más érzés: ez a helyzet arról vallhat, hogyan reagálunk a fokozott figyelemre, a nyilvánosságra, a feltárulkozás lehetőségére - mind mások felé, mind saját önismeretünk szempontjából

Ramón Casas i Carbó: Reggel (Morning, 1900)

Kép forrása: itt

Álomzenék: Radiohead

Raidohead: Nice Dream

They love me like I was a brother
They protect me, listen to me
They dug me my very own garden
Gave me sunshine, made me happy

Nice dream, nice dream, nice dream

I call up my friend, the good angel
But she's out with her ansaphone
She says she would love to come help but
The sea would electrocute us all

Nice dream

If you think that you're strong enough
If you think you belong enough
If you think that you're strong enough
If you think you belong enough

Nice dream

Bagdy Emőke a szimbólumokról...

Kép: Kagyló nyaklánc(ok)

"A szimbólum, azaz jelkép eredetileg olyan jelölő volt, melyet a görög kultúrában az egymástól távol kerülő, egymást becsülő-szerető emberek adtak egymásnak elváláskor egy (testükön viselhető, nyakban hordható) kép kettétörésével. 'Fele-fele', a megfelezett képek a teljesség megtöretésének jeleivé váltak. Az összeillesztés, megfeleltetés révén helyreállt az egész egysége, a szerves összetartozás ismét kifejezhetővé vált. A fél darabok az egészre, a teljesség hiányára emlékeztető jelekként működtek."

/Bagdy Emőke: Álmok, szimbólumok, terápiák/

...álomszimbólumaink a tudat és a tudattalan képeinek összeillesztésével állíthatják helyre teljességünket...

Álomzenék: Aerosmith

Aerosmith: Dream On

Every time that I look in the mirror
All these lines on my face getting clearer
The past is gone
It went by like dusk to dawn
Isn't that the way
Everybody's got their dues in life to pay

Yeah, I know nobody knows
Where it comes and where it goes
I know it's everybody's sin
You got to lose to know how to win

Half my life's in books' written pages
Live and learn from fools and from sages
You know it's true
All the things you do, come back to you

Sing with me, sing for the year
Sing for the laughter and sing for the tear
Sing with me, if it's just for today
Maybe tomorrow the good Lord will take you away

Dream on, dream on, dream on,
Dream until your dream come true
Dream on, dream on, dream on,
And dream until your dream come true

Sing with me, sing it for the year
Sing for the laughter and sing it for the tear
Sing with me, if it's just for today
Maybe tomorrow the good Lord will take you away

Vers: Weöres Sándor - Az éjszaka csodái

Kép: Gross Arnold - Város

Weöres Sándor: Az éjszaka csodái

A városvég itt csupa szürke ház,
a részegekre angyalka vigyáz,
s a villanyfényben, mint aranykehelyben
alusznak a tűzfalak, háztetők,
s a sorompón túl ében-szín lepelben
zizegnek a láthatatlan mezők -
a messzeség öblén pár pisla fény ég,
mögöttük nyugodt mélység a sötétség -

Ha becézésem és csókom se kell,
kicsi lány, mivel ringassalak el?
Ha elzár tőlem a buta lakat,
lesajnál minket majd a virradat.
Bámuljuk egymást búslakodva és
szánk sarkát bontja már a nevetés.

Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát -
aranypor mállik az éj válláról,
s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter-sor elő:
"Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő"
- a nevetésed is ilyen bolond:
mindenre illik és semmit se mond.

Üldögélünk csendesen,
két jó-gyerek, rendesen,
messzi kocsma-zene hallszik,
a környéken minden alszik,
az alkóvban odaát
mélyen alszik anyukád
s szomszédban a Vakos néni,
ferdeszájú Vigláb néni,
Balogh úr, a vasutas,
imádód, a kis-inas -

Itt is, ott is, emitt is, amott is
bajszos rendőr őrzi az álmot,
nagyfülű bagoly őrzi az álmot,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát -
itt is, ott is, emitt is, amott is
dongnak az öreg faliórák,
bánatos hangú ingaórák,
fodrozzák az éjszakát -

Alvó lélek, kússz a tájon,
álmodon mint pókfonálon,
huss! huss!
Föl a légbe visz az út,
tág a lég,
tág az út,
tág a lég,
tág az út,
hozd az örömöt, hozd a bút,
hozd az örömöt, hozd a bút,
huss! huss!

Nézd! a ház,
mint a felhő, fényt cikáz,
mozdul, mint a barna-béka,
vele mozdul az árnyéka,
és belőle alvó lelkek
párolognak, légbe kelnek
a kéményből, mint a füst,
az ereszről, mint ezüst -
száll a kövér Vakos néni,
deszka-vékony Vigláb néni,
és köröttük nagy sereg
libben, szökken, hempereg -

Ni, a Gős pék ketté-bomlott
és kergeti önmagát.
Balogh úr a templomtornyot
fújja, mint a furulyát,
azt fújja, hogy ,,Ne sirasson",
mégis könnyezik belé -
Ott meg a cukrász-kisasszony
tipeg fejjel lefelé -

Vigláb néni peckes-módon
sétálgat a sürgönydróton,
krinolinja lyukas-hordó,
kezében egy napraforgó,
vékony nyakán férfi-gallér,
oldalán egy szép gavallér.
Vigláb bácsi nagy-kesergőn
kuporog egy lámpaernyőn,
nézi párját: ,,Lássa, kérem,
parádéra megy a pénzem.
Nekem pohár sörre sincsen,
neki fodrász, ruha, minden.
Én megmondtam már ezerszer,
hogy hibás a mai rendszer,
államreform kéne régen,
persze nem hitték. Na tessék!
Adó, lakbér... nem csekélység!
Öt gyermekem van, kérem!"

Oda nézz, szösz-bogár:
ott a boltos lánya áll,
boltnak hisz egy fecskefészket,
benne várja a vevőket;
ez már mégis hajmeresztő,
hogy ma senki be se néz!
Majd belép a szívdöglesztő
hollywoodi filmszínész:
,,Kérek kilenc fogkefét,
ráadásul a kezét."
Röptük össze-vissza húz...
rá ne nézz, mert megvakulsz.

Mogyoró Pál ezalatt
megfogott egy sülthalat.
,,Tanár úr tudná talán,
milyen hal ez? macskacápa?"
,,Rá van írva uszonyára,
de nincs itt az ókulám."
Pál örült, hogy futhatott
és szekundát nem kapott.
És a ritka állatot
vezeti egy hosszú hídon:
,,Majd vadászni megtanítom."

Tejes-ember a kéményen
üldögél, mint nyári réten,
kisgyermek lett újra szépen,
mézes-kenyér a kezében.
Távol, öreg bükkfa alatt
labdázik egy fiú-csapat,
ő a szemét rajta-felejti,
mézes-kenyerét halkan leejti,
kicsúszik alóla a rét, meg a kémény,
s eltűnik az éj csipkéi mélyén.

És erre-arra az alvó-csapat
potyog a falról, mint a vakolat.
A villanyfényen átdereng az ég,
s a városon túl látszik a vidék,
a dombok gyengéd-rajzú háta
- és elcsitul az alvók karneválja.
Jön a söprőgép tompa morajjal,
mögötte a hajnal
fut lobogó szőke hajjal,
csörömpöl a reggel, száll a fény...
és az éji tág csodát,
ezt a fura micsodát
ketten láttuk: te meg én.

Álomszentélyek: függő-csónak

Kép forrása: itt

Gyász és megbékélés Karinthy Frigyes álmaiban...

Kép forrása: MEK

...részletek a Nyugat 1938/XII. számából:

Karinthy Frigyes kiadatlan naplójából

    "Ascher Oszkár közlésében adjuk itt azt a naplótöredéket, melyet egy tépett kis Karinthy-notesz rejtett: első felesége, 'Boga' Judik Etel halála utáni hónapok rapszodikus feljegyzései ezek. (Judik Etelt 1918 októberében az első spanyolnátha-járvány vitte el.)"

1918. október 28.

    "Kezdem elfelejteni az arcát. De ma álmomban láttam megint. Az ágyban föléje hajoltam, a ritka éjszakák egyikét ismételtem meg, mikor én közeledtem hozzá felmosolygott rám, olyan szép volt, mint azelőtt a legnagyobb mámorok idején. Aztán valami hosszú és kusza dolog volt, ő börtönben ült sokáig, aztán felmentették, aztán öngyilkos lett."

1918. november 12.

    "(Hatvanyéknál ülök a kandalló előtt.)

    Itt aludtam és egész éjszaka róla álmodtam. Valamelyik régi lakásukat kerestem, ahol B [B. Boga első férje.] -vel laktak együtt. A házvezetőnő mondta, hogy itt laktak, de már nincsenek itt és szidni kezdte B-t, hogy nem fizetett. Én erre elmondtam neki, hogy azóta sok év telt el, a gyönyörű asszony az enyém volt, de sajnos nemrég meghalt spanyolban. Dicsekedtem a házvezetőnőnek.

    Aztán azt álmodtam, hogy beszélek vele. A lila pongyolában van, panaszkodik, hogy milyen szép és csodálatos volt és ez neki kellemetlen, mert azóta már többen is felkeresték, Molnár, Bródy stb. és ő érzi, hogy csalódnak azokhoz képest, amiket én beszéltem, hagyjam ezt abba. Kérdem tőle, igaz-e, hogy nem engem szeretett, hanem egy barátomat. Bólint, hogy igen, de azzal a kacér gonoszsággal, amivel kínozni szokott, hogy ne higgyem el. Erre faggatni kezdtem. Hát akkor miért mondtad mindig, de jó, de boldog vagyok ugye, mindig mondtam, hogy hazudsz, alakoskodsz? mosolyog.

    Egészen bizonyos, hogy halálosan szeretett. Tegnap vagy 300 levelét olvastam, amiket B.-néhez írt. [Békeffyné.] Irtózatos golgota volt az élete, névtelen szomorúság és rémület nem tette boldoggá, hogy mohón vágynak rá sokan, félt a vágytól, mást akart."

1918. november 23.

    "Álom:

    Kezdődik valami különös, békés érzéssel. Már végleg el vagyunk válva és én kezdek beletörődni. Ő zavarosan és hevesen és romantikusan hagyott el, valami nagy szerelem miatt, amivel maga sem volt tisztában. Most nagyon szegényen és nyomorultan lakik valami rettenetes helyen, nekem nem árulja el a lakcímét.

    Együtt vagyunk K.-val és beszélgetünk, én bús és nyugodt vagyok, cigarettázunk. Egyszerre jön valami, egy ember, félrehívja K.-t. K. félremegy vele beszélni, én nyugodtan várok, tudom miről van szó. Visszajönnek és abban a hitben, hogy én nem tudom miről van szó, K. idegesen befejezi a mondókát: 'Hát kérem, mondja meg őnagyságának, hogy most nem lehet nagyon el vagyok foglalva... irodalmi dolgok és család... majd máskor.' Az ember hajlong és el akar menni, én visszaintem és hangosan, de lassan és nyugodtan ezt mondom neki: 'és mondja meg ezt is neki: én izenem, hogy ha majd túl lesz ezen a csalódáson és túl lesz minden szerelmen és egészen szegény és egészen nyomorult és öreg lesz és elhagyatott, ne haljon meg, hanem jöjjön vissza hozzám és ne féljen több semmitől' könnyek öntenek el és felébredek."

1919. január 13.

    "Tegnap este megkértem őt (mert már régen nem álmodtam róla), hogy ezen az éjszakán jelenjen meg álmomban. Megjelent és sokáig voltunk együtt nevettünk és beszélgettünk. Még mindig a válásunkról beszél, de már érzem, hogy nem ragaszkodik hozzá, meg hagyja győzni magát."

1919. január 20.

    "K. S.-sel találkoztam. Álmát beszélte el. Bogával ültek és ő nem merte kérdezni tőle, tudja-e már, hogy meghalt. De ő maga mesélte aztán K. S. kérdésére, hogy jó-e így, azt mondta, hogy igen jól érzi magát."

...az érzelmi viharok a gyász kezdeti, intenzív szakaszában küzdelmessé teszik a nappalokat - így az álmok igyekeznek segíteni a maguk fájdalmas módján a krízissel való megbirkózásban
...eleinte a tudat kénytelen újra és újra szembesülni a szeretett személy közelségének illúziójával és a halál tényével (1. álom) - időbe telik a felfogni a traumát
...majd sorra felmerül a rengeteg bonyolult érzés, amelyet a gyászoló érez elhunytja iránt: a birtoklás hiú dicsőségének érzése és az ezzel együtt járó kétkedő féltékenység (2. álom), a csalódás, amiért a szeretett személy képes volt örökre elhagyni és a könnyek között történő megbocsátás mindezért (3. álom)
...végül lassan elérkezik a megbékélés (4. álom) és a gyászoló újra képes átélni a szeretés önfeledt pillanatait eltávozott kedvese iránt - a fájdalom ellenére már elbírja a szembenézést azzal, hogy mit veszített
...a megbékélésben a külvilág is segít: az utolsó álommal egy ismerős megerősíti, hogy az eltávozott miatt már nem kell aggódni, ő jól érzi magát - így talán nem bánja, ha itthagyott kedvese lassan elengedi őt és megpróbál továbblépni...

Vers: Zelk Zoltán - Egy hattyu alszik

Kép forrása: itt

Zelk Zoltán: Egy hattyu alszik

Egy hattyu alszik a tavon
mint rózsa, úgy lebeg,
léte folyékony s olvadó,
akár a fellegek.

Néhány árnyék a vízre ül,
mert nem talál haza –
nem is árnyak talán, csupán
fenyőfák sóhaja.

A hattyuk nem is rózsák,
de víziangyalok,
az ég álmodja őket,
ha olykor andalog.

Forrás: Nő a tükörben

Álomszimbólumok: szén

Kép forrása: itt

• fizikai tulajdonságai kapcsán a tudattalan anyagok szemléletes szimbóluma: valaha élő tartalmak mélyen eltemetett, sötét lerakódása - felszínre hozásával azonban melegséghez és energiához juthatunk
• fekete színe az ismeretlen, sötétbe burkolózó, gyakran gonosznak, piszkosnak tűnő gondolatokat, érzéseket (énrészeinket, emlékeinket) idézheti: ahogyan árnyékszemélyiségünk is annál feketébb, minél kevésbé ásunk le a felszín alá, hogy megismerjük kendőzetlen, valós önmagunkat
• keletkezése sok analógiát mutat az elfojtással: elhalt növények és állatok (ösztönkésztetések), levegőtől elzárt, nagy nyomású, magas hőfokú helyen (konfliktusos élethelyzet), hosszú időre a föld (tudatküszöb) alá kerülnek - ugyanakkor a jelenség nem feltétlenül egyéni, hiszen időben egy emberéletet meghaladó (kollektív) folyamatot tükröz (azaz olyan tartalmakat, amelyeket az emberiség már hosszú ideje szeretne kiszorítani a tudatából és amelyek valamiért aktuálisan fontossá váltak az álmodó egyéni életében is)
• fűtőanyag, tüzet táplál, így meleget és energiát szolgáltathat: ezáltal utalhat a tudattalanban lekötött, kiaknázatlan energiaforrásainkra, amelyek önvizsgálattal 'kinyerhetők' és hozzájárulhatnak az életkedv, a libidó növekedéséhez, kapcsolataink érzelmi melegségének változásához
• bányászatához azonban össze kell piszkolnunk magunkat és a szén képes befeketíteni a vele érintkezésben álló tárgyakat, élőlényeket: ahogyan a mélyről felhozott, feldolgozatlan érzések, indulatok is negatív hatással lehetnek környezetünkre és egyúttal kevésbé ártatlan (tiszta) - ám egyúttal sokkal hitelesebb - képet nyújthatnak személyiségünkről
• mivel a tudattalan a szén képével tulajdonképpen önmagát jeleníti meg az álomban, a cselekmény bemutathatja jelenlegi viszonyunkat elutasított énrészeinkhez: élethelyzetünket, amelyben megérintődött egy 'sötét' tulajdonságunk (helyszín, körülmények), a személyeket, akik összefüggésben állnak az aktiválódott tartalmakkal és végül viselkedésünkkel, érzéseinkkel szemléltetve saját mostani megküzdési módunkat a tudattalan szükségletekkel, indulatokkal, gondolatokkal kapcsolatban

Enkel Dika: Skydiver (2009)

Kép forrása: Flickr

Mese: Hans Christian Andersen - Borsószem-hercegkisasszony

Kép: Edmund Dulac - The Real Princess

Hans Christian Andersen: Borsószem-hercegkisasszony

    Volt egyszer egy királyfi, aki hercegkisasszonyt akart feleségül venni, de nem ám holmi jöttment hercegleányt, hanem olyat, aki igazán trónra termett. Bejárta az egész világot, hogy meglelje a hozzá illőt, de minden választottjában talált valami kivetnivalót. Hercegkisasszony akadt ugyan elég, de a királyfi kételkedett benne, hogy vérbeli hercegkisasszonyok, mert mindegyik tett valami olyat, ami nem illett hozzá. Hazatért hát a királyfi a birodalmába, és igen elbúsult, hogy nem lel magához való feleséget.

    Egy este szörnyű vihar kerekedett, dörgött-villámlott, az eső meg úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A nagy égzengésben egyszer csak megverte valaki a palota kapuját. Az öreg király maga ment kaput nyitni.

    Egy hercegkisasszony állt a küszöbön. De uram teremtőm, hogy megtépázta a zuhogó eső meg a vad szél! A hajáról, ruhájáról patakokban szakadt a víz, a cipője orrán befolyt az eső, a sarkán meg kifolyt. S mégis azt merte mondani, hogy ő vérbeli hercegkisasszony!

    - No majd elválik, hogy igazat mondott-e - gondolta magában az öreg királyné, de nem szólt senkinek; bement a hálókamrába, kiemelt az ágyból minden dunnát, párnát, derékaljat, s egy szem borsót tett az ágydeszkára. Aztán rárakott a borsószemre húsz derékaljat, azokra meg húsz vastag pehelydunnát, s oda vezette éjjeli hálásra a hercegkisasszonyt.

    Reggel aztán megkérdezte tőle, hogy esett az alvás.

    - Egy szemhunyást sem aludtam - panaszolta a hercegkisasszony. - Isten tudja, mi volt abban az ágyban! Egész éjjel nyomott valami, akármelyik oldalamra fordultam. Csupa kék-zöld folt a testem. Restellem megmondani, de sosem volt még ilyen kényelmetlen ágyam!

    Most már aztán láthatták, hogy vérbeli hercegkisasszony a vendégük, mert húsz derékaljon és húsz pehelydunnán keresztül is megérezte azt a kicsi borsószemet. Csak egy javából való, igazi hercegkisasszony lehet ilyen kényes.

    A királyfi nyomban feleségül vette, úgy megörült, hogy igazi hercegkisasszonyra akadt. A borsószem meg a királyi kincseskamrába került, ott mutogatják mind a mai napig, ha ugyan azóta el nem lopta valaki.

    Aki nem hiszi, járjon utána.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár